2023. 12. 08. péntek
Mária
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Óriási magyar siker a műrepülő VB-n, Nádas Tamás a TOP 10-ben!

JETfly  |  2010. 08. 16., 15:02

A lengyelországi Radom adott otthont a 9. FAI Advanced Műrepülő Világbajnokságnak augusztus 05-15. között. Minden idők legnagyobb világbajnokságán, 26 ország, 91 nevező, 85 résztvevő volt, ezek a számok rekordnak számítanak a világbajnokság történetében.  Nádas Tamás az összetett pontszámok alapján a nyolcadik helyet szerezte meg, ezzel az eredménnyel bekerült a világbajnokság TOP 10 legjobb pilótái közé.  

A versenyzőknek a bajnokságokon megszokott 4 számban kellett megmérkőzniük, úgy mint a  "Q" program, a szabadon választott, valamint két Annon program.

 

Nádas Tamás versenyzését egy sajnálatos müszaki hiba is nehezítette. Az egyik edzés napon, repülőgépének önindítója felmondta a szolgálatot. Nagyon gyorsan megoldást kellett találnia a problémára, végül Besenyei Péter segítette ki Tamást Budapestről, így 14 órán belül újra 100%-os volt az Extra 300 LP.

 

 

A magyar csapat másik két tagja Karai Csaba 44., Ábrányi Tamás 64. lett, a 85 indulóból.

 

A rendkívül erős  mezőnyben,  a magyar csapat és természetesen Nádas Tamás elérhető eredményét is nagyon megnehezítette, hogy a fiúk egyedül, minden külső segítség nélkül küzdöttek, mivel sem magyar bíró, sem pedig  magyar sportdiplomácia nem volt, aki segíthette volna a csapatot.

 

 

Hivatalos végeredményNádas Tamás honlapja

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 13:54
"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.
2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023. 11. 02., 14:26
Az AIR DEFENDER 2023 nemzetközi NATO hadgyakorlaton a résztvevő 25 nemzet 250 repülőgépe és helikoptere között ott voltak a kecskeméti Gripenek és a Puma harcászati repülő század tagjai is. A magyar kontingens parancsnokával, Molnár Tibor őrnaggyal az Aranysas magazin idézte fel a két hét eseményeit.
2023-11-24 14:59:02
Bejárta a netet az Amerikai Haditengerészet 2023. november 20-án balesetet szenvedő P-8A Poseidon többfeladatú tengerészeti járőr repülőgépének fotója, mely a pályán túlfutva a sekély vízben tudott csak megállni. Mutatjuk a legfrissebb felvételeket!
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 07., 10:57
Immár harmadik éve landol feldíszített utánfutón, mikulásruhában a tiszaugi művelődési ház előtt az egykori vadászpilóta, Zsámboki Tibor nyá. ezredes.
2023. 12. 06., 13:32
A nemzetközi légiközlekedés egykori pillérének évtizedeken átívelő történetét a 436-os számú járatot repülő, a barbadosi Bridgetownból Miamiba tartó Clipper Goodwill zárta le.
2023. 11. 30., 14:52
November 29-től a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését, így a jövőben már száz százalékban Magyarországon gyártott alkatrészeket építenek be a forgószárnyasokba – jelentette be Kiss Attila, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója Gyulán.
2023. 11. 29., 16:35
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!

  Legfrissebbek most

Összesen 40 darab használt Eurofighter Typhoon vadászbombázót vásárolna Törökország – a szándékot, melyről már korábban is volt szó,Yasar Guler védelmi miniszter jelentette be a közelmúltban.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Lánctalpak csörögnek, motorok zúgnak, ágyúcsövek robbanásszerű hangot hallatnak. Röviden és tömören: harckocsilövészet Szomódon.