2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újra levegőben a Typhoonok

JETfly  |  2010. 09. 21., 11:46

Mint ismeretes, 2010. augusztus 24-én kedden Spanyolországban lezuhant egy kiképzőrepülésre induló Eurofighter Typhoon, melynek két pilótája közül az egyik sikeresen katapultált, a másik (egy szaúdi alezredes) viszont a repülőgép elhagyása során életét veszítette a katapultülés hibájából fakadóan. Az eset következményeként szeptember 18-án az összes Typhoon-üzemeltetőnél teljesen vagy részlegesen leállították a repüléseket, és átfogó vizsgálatot rendeltek el az üléseken.

A típust az angol gyártmányú Martin-Baker Mk. 16A katapultüléssel szerelték fel, melyen most némi módosítást kellett végrehajtani. A szaúdi alezredes halálát ugyanis az okozta, hogy az ejtőernyő korábban levált, mint kellett volna. A jövőbeni hasonló baleseteket megelőzendő, úgy módosították az üléseket, hogy az ernyőt akkor is le lehessen oldani, ha valami meghibásodik a gépelhagyás során. Ezt a gyártó a lehető leggyorsabban eszközölte, így az üzemeltetőknek nem kellett sokáig nélkülözniük repülőgépeiket.

Az Osztrák Légierő például már szeptember 20-án újraindíthatta a kiképző repüléseket: az első olyan géppár, mely már az új, módosított ülésekkel repült, múlt hét hétfőn délelőtt 10:00-kor szálhatott fel gyakorló repülésre. A helyi nyilatkozatok alapján az ülések problémáit viszonylag egyszerüen, kézi beavatkozással sikerült megoldani, majd a pilóták is megkapták a szükséges továbbképzést, mely ugyancsak rövid idő alatt megvolt. A korlátozás nyugati szomszédunknál nem terjedt ki a készültségi gépekre, szemben például a németekkel, ahol minden Typhoon a földön maradt.

Az Egyesült Királyságban is hasonlóan gyorsan jártak el, mint Ausztriában, ugyanis a Royal Air Force közleménye szerint náluk is visszatérhettek a régi kerékvágásba, miután elvégezték a szükséges biztonsági módosításokat a Eurofighter-flottán. Nagy-Britanniában szeptember 15-e óta a dél-angliai készültségi géppáron kívül minden Typhoon a földön volt, ezeken kívül csak a Falkland-szigeteken állomásozó, ugyancsak készültségi szolgálatot ellátó példányok kaptak meg egy sürgősségi módosítást, mellyel tovább folytathatták szolgálatot.

A Német Légierő kötelékében okozta a legnagyobb galibát a katapultülések hibája, ugyanis náluk az 55 Typhoon mellett a 195 Tornado és 45 F-4F Phantom vadászbombázón is el kellett végezni a módosításokat. A Luftwaffe szóvivője szerint egyes példányoknál lecserélik az üléseket, másoknál viszont csak gyors módosításra van szükség, továbbá elárulta, hogy a két régebbi típuson könnyebben és gyorsabban végrehajtható volt a javítás. Hozzátette: a német légtér nem maradt őrizetlenül a korlátozások ellenére sem, az F-4F Phantomok képesek voltak ellátni a készültségi feladatokat. Az Afganisztánban állomásozó Tornadokat egyelőre nem érintette a dolog, de várhatóan ezeken is módosítják majd a katapultüléseket.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin