2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 357 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Lezuhant egy teherszállító gép Afganisztánban

JETfly  |  2010. 10. 13., 10:34

Lezuhant egy teherszállító repülőgép kedden a Kabul környéki hegyekben – közölte az afgán főváros repülőterének igazgatója. A NATO vezette nemzetközi erők (ISAF) közleménye szerint egy L-100 Hercules típusú repülőt – a C-130-as katonai szállítógép polgári megfelelőjét – érte katasztrófa.

Az ISAF egyik szóvivője azt mondta, hogy Kabultól 25-30 kilométerre keletre zuhant le a NATO-erőknek utánpótlást szállító gép. Az afgán hatóságok és az érintett légitársaság egybehangzóan megerősítette, hogy a repülőgép legénységének mind a nyolc tagja életét vesztett. Raszuli elmondta, hogy a gép a Kabultól mintegy hatvan kilométerre északra lévő bagrami légitámaszpontról érkezett, és az afgán fővárostól mintegy tíz kilométerre keletre zuhant le. Tudomása szerint hat Fülöp-szigetek-i, egy kenyai és egy indiai állampolgár voltak a repülőn, amely egy amerikai magáncég, a National Air Cargo tulajdonában állt. Az igazgató közölte azt is, hogy a gépen technikai problémák léptek fel a kabuli reptér megközelítésekor, s helyi idő szerint 19 óra 25 perckor tünt el az irányítótorony radarjainak képernyőjéről.

A New York-i székhelyü, 80 országban müködő National Air Cargo nemcsak polgári, hanem katonai célú megrendeléseknek is eleget tesz. Preston Murray, a társaság elnöke megerősítette, hogy valóban lezuhant egy általuk bérelt repülőgép Afganisztánban. A gép egyik alvállalkozójuk, a ghánai székhelyü Trans Afrique társaság tulajdona volt. A Padzsvok afgán hírügynökség előzőleg azt jelentette, hogy az utánpótlást szállító repülő Pakisztánból Kabulba tartott, s egy afgán közlekedési társaság a tulajdonos. A repülő akkor tünt el a radarokról, amikor beért a kabuli irányítótoronyhoz tartozó légtérbe. A gép a becsapódás után felrobbant, s az előzetes adatok szerint a legénység minden tagja életét vesztette.

A kandahári mellett a bagrami az egyik legjelentősebb katonai repülőtér Afganisztánban. Az országban állomásozó 152 ezer fős nemzetközi erő ellátásának biztosításához kolosszális tömegü közlekedési eszközre van szükség. A NATO és a Pentagon magáncégek ezreivel kötött szerződést, hogy biztosítani tudja az utánpótlás gördülékeny szállítását.    

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 09., 15:37
Az elmúlt napokban több balesetről is beszámoltunk Facebook oldalunkon, közte az olasz Frecce Tricolori hármas ütközéséről, az Amerikai Haditengerészet újabb Super Hornet veszteségéről, illetve a Finn Légierő lezuhant Hornetjéről.
2025. 04. 28., 14:25
India még 2023-ban döntött arról, hogy kiöregedő MiG-29K flottáját a Rafale hajófedélzeti változatával, a Rafale M-mel váltja le. A kormányközi megállapodás aláírására 2025. április 28-án került sor Új-Delhiben, melynek eredményeként India lesz a típus első külföldi üzemeltetője.
2025-05-22 16:10:06
Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better" ígéret jegyében. A légitársaság hetente több mint 26 800 First Class ülőhelyet kínál világszerte, teljes egészében privát lakosztályos elrendezésben, mely az iparág legnagyobb ilyen kapacitása.
2025-05-14 12:55:22
Az elmúlt években hétszeresére emelkedett a Skandináv térségbe utazók száma a Wizz Air budapesti járatain. A légitársaság utasai közül nemcsak itthonról, de Európa minden pontjáról egyre többen választják a nyári menetrendi időszakban a hűvösebb országokat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 05. 20., 14:02
Minden évben többször megfordul Pintér Zoltán tábornok a kiskőrösi Migálló és Szuhoj fészekben barátja, Firkó János meghívására. A magyar honvédség légierejének egykori parancsnokát jól ismerik Kecskeméten is.
2025. 05. 20., 13:17
Elstartolt a Fire Blade 2025 nemzetközi helikopter harcászati gyakorlat Pápán. Az MH 47. Bázisrepülőtér harmadszorra ad otthont ennek a nagyszabású kiképzésnek, amelyen öt nemzet forgó- és merevszárnyas légi eszközei, valamint három nemzet támogató eszközei vesznek részt.
2025. 05. 19., 14:44
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt 2025. május 14-én, szerdán az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.
2025. 05. 13., 14:09
A második világháború óta valószínűleg először repült az 1942 végéig a csendes-óceáni térségben japán légifölényt kivívó vadászrepülőgép 32-es típusváltozata.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.