2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Égi díszelgés

JETfly  |  2010. 06. 28., 09:58

A nagy honvédő háborúban aratott győzelem 65. évfordulójának alkalmából katonai díszszemlét rendeztek, mely hagyományosan 10 órakor, a Szpasszkaja toronyóra jelzésével vette kezdetét. A Vörös téren az orosz haderő több ezer katonája, valamint a különböző harcjárművek, harckocsik, légvédelmi eszközök és ballisztikus rakéták vonultak fel. A parádé leglátványosabb eleme természetesen a légi bemutató volt, összesen 127 helikopter és repülőgép húzott át a Vörös tér felett.

A megemlékezésHabár a II. világháború hatalmas károkat okozott minden részt vevő országnak, mégis vitathatatlan, hogy a legnagyobb veszteségeket a Szovjet­unió szenvedte el. Az akkori ifjabb korosztályból oly sokan haltak meg, hogy ennek hatása mind a mai napig érezhető az országban. Ezért természetes, hogy a győzelem napja, vagyis május 9-e továbbra is az egyik legnagyobb ünnepnek számít. 1991-ig minden évben nagy katonai díszszemlével emlékeztek meg az eseményről, a Szovjetunió felbomlását követően azonban ez a hagyomány megszakadt.

A 63. évfordulón, vagyis 2008-ban hosszú szünet után felélesztették a tradíciót, Oroszországban ismét katonai parádét tartottak a Vörös téren, melyet légi díszelgéssel is egybekötöttek. Akkor mindössze 32 repülőeszköz vett részt a bemutatón, 2009-ben már 69 helikopter és repülőgép húzott el a moszkvai közönség felett. 2010-ben még nagyobb számban mutatkoztak be a levegőben a katonai repülőeszközök, 33 forgószárnyas és 94 merevszárnyú repülőgép tette még impozánsabbá a légi díszelgést.

A parádéra a harcokban egykor részt vett 3000 veterán is meghívást kapott. Szintén a rendezvény színvonalát emelte, hogy számos politikai vezető is megjelent a díszvendégek között, például Kínából és Izraelből.

A felkészülésEgy ilyen méretü légi díszelgés esetén nagyon komoly felkészülésre van szükség. Még április elején a kijelölt repülőeszközök több Moszkvához közeli repülőtérre települtek át. A kiképzési repülések április 9-én kezdődtek meg, ennek során egy közeli város, Alabino felett gyakorlatoztak, a Vörös térihez hasonló körülményeknek megfelelően. Itt tartották a földi alakulatok és haditechnikai eszközök főpróbáját is. A rossz idő több esetben is hátráltatta a felkészülést, számos repülés elmaradt. A megfelelő látótávolság elengedhetetlen volt a felkészüléshez, hogy a 127 repülőeszköz szoros kötelékben repülhessen, ahogy majd Moszkva felett is át kell húzniuk.Az Alabinóban végrehajtott áprilisi intenzív gyakorlatozást követően május 4-én és 6-án a főváros felett is végeztek kiképzőrepülést, hogy megbizonyosodjanak a felkészülés alaposságáról.

SzervezésA különböző kategóriájú repülőeszközök eltérő tulajdonságai miatt megfelelő módon kellett elhelyezni azokat a repülőtereken. A helikoptereket ugyanis Moszkvához közelebb kellett telepíteni, míg a hadászati bombázóknak több idő és nagyobb légtér volt szükséges, hogy a kívánt alakzatba rendeződjenek. A bombázókat, légi utántöltő és szállító repülőgépeket három repülőtéren helyezték. Ezen gépek némelyike 500 km-t is megtett a levegőben, mire a lipecki bázishoz ért, ahol a vadászgépek települtek. Ezt követően a repülőtér felett a díszszemlének megfelelő rendben repültek át 500 m magasan, majd a 34 vadászgép is felszállt, hogy csatlakozzanak. Megfelelő alakzatba rendeződtek, egy elnyújtott oszlopban több mint 800 km-t repültek az Alabinóban lévő gyakorlóterületig vagy később a Vörös térig. A kisebb hatótávolságú csatarepülőgépek csak az utolsó kilométereken soroltak be a kötelékbe, közvetlenül a Vörös tér előtt. A helyzetet jól szemlélteti, hogy a legelső repülőgép 8 órakor szállt fel, azonban csak 11-kor húzott át a Vörös tér felett a bemutató napján.

A díszszemlén részt vett gépeket a következő elosztásban telepítették szét a repülőtereken:

Kubinka: 33 helikopter, hat Szu-25-ös, négy MiG-29-es, öt Szu-27-es;Lipeck: 12 Szu-27-es, négy Szu-24-es, két Szu-34-es, tíz MiG-29-es, négy Jak-130-as, négy MiG-31-es;Szescsa: Il-80-as, A-50-es, An-124-esCskalovszkij: 11 Szu-25-ös, 12 MiG-29-es;Sajkovka: hat Tu-22M3-as;Engels: négy Tu-95SzM, négy Tu-160-as, három Il-78-as.

A felsorolt repülőeszközökön kívül azonban még több gép volt a levegőben a felszállásokat követően. Ugyanis minden típusból egy-két tartalékot is beterveztek. Ezek együtt repültek a többiekkel, és csak közvetlenül Moszkva elérése előtt váltak ki a kötelékből. Ha valamelyik díszelgésre kijelölt gép meghibásodott volna, ezeknek kellett volna helyettesíteni.

A díszszemleA meteorológiai előrejelzés nem kecsegtetett sok jóval május 9-re. Mindent megtettek, hogy mégis jól sikerüljön a légi díszelgés, ezért az orosz légierő tíz speciális vegyszerekkel feltöltött szállítógépet vetett be. Áldásos tevékenységüknek köszönhetően a Moszkva környéki felhőkből még azelőtt kihullott a csapadék, mielőtt a fővárost elérhették volna. A parádét ezért nem zavarta meg a rossz idő, derült égbolt fogadta a nézőket és persze a repülőgépeket is.

A tiszta kék égen a katonai parádé 10 órakor kezdődött a zászlók felvonultatásával, csapatszemlével és Medvegyev elnök beszédével. Az orosz föderáció himnuszának dallamai után kb. 10 500 katona menetelt végig a Vörös téren, őket kb. 1000 külföldről érkezett katona követte többek közt Lengyelországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból. A földi bemutató befejezéseként 161 haditechnikai eszköz gördült végig.

A kötelékekA repülőeszközök részvétele 11 órakor kezdődött. A nyitó alakzatban tíz Mi-8-as helikopter érkezett be Oroszország és különböző katonai alakulatok zászlaival. Ezután hat Mi-28-as, valamint hat Mi-24-es harci helikopter következett, majd a világ legnagyobb hadrendben álló forgószárnyasa, a Mi-26-os repült be, melyet négy Mi-8-as kísért. A helikopterek részlegének zárásaként a Kamov tervezőiroda koaxiális rotorelrendezésü forgószárnyasokból álló alakzata repült. A díszszemle nézői két-két Ka-27-es tengerészeti, valamint Ka-50-es Fekete Cápa és Ka-52 Aligátor harci helikoptereket láthatott.

A díszszemle évfordulójára igen látványos elemet találtak ki, mivel egy kötelékben 11 MiG-29-es és ugyanennyi Szu-25-ös a 65-ös számot formálta meg. A két eltérő típusból álló formáció egymás mellett tartása minden bizonnyal igen kemény felkészülést igényelt a pilóták részéről. Megmutatták, hogy Oroszországban milyen jól képzett repülőgép-vezetők vannak.

Ezt követően már a nagyobb repülőgépek tettek szintén mély benyomást a nézőkre. Ennek kezdeteként egy hatalmas An-124-es húzott át négy Szu-27-es kíséretében. Harminc másodperces időközönként ezután egy Il-80-as repülőgép-fedélzeti harcálláspont és négy MiG-29-es jelent meg a tér felett, majd egy A-50-es légtérellenőrző, négy Szu-27-essel a szárnyai mellett és mögött. Egy Il-78-as tanker két Szu-24-essel imitált légi üzemanyag-felvételt hajtott végre, azok a kiengedett tankolócsövekhez közel repültek. A hármas formációnak négy új Jak-130-as adta a kíséretet.A hadászati bombázóerők nyitóképeként három Tu-95MSz dübörgött be fülsiketítő zajjal a tér fölé, melyek után egy Il-78-as és egy újabb Tu-95MSz repült légi tankoláshoz hasonló formációban. A két gép látványát négy MiG-29-es egészítette ki. A Tu-160-asokból három képviseltette magát egy kötelékben, egy negyedik pedig ismét csak egy Il-78-as mögött repült annak tankolócsöve közelében. A két nagyméretü géphez négy szintén tekintélyes megjelenésü MiG-31-es vadászgép zárkózott fel. A bombázók bemutatóját hat Tu-22M3-as zárta, ezek két hármas köteléke egy ötágú csillagot formázott meg.

A díszszemle végül impozáns vadászdemonstrációval zárult. Egy alakzatba rendeződve két Szu-34-es, két Szu-24-es, négy Szu-27-es és két MiG-29-es repült át. Majd a Russzkije Vityazi és a Sztrizsi bemutató csoport négy MiG-29-ese és öt Szu-27-ese által alkotott vegyes kötelék gyönyörködtette a nézőket. A Vörös térre beérkezésükkor infracsapdák kilövésével tették még látványosabbá a bemutatót. A hétperces légi díszelgés záróakkordjaként hat Szu-25-ös az orosz nemzeti színeket rajzolta a kék égre a füstgenerátorokkal.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 09. 27., 09:15
A 2022-es Royal International Air Tattoo rendezvényen Szentendrei Dávid százados, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár hajózója kiemelkedő teljesítményt nyújtott JAS 39-es Gripen vadászgépével.
2024. 09. 25., 09:10
Egy korszak véget ért a Holland Királyi Légierő történetében: országjáró repülés keretein belül, 2024. szeptember 27-én búcsúztak el 45 évnyi szolgálat után az F-16-osok.
2024. 09. 12., 12:35
A térség legnagyobb repülőnapjaként, idén szeptember 6-án és 7-én rendezték meg Zeltwegben Ausztria nemzetközi repülőnapját, az AIRPOWER-t. Fotós beszámolónkban közel 200 felvételt láthatnak Olvasóink az esemény szombati napjáról!
2024-09-26 09:20:00
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy mobilalkalmazásában bevezeti az Apple Pay és Google Pay mobiltárcás fizetési megoldást is, hogy a foglalás még egyszerűbb és kényelmesebb legyen. Az új funkció már az Androidos és iOS-t használó eszközökön is elérhető.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 10. 10., 11:39
Felhők felett tízes kötelékben – két héten át, tizenegy nemzettel közösen emelkednek magasba Gripenjeink a Ramstein Flag 24 gyakorlaton. A nagyszabású esemény során naponta kétszer, egyszerre több mint 60 gép tartózkodik a levegőben, biztosítva a közös NATO légiműveletek gyakorlását, illetve a képességek fejlesztését.
2024. 10. 08., 11:12
1992. január 7-én az olasz hadsereg két, fehérre festett helikoptere érkezett a kaposújlaki repülőtérre. Az AB 205-ös és 206-os az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának égisze alatt repült Belgrádból Zágrábba és tankolás céljából szakította meg útját a Kaposvár melletti repülőtéren.
2024. 10. 02., 10:56
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen vadászrepülőgépei is részt vesznek a Ramstein Flag 24 légvédelmi harcászati gyakorlaton Görögországban.
2024. 10. 01., 09:56
A kalibráló repülések során az irányadók és a távolságmérő berendezés útvonal-ellenőrzését a két pilóta és a 2-3 fős fedélzeti kalibráló személyzet önállóan végezte.

  Legfrissebbek most

A Royal International Air Tattoo szervezői bizonyára már évekkel ezelőtt elővették az eseménynaptárt: milyen évfordulót illene megünnepelni 2024-ben? Nem volt nehéz dolguk.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.