2024. 10. 09. szerda
Dénes
: 400 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

3 éves volt a UPS Dubai mellett lezuhant 747-ese

JETfly  |  2010. 09. 07., 15:44

2010. szeptember 3-án, helyi idő szerint 18 óra 53 perckor emelkedett a magasba Dubai nemzetközi repülőteréről a UPS egyik Boeing 747-400 típusú teherszállító repülőgépe. A nyilvánosságra került információk szerint 25 perccel a felszállás után tűz ütött ki a Jumbo pilótafülkéjében, melynek következtében a kétfős személyzet visszafordult Dubai felé, azonban a leszállás már nem sikerült, a 747-es a repülőtér közelében egy autópálya mellé zuhant.

A Németországba tartó repülőgép két pilótája életét vesztette a katasztrófában, melynek kivizsgálást az esetet követően megkezdték. A UPS bejelentése szerint az N571UP lajstromú 747-400-ast három évvel ezelőtt állították szolgálatba, 1764 repülése során közel 10 000 órát repült. A gép legutóbb 2010 júniusában esett át egy nagyobb karbantartáson.

Az amerikai cég 2005-ben adta le megrendelését nyolc darab, General Electric CF6 típusú hajtómüvekkel szerelt 747-400-as teherszállítóra, melyek átadása 2007-ben kezdődött meg. 2009-ben a UPS a luxemburgi székhelyü Cargolux céggel is megállapodott további négy darab Jumbo beszerzéséről, mivel a Cargolux az új 747-8F típussal kívánja megújítani flottáját.

Ennyi maradt a UPS Dubai mellett lezuhant 747-eséből

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 01., 09:45
Az Emirates pilótáinak repülését a GE FlightPulse™ adatelemző alkalmazás is segíti, amely fontos működési adatokat szolgáltat a légitársaság naponta átlagosan 470 járatának biztonságáról és üzemanyag-hatékonyságáról. Az applikációnak köszönhetően nem csupán a repülésirányítás minősége javult, de a légitársaság pilótái közti együttműködés is szorosabb és gördülékenyebb lett.
2024. 09. 27., 09:15
A 2022-es Royal International Air Tattoo rendezvényen Szentendrei Dávid százados, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár hajózója kiemelkedő teljesítményt nyújtott JAS 39-es Gripen vadászgépével.
2024. 09. 25., 09:10
Egy korszak véget ért a Holland Királyi Légierő történetében: országjáró repülés keretein belül, 2024. szeptember 27-én búcsúztak el 45 évnyi szolgálat után az F-16-osok.
2024. 09. 12., 12:35
A térség legnagyobb repülőnapjaként, idén szeptember 6-án és 7-én rendezték meg Zeltwegben Ausztria nemzetközi repülőnapját, az AIRPOWER-t. Fotós beszámolónkban közel 200 felvételt láthatnak Olvasóink az esemény szombati napjáról!
2024-09-26 09:20:00
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy mobilalkalmazásában bevezeti az Apple Pay és Google Pay mobiltárcás fizetési megoldást is, hogy a foglalás még egyszerűbb és kényelmesebb legyen. Az új funkció már az Androidos és iOS-t használó eszközökön is elérhető.
2024-09-20 09:45:27
Folytatódik az Emirates kabinszemélyzetének bővítése, amelynek keretében 2024-ben 5000 új légiutas-kísérő felvételét tervezi. A globális toborzás Magyarországot is érinti, legközelebb szeptemberben tart nyílt napot Budapesten a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 10. 08., 11:12
1992. január 7-én az olasz hadsereg két, fehérre festett helikoptere érkezett a kaposújlaki repülőtérre. Az AB 205-ös és 206-os az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának égisze alatt repült Belgrádból Zágrábba és tankolás céljából szakította meg útját a Kaposvár melletti repülőtéren.
2024. 10. 02., 10:56
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen vadászrepülőgépei is részt vesznek a Ramstein Flag 24 légvédelmi harcászati gyakorlaton Görögországban.
2024. 10. 01., 09:56
A kalibráló repülések során az irányadók és a távolságmérő berendezés útvonal-ellenőrzését a két pilóta és a 2-3 fős fedélzeti kalibráló személyzet önállóan végezte.
2024. 09. 30., 09:49
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál AS-350B kiképzési repüléssel indult a nap.

  Legfrissebbek most

„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.