2025. 04. 28. hétfő
Valéria
: 407 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Dánia az MH-60R mellett döntött

JETfly  |  2010. 12. 02., 09:39

A Sikorsky MH-60R Seahawk az S-70/UH-60 család egyik legújabb, s egyben legmodernebb tagja is, mely ugyan többfeladatúként szerepel a nyilvántartásokban, ám legfőbb feladatai ennek ellenére mégis főként a tengerészethez kapcsolódnak. A fő alkalmazónál, a US Navy-nél elsősorban tengeralattjáró-elhárító szerepkörben tetszeleg, melyhez meg is vannak az eszközei (mind az elektronika, mind pedig a fegyverzet terén), de természetesen bármilyen vízfelszíni egység ellen is bevethető.

Nem véletlen tehát, hogy népszerü exportcikk, most például Dánia venne belőle párat.

A Védelmi Biztonsági Együttmüködési Ügynökség (DSCA – Defense Security Cooperation Agency) november 29-én jelezte az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának, hogy Dánia megkereste őket azon szándékával, mely szerint a Sikorsky vállalattól 12 MH-60R Seahawk többfeladatú haditengerészeti helikoptert rendelne, a hozzájuk tartozó logisztikai csomaggal és egyéb tartozékokkal egyetemben. A szerződés értékét a DSCA 2 milliárd dollárban határozta meg, mely 11 milliárd 342 millió dán koronának felel meg az aktuális árfolyamon.

A DSCA memoranduma szerint a Dán Királyi Haditengerészet állományába a következő felszerelések kerülnének: 12 MH-60R helikopter, 27 General Electric T-700-GE-401C hajtómü (24 a helikopterekbe építve, három tartalék), kommunikációs berendezések és müszaki kiszolgáló eszközök. Ezen kívül a gyártó vállalná a hajózóállomány és a földi müszakiak kiképzését, a szükséges infrastrukturális módosításokat, valamint hosszú távú logisztikai támogatást is. Egy ideig pedig amerikai tanácsadók tartózkodnának Dániában, segítve a helyieket az esetleges kérdéses esetekben.

A Dán Királyi Haditengerészet elsősorban tengeralattjáró-elhárító és kutató-mentő küldetésekben alkalmazza majd új forgószárnyasait. Jelenleg ezt a feladatkört két típus tölti be Dániában, mégpedig az AgustaWestland EH101 Merlin és a Westland Super Lynx Mk.90B. Azonban ezekből elég kevés van (összesen 12), ezért szükségessé vált további helikopterek beszerzése, a választás pedig az MH-60R-re esett. Biztosak lehetünk benne, hogy a veterán amerikai típusban nem fognak csalódni a dánok sem.

Kapcsolódó hír, hogy Mexikó a meglévő hat mellé további három UH-60M Black Hawk helikoptert kapott az Egyesült Államoktól 64 millió dollár értékben, melyeket a rendőrség használhat majd a drogkartellekkel vívott, egyre véresebbé váló harcban. A forgószárnyasok egy segélyprogram keretében kerültek az országba, melynek célja, hogy csökkentse a Mexikóból az USA-ba áramló drog mennyiségét.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 07., 17:00
Az F-35-ös program partnerországai között Norvégia lett az első, melynek teljessé vált az ötödik generációs harci repülőgép flottája: a két utolsó példányt a napokban adta át az amerikai gyártó.
2025. 04. 01., 18:00
Svédország - novemberben aláírt szándéknyilatkozatának folytatásaként - hivatalosan is megerősítette, hogy a brazil Embraer C-390 típusával modernizálja szállító repülőgép flottáját, búcsút intve a kiöregedő C-130H Herculeseknek.
2025-04-09 17:00:19
Ramstein Flag 2025 - A dániai Skrydstrup légibázisra látogatott el dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, ahol a többnemzeti repülő harcászati gyakorlatról és az azon részt vevő magyar állomány feladatairól tájékozódott.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 04. 23., 10:29
A NASAMS rendszer rakétatöltése precizitást és összehangolt csapatmunkát igényel.
2025. 04. 22., 15:23
Délutáni és esti kiképzési gyakorlatot tart a kecskeméti repülődandár kedden, szerdán és csütörtökön - közölte a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár a közösségi oldalán.
2025. 04. 22., 14:00
Világszerte több tucatnyi olyan telep található, ahol kiérdemesült, vagy leállított repülőgépeket tárolnak alkatrészbányaként, illetve a légiforgalomba visszatérés reményében.
2025. 04. 10., 09:43
Az amerikai haditengerészet utolsó hagyományos meghajtású repülőgép-hordozóját, az egykori USS John F. Kennedyt – becenevén Big Johnt - 2007-ben vonták ki a hadrendből.

  Legfrissebbek most

Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.