2017. 10. 19. csütörtök
Nándor
: 308 Ft   : 262 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Lezuhant egy kínai kiképzőgép Venezuelában

JETfly  |  2010. 07. 22., 11:16

Szerdán jelentették be, hogy rutinfeladat végrehajtása közben a venezuelai Barquisimeto mellett lezuhant egy kínai gyártású katonai repülőgép. A Hongdu K-8W Karakorum típusú sugárhajtású kiképző repülőgép röviddel a felszállás után egy nagyfeszültségű vezetéknek ütközött, majd lezuhant, kigyulladt és megsemmisült.

A gépen utazó személyzet sikeresen katapultált. A gép lakott területre zuhant, ám a földön – a hírek – szerint senki sem sérült meg, viszont egy jókora városrész maradt elektromos áram nélkül.

A baleset körülményeit vizsgálják, de feltételezhetően müszaki hibának köszönhető a gép elvesztése.

Venezuela még tavaly vásárolt a típusból 18 darabot, majd idén még egyszer ennyit rendelt. Az első gépek március 13-án érkeztek a dél-amerikai országba, augusztusra már az első széria minden tagját átvehették, holott a szerződésben foglalt határidő 2011 decembere volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 10. 16., 16:19
Kanada hivatalosan is kifejezte érdeklődését az ausztrál F/A-18A/B Hornetek iránt. A kanadai Királyi Légierő CF-18-ainak ideiglenes pótlására kiváló lehetőséget nyújtanának az ausztrálok használt vadászbombázói.
2017-10-13 15:34:23
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
2017-10-12 12:54:19
6 darab F-22 Raptor érkezett Angliába az Egyesült Államok légierejétől, az Európai Elrettentési Kezdeményezés (European Deterrence Initiative) keretében.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 19., 09:59
A hónap végéig aláírják a szerződést a honvédség Mi–24-es harci helikoptereinek nagyjavításáról – tudtuk meg kormányzati forrásból.
2017. 10. 18., 10:13
Az idén az SMi Group szervezésében, Londonban szervezték meg a katonai repülőkiképzéssel foglalkozó nemzetek és szervezetek éves konferenciáját.
2017. 10. 16., 12:43
Az átadás optimista légköre, és a mai bonyodalmak. A Singapore Airlines a legelső A380-asát már leállította, de még átvesz öt újat.
2017. 10. 16., 09:14
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tavaly álltak szolgálatba a légimentőktől átvett AS350B Ecureuil (Mókus) helikopterek. A májusi családi napon már átlépték az ezer repült órát és szeptember végén 1300 felett járt a két géppel teljesített óraszám.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Július 31-én új parancsnok került az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) élére Bárdos Antal ezredes személyében, aki Fejes Károly alezredestől, az addigi megbízott parancsnoktól vette át a csapatzászlót.