Hétvégén tartotta éves bálját a Magyar Repülő Szövetség (MRSZ) az Európa Hajón, ahol díjazásra kerültek a tavalyi év versenyein kiemelkedő helyezést elérő versenyzők. A Magyar Repülő Szövetség a tavalyi évben elért sikereiért az Év Műrepülő Pilótája díjat Nádas Tamásnak ítélte oda. A díjat dr. Kecskeméti Tamás, az MRSZ elnöke adta át.
Nádas Tamás 2009 óta szinte minden versenyen, melyen elindult, valamilyen dobogós helyezést ért el. A tavalyi évben megvédte magyar bajnoki címét és a lengyelországi Radomban megrendezett Mürepülő Világbajnokságon 92 főből bekerült a top 10-be. Az idei év is jól indult számára, két hete a Dél-afrikai Köztárságban rendezett idénynyitó kvalifikációs mürepülő versenyen első helyezést ért el.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.