Július 2-án, szombaton, Pápán, az egykori Tiszti Kaszinó épületében rendhagyó kiállítás megnyitóra került sor. A város, amely ezer szállal kötődik a repüléshez, ezúttal olyan szakembereknek adott bemutatkozási lehetőséget, akik életük nagy részét a „piros vonal” mellett, azaz a repülőterek indító zónájában töltötték.
A kiállított alkotások készítői hosszú éveket töltöttek a vadászrepülőgépek felkészítésével hazai repülőtereinken. Életútjuk különböző, egyben azonban mindhárman azonos véleményen vannak - a repülés a legszebb dolog a világon, és azt egyaránt lehet szolgálni csavarkulccsal és ecsettel.
Vincze Ferenc 1970-ben, Kunhegyesen született, így a Kunmadarasi szovjet repülőtér gépeit már gyermekfejjel is rajzolhatta, sőt ha hozzájutott egy maketthez meg is építette őket. A gyermekkori hobbiból hivatás lett, 1989-ben végzett repülőgépfegyver-mechanikusként. Taszárra került a Szu-22 típusra. Taszár felszámolása után Kecskemétre helyezték a legendás MiG-29-es Puma századhoz. Megszerezte a jogosítást az Albatroszra és a JAS-39 Gripenre is. Pasztell és akril technikával készült képei a második világháború eseményeit és a szuperszonikus kor repülőgépeit mutatják be.
Németh György 1993-ban végzett a Kilián tiszthelyettes tagozatán mint „sárkányos”, azaz a repülőgép szerkezeti elemeiért felelős müszaki. 1994-től az ezred felszámolásáig a pápai MiG-21-es század repülőgépeit készítette fel a repülésre. 2001-től Szolnokon helikoptereken majd a Jak-52-es kiképző század gépein dolgozik. Pirográf technikával készíti a pápai időszakot idéző képeit.
Váczi Lajos 1966-ban Debrecenben született. Gyermekként, ha szülei megengedték, még éjszaka is a szovjet repülőtér le- és felszálló gépeit csodálta. Makettezéssel kezdte, majd „átváltott” az igazi vasmadarakra. Pápán a MiG-23-as müszaki században szolgált. Amikor megkapták a lehetőséget, hogy a repülőgépekre felkerülhessen az üzemeltető müszakiak neve és védjegye, a csiga fékernyővel, a kis Vuk vagy a korongecset, valamint a Sámán jelvény, ő is ecsetet fogott. Szakmai pályafutását Szolnokon, a Mi-8-as fegyver technikusaként fejezte be.
„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.