Az Embraer talán a legvadabb álmaiban sem remélte, hogy a “partnerek kerestetnek” bejelentés után ilyen rövid időn belül ekkora érdeklődés fog mutatkozni a fejlesztés alatt álló KC-390-es iránt. Lassan minden hétre jut a KC-390 körüli fejleményekből. Az új brazil sugárhajtású teherszállító repülőgép szekere látványosan egyre inkább robogni látszik, hiszen pár röpke hónapon belül immáron számos külföldi partnert (és megrendelőt) zsebeltek be – főleg az utóbbi hetekben volt mindez látványos.
A júliusban bejelentett hazai megrendelés után egy hónapra Chile, majd hetekkel később Kolumbia döntött a KC-390 rendszeresítéséről, valamint a típus létrehozásában történő részvételről.
A trióhoz a napokban, a korábbi pletykákat megerősítve ugyebár csatlakozott Portugália is, illetve az Embraer részéről bejelentették, hogy Argentína és Dél-Afrika becserkészése is folyamatban van.
A friss hír azonban az, hogy a portugálok mellett újabb európai náció mutat érdeklődést a fejlesztésbe és a gyártásba való bekapcsolódás, valamint a rendszeresítés iránt: a cseh és a brazil fél hétfőn, Prágában írt alá szándéknyilatkozatot, melyet a brazil védelmi miniszter, Nelson Jobim és cseh kollégája Alexandr Vondra látott el kézjegyével.
“Ezen új megállapodás megerősíti a KC-390-es potenciálját a sikerre.” – nyilatkozta az ünnepélyes ceremónián Orlando Jose Ferreira Neto, az Embraer igazgatóhelyettese. “Nagyon lelkesek vagyunk a Cseh Köztársaság nagy múltú repülőgépiparával való együttmüködés kapcsán és úgy véljük, hogy ez egy hosszútávú kapcsolat kezdete lehet.”
Ez természetesen egyelőre csak az egyeztetési szakasz kezdetét jelenti, ám ha minden a felek terveinek megfelelően alakul, akkor a Cseh Légierő arzenálja a jövőben 2 KC-390-essel bővülhet majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy immáron 54 KC-390-esre van igénybejelentés.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.