2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hatékonyabb toborzás, több repülés

JETfly  |  2011. 07. 05., 16:40

Stratégiai keretmegállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Repülő Szövetség július 5-én, kedden a Budaörsi Repülőtéren. Az együttműködési megállapodást Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára és dr. Kecskeméti Tamás, a szövetség elnöke látta el kézjegyével.

Hatékonyabb toborzás, több repülésKatonai pilótaképzés, utánpótlás-nevelés, repülési lehetőség növelése, és az aktív kort követően elhelyezkedési lehetőség elősegítése. A többi között ezeket a főbb pontokat érinti az a stratégiai keretmegállapodás, amelyet Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és dr. Kecskeméti Tamás, a Magyar Repülő Szövetség elnöke írt alá ünnepélyes keretek között kedden, a Budaörsi repülőtéren.

„A sportrepülés mindig is a légügy utánpótlásának merítési bázisa volt. Nem csak a légiközlekedésben, hanem a katonai repülés területén is” – mondta Fodor Lajos, hangsúlyozva, hogy az együttmüködési megállapodás pontosan ezt kívánja a jövőben elősegíteni úgy, hogy a polgári és katonai repülők, napi munkájuk során szorosabb együttmüködésben végezhessék feladatukat.

Az államtitkár hozzátette: a legfontosabbak egyike, hogy a pilótaképzésben, egyfajta hatékony utánpótlást biztosít ez a lehetőség, hiszen nem a kiképzés közben derül ki egy-egy növendékről, hogy alkalmatlan, és nem lesz belőle pilóta. Ez takarékosságot is jelent a jelenlegi rendszerhez képest.

Hatékonyabb toborzás, több repülésA repülés technikai sport, nagyon komoly müszaki ismereteket és fegyelmet jelent – hangsúlyozta dr. Kecskeméti Tamás, az MRSZ elnöke. Ebből a szempontból a pilóták között nincsen különbség. „Úgy gondoltuk – miként az sok más ország esetében is így van –, hogy a hadsereg részére a természetes erőforrás jelentős részének a repülősportból kell kiválnia” – fogalmazott az elnök.

Kecskeméti Tamás felhívta a figyelmet: „minden területen együtt tudunk müködni, kezdve a toborzással, hogy olyan embereket toborozzon magának a hadsereg, akik már bebizonyították, hogy imádják a repülést, és alkalmasak is rá. A folyamatos képzésben harmonizálni szeretnénk a képzési rendszereket, hogy eleve olyan elemeket tanítsunk pilótáinknak, amelyek a hadseregben is biztos alapot jelentenek.”

Május 21., a magyar honvédelem napja alkalmából dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke adta át az Év Katonája kitüntető címet húsz katonának. Az ünnepségen Hajósi András százados kanadai tanulmányai miatt nem tudott részt venni, így az elismerést – az NFTC-ben (NATO Flying Training in Canada – a Magyar Honvédség kanadai repülőgépvezető-képző programja) nyújtott kiemelkedő munkája elismeréséül – július 5-én, az együttmüködési megállapodás aláírását követően, vehette át Fodor Lajos közigazgatási államtitkártól.

Hatékonyabb toborzás, több repülés

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023. 11. 02., 14:26
Az AIR DEFENDER 2023 nemzetközi NATO hadgyakorlaton a résztvevő 25 nemzet 250 repülőgépe és helikoptere között ott voltak a kecskeméti Gripenek és a Puma harcászati repülő század tagjai is. A magyar kontingens parancsnokával, Molnár Tibor őrnaggyal az Aranysas magazin idézte fel a két hét eseményeit.
2023-11-14 11:04:00
A Hévíz-Balaton Repülőtéren a vadászgépek fogadása, felvezetése, végezetül pedig éjszakai letároláshoz történő felkészítése olyan gördülékenyen zajlott, mintha csak a kecskeméti katonai bázisukon járnánk.
2023-11-13 14:56:44
Idén Magyarország töltötte be a NATO Air Battle Decisive Munitions (ABDM) kezdeményezés elnöki pozícióját. A szervezet nagyszabású őszi ülésén – hazánk mellett – tizenöt NATO tagország képviselői vettek részt Budapesten, október 23–27. között.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 22., 15:13
A nemzeti ellenállóképesség erősítése és Magyarország védelme érdekében különleges közös szolgálat kezdődött idén ősszel Veszprémben, ahol november első napjai óta a polgári életben már több évtizeden át bizonyított szakemberek tartalékos katonaként készülnek fel katonai légiforgalmi irányítói feladatokra az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központban (MH LMVIK).
2023. 11. 20., 12:12
Szudán a déli országrész 2011-es kiválásáig és Dél-Szudán néven független állammá alakulásáig Afrika legnagyobb területű országa volt, most „csak” a harmadik.
2023. 11. 20., 12:05
A Magyar Honvédség legújabb haditechnikai eszközei mellett többek között harcászati, illetve tűzszerész bemutatóval várja az érdeklődőket nyílt napján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, december 1-jén.
2023. 11. 16., 12:26
A közelmúltban zajlott az idei év - légierős szempontból - legfontosabb, a haderőnem minden alakulatát és technikai eszközét megmozgató kiképzési esemény, a Kék Villám IV. gyakorlat, amelynek feladatai és célkitűzései szorosan illeszkednek az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti, országos gyakorlat tematikájába.

  Legfrissebbek most

Amikor a repülés szeretetéhez nagysebességű konstrukció párosul, az eredmény igazán lenyűgöző lehet. Ez teljesen igaz a Squadron Foundation szervezetre, amely hosszú évek óta azon dolgozik, hogy üzemképes Lim-2-es repülőgépet varázsoljanak a lengyel égboltra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!