Premier előtt...

A háborúkat általában mindig az elõzõek alapján tervezik meg, de a hadtörténelem számos esetben igazolta már, hogy ez nem megfelelõ módszer. A háború lefolyása és az alkalmazott eljárások is teljesen meg fogják lepni a közvéleményt, de azokat a katonai szakértõket is, akik még hagyományos módon gondolkodnak a hadmûvészetrõl.

Az 1991-es Öböl-háborúban egy nagyméretû tömeghadsereg ellen vívtak sikeres hadjáratot. Az iraki szárazföldi potenciált és légierõt a hadmûveletek során nagy veszteségek érték. Ezt részben pótolni tudták hazai fejlesztésekkel és a fegyverembargót megsértõ szállításokkal, de haderejük természetesen nem éri el a korábbi szintet. Számolni kell azonban azzal, hogy a katonai vezetõk a megszerzett keserû tapasztalatok alapján hatásos védekezõ módszereket dolgoztak ki, és azokat alkalmazni is fogják.

A légierõ jelenleg körülbelül 150 bevethetõ repülõgéppel rendelkezik. A háború során a földön szétbombázott és a légi harcokban lelõtt gépeken kívül szintén veszteségként kell elkönyvelni az Iránba átrepült gépeket. Ezeket ott háborús kártérítésként lefoglalták. Az azóta eltelt idõ alatt az amortizáció és alkatrészhiány is földön marasztalja a harci gépeket. Az iraki harci repülõgépek nem jelenthetnek komoly fenyegetettséget a szövetséges légierõ számára. Ez alól még a MiG-25-ös meglévõ példányai sem lesznek kivételek.

Igen fontos lesz azonban , hogy minden egyes felszálló gépet a lehetõ legrövidebb idõ alatt megsemmisítsenek. Ebben a háborúban nem lesz megengedhetõ, hogy egyetlen gép is megmenekülhessen, mint ahogy 1991-ben közel 100 gép tudott Iránba menekülni. Az amerikai F-15-ösöknek azonnal le kell majd csapniuk minden iraki gépre, legyen az bármilyen típusú.

Ennek oka, hogy a diktátor valószínûleg a tömegpusztító fegyverek bevetése mellett dönt. A MiG-23, Szu-22, Szu-25 által hordozható légibombákba töltött vegyi és biológiai harcanyagok a szövetséges erõkre nagy veszélyt jelenthetnek. A lassan és alacsonyan repülõ Mi-8-as helikopterek külsõ szóróberendezésekkel juttathatják célba a harci gázokat. Az AWACS-gépek személyzetének, és a vadászgépeknek szintén nagy munkát fog majd adni a pilótanélküli permetezõgépek elfogása. De hírek érkeztek MiG-23 és L-29-es típusok pilótanélküli bevethetõ változatáról is. Elképzelhetõ az irakiak részérõl olyan taktika, hogy nagyszámú repülõgép bevetésével, azok szándékos feláldozásával magukra vonják a vadászokat. Ezáltal néhány, vegyi bombákkal felszerelt gépük elérhet a céljáig.

A rakétás légvédelem nem jelenthet különösebb fenyegetést, hiszen a lokátorokra a bekapcsolásuk pillanatában a HARM-rakétákból többet is fognak indítani. Ezek már a korszerûsített változatok lesznek, melyek az elektromágneses sugárzás megszûnése után is képesek a memóriájuk segítségével a kikapcsolt lokátor helyét megjegyezni.

Bár az irakiak a lokátorokat nem tudják majd sikeresen alkalmazni, egyszerû módon próbálják a légvédelmet irányítani a hagyományos figyelõszolgálat felállításával. A megfigyelõk jelentéseiket valamilyen módon (vezetékes telefonon, rádiótelefonon) eljuttathatják egy regionális központba, ahonnan irányíthatják a légvédelem eszközeit. A XXI. században ez primitív módszernek hangzik, de valamilyen hatásfokkal mûködni fog. A decentralizált vezetés is lényeges, hiszen így nem képesek egyszerre minden vezetési pontot megbénítani.

A légi hadmûveletben részt vevõ csapásmérõ repülõgépekre a legnagyobb veszélyt a csöves légvédelem jelenti majd. Az összes gépágyú megsemmisítése nem ígérkezik könnyû feladatnak. Ezért kezdetben a bevetések magassága 4000 méter körül lesz. Nagy számban fogják alkalmazni az intelligens fegyvereket, különösen sokat fognak bevetni a GPS-vezérelt vagy kombinált irányítású bombákból, melyek függetlenek az idõjárási viszonyoktól.

Az infrastruktúrát azonban nem fogják nagyon szétrombolni, csak ideiglenesen akarják azokat használhatatlanná tenni. Ezekre ugyanis nagy szükség lesz a háború utáni politikai rendszer támogatásához, a sikeres békefenntartáshoz.

A pilótanélküli felderítõ és támadó repülõgépek eddigi legnagyobb számú bevetése is biztosra vehetõ. Csak a háború után fognak hírek kiszivárogni az újabb, ma még nem ismert technológiájú fegyverek alkalmazásáról.

A térségbe a szövetségesek jelentõs rakétavédelmi erõket fognak telepíteni. Ezzel védeni kívánják majd Izraelt és a támadásra felkészülõ, felvonuló szárazföldi alakulataikat is. Az iraki diktátor minden bizonnyal megpróbálja a konfliktust eszkalálni, bevonni a zsidó államot is. Az R-300-as rakéta módosított példányaiból ismeretlen mennyiség áll rendelkezésre. Az al-Husszein rakéták vegyi vagy biológiai töltettel komoly fenyegetést jelentenek.

A Patriot légvédelmi rakétarendszeren kívül nagy hasznát vennék az YAL-1 típusú repülõgép-fedélzeti lézerrendszernek, de ez egyelõre még nem bevethetõ. Elképzelhetõ azonban, hogy kisebb méretû, és földi telepítésû lézerberendezéseket már fognak használni a tüzérségi rakéták ellen, ugyanis a BM-21-es sorozatvetõ rakétája is hordozhat vegyi töltetet. A csöves tüzérség lövedékei is alkalmasak lehetnek ilyenek célba juttatására. Ezek ellen az egyetlen védelem az, ha még sikerül a légicsapások során azokat megsemmisíteni.

A bombázások legfontosabb célpontjai mindenképpen a tömegpusztító fegyvereket elõállító üzemek, és a tárolásukra szolgáló raktárak lesznek. Ezeket azonban már most mobilizálták, vagyis folyamatosan mozgatva rejtegetik.

A szövetséges katonák alaposan fel lesznek készülve a harci gázok bevetésének veszélyeire. Az egyéni vegyivédelmi felszerelések huzamosabb ideig történõ viselése, és a harctevékenység abban való végrehajtása nagyon igénybe fogja venni õket, de a túlélésre csak ez az egyetlen mód. A biológiai harci anyagok ellen pedig minden létezõ oltást megkapnak majd a katonák. A szövetségeseknek megfelelõ számú vegyi és biológiai mentesítõ állomást kell majd felállítaniuk. Jelentõs elõjelzõ és analizáló kapacitást fognak a térségbe szállítani, hogy idõben tudják elrendelni a vegyi, vagy biológiai riadót és legyen elegendõ idõ a védõfelszerelések felvételére.

Az iraki atompotenciálról nincs pontos információ. Egyes szakértõk szerint esetleg egy-két robbanótöltet állhat a diktátor rendelkezésére, melyek célba juttatása már problémás lehet. Ezek a töltetek méretüknél fogva a rakéták fejrészeként valószínûleg nem szerelhetõk fel. A tervezett Babilon ágyú nem üzemképes, egy másik hasonló tüzérségi eszköz megépítése nem lenne eltitkolható. Légibombaként való felfüggesztés esetleg lehetséges, de a célpontig - a már említett szövetséges légifölény miatt - nem juthat el.

Egy bevetési módszert azonban nem lehet kizárni, ez pedig a fix földi telepítés. A NATO atomaknazárjához hasonlóan elképzelhetõ, hogy a szövetségesek fõ támadási irányában telepített nukleáris töltetet távirányítással mûködésbe hozzák. Csak remélni tudjuk, hogy az iraki hadiipar még nem volt képes nukleáris eszközök elõállítására. Az USA talán pont azért lép fel ilyen bátran Irakkal szemben, mert megbízható információval rendelkezik arról, hogy az ellenfélnek még nincsenek ilyen eszközei.

Ennek, és sok más információnak a megszerzésére nagy erõfeszítéseket tesznek a szövetséges hírszerzõ szolgálatok, amelyek közé immáron hazánkat is beleértjük. Az Öböl-háború és a Jugoszlávia elleni hadmûveletek is bebizonyították, hogy a légi és mûholdas felderítés nem képes minden lehetséges katonai célpontot megtalálni és beazonosítani. Az álcázással, rejtéssel a harci technika jelentõs részét lehet megvédeni a légi csapásoktól. Habár a mûholdas felderítés is sokat fejlõdött az elmúlt három év során, az még mindig nem képes folyamatosan megfigyelni minden célterületet, minden egyes álcázott haditechnikai eszközt. Természetesen a negatív tapasztalatokat kiértékelõk is sok mindent elemeztek 1999 óta. Ugyanakkor nagyon fontos a hagyományos, humán felderítés, melyet elsõsorban ellenzéki irakiak hajtanak végre, hogy ezzel segítsék elõ a diktatúra bukását.

Az iraki lakosság aktív részvételére is nagyon számítanak az amerikai katonai tervezõk. Az afganisztáni mûveletek tapasztalatai alapján a saját erõk helyett, vagy mellett a helyi ellenzéki erõket küldik majd harcba. Északon a kurdok, délen a síiták fegyveres támadásokat, szabotázsakciókat fognak a szövetségesek légitámogatásával végrehajtani.

Ezen kívül az emigrációban élõ irakiak részvételével is terveznek egy önkéntes haderõ felállítását. Mintegy 5000 fõt szeretnének toborozni közülük, erre 90 millió dollárt már meg is szavazott a Kongresszus.

Ezzel kapcsolatos ismét Magyarország érintettsége. A tolmácsok és adminisztratív dolgozók taszári kiképzése igen nagy elõrelátásra utal. A balkáni békefenntartási tapasztalatok alapján nagy szükség van a bevonuló, felszabadító erõknek arra, hogy a katonáik - a polgári lakossággal érintkezve - megfelelõ kommunikációval elkerüljék, megelõzzék a konfliktusokat. Az SFOR- és KFOR-mûveletetek alkalmával a tolmácsi és logisztikai kiszolgáló feladatokat ellátó magyar, bosnyák, késõbb albán alkalmazottakat az adott országokba való település után kezdték toborozni. Most az ilyen céllal alkalmazandókat felkészítve viszik majd magukkal. Ezzel jelentõs idõt takarítanak meg, valamint sokkal megbízhatóbbnak számítanak a már lenyomozott emigránsok. Hiszen minden bizonnyal közéjük is megpróbáltak már beépülni az arab ország titkosszolgálatainak ügynökei.

Az amerikaik az emigráció tagjaiból szeretnék felállítani a közigazgatási rendszert, valamint megteremteni az új fegyveres erõk és testületek megbízható káderállományát.

A magyar politikusok, illetve a közvélemény érzékenysége érthetõ, de egy tényt figyelembe kellene vennünk. A világ egyik legjelentõsebb olajtermelõ országának leendõ vezetõit, kulcsfiguráit állomásoztatják majd Taszáron. Talán el kellene gondolkodni az illetékeseknek azon, hogy jó benyomást keltsünk bennük országunkkal kapcsolatban, és hogy milyen kapcsolatot építsünk ki velük addig, amíg lehetséges.

A szövetségesek az iraki hadsereget és lakosságot intenzív propagandával próbálják majd demoralizálni, vagy átállítani az ellenzék oldalára. Valószínûleg a hadtörténelem eddigi legnagyobb pszichológiai mûvelete van elõkészületben e cél elérésére.

Biztosra vehetõ, hogy már kinyomtatták azokat a röplapokat, melyeket milliószámra fognak szétszórni Irak felett. Rádió- és televíziós adásokkal fogják helyettesíteni a szétbombázandó állami adók mûsorát. Ezeket elsõsorban az EC-130-as típusokról sugározzák majd.

A szárazföldi mûveletek beindítása után már hangszórókból hallgathatják az ellenfél katonái a jól megtervezett propagandaszövegeket. A meggyõzés fõ mondanivalója az lesz, hogy senkit sem kezelnek ellenségesen, ha megadja magát, és nem védelmezi a diktatúrát. Az iraki népnek biztosítani fogják az embargó feloldása utáni gazdasági felemelkedést és a szabadabb, emberhez méltó életmódot.

A propagandára nagy szüksége lesz a szövetségeseknek a saját közvéleményük meggyõzésére is. Fontos, hogy támogassák a háború megindítását és lefolytatását. Ebben nagy szerepe lesz a hadszíntéri pozitív tudósításoknak, melyek a saját veszteségeket és az ellenség tömeges pusztulását visszafogottan fogják tálalni.

A szövetséges katonák tényleges hadmûveleteit meg fogja elõzni a különleges rendeltetésû erõk bevetése, amelyek talán már meg is kezdõdtek. A speciális alakulatok a már említett északi és déli ellenzéki erõket készítik fel a légicsapások alatti tevékenységre. Kiképzéssel és kommunikációs eszközök átadásával segíthetik elõ az összehangoltságot, sõt a katonai tanácsadáson kívül nagy szerepet játszanak majd a közvetlen légiirányításban, a célpontok kijelölésében.

A következõ lépésben már több csoportot vetnek be, melyek során mindhárom haderõnem különleges feladatkörû alakulatai részt vesznek. A haditengerészet SEAL-tengerészeit, a Delta Force operátorait, a Különleges Erõk csoportjait és a Rangereket felderítési feladatokkal juttatják be az országba. Ez történhet a földön beszivárgással, a levegõbõl helikopterrõl ejtõernyõvel. Feladatuk lesz a kulcsfontosságú parancsnoki, katonai létesítmények elleni megsemmisítõ akciók, behatolások végrehajtása. Ezek során is igénybe fogják venni a légierõt, a támogatásukhoz közvetlen kapcsolatban lesznek a repülõgépek pilótáival.

Ezt követõen légi úton juttatják be a dandárszintû vagy még nagyobb erejû légideszant és gyorsreagálású alakulatokat, melyeknek ellátási központot is ki fognak építeni. Erre egy iraki repülõtér a legalkalmasabb, bár elképzelhetõ több, sivatagban kiépített bázis ideiglenes használata is.

Jelentõs elterelõ hadmûveletekre is lehet számítani, melyekkel - az 1991-es háborúhoz hasonlóan - az irakiakat akarják félrevezetni. A haderejük nagy részét olyan helyeken fogják csoportosítani, ahol valójában nem következik be támadás, miközben a földi mûveletek gyorsan haladnak elõre.

A fõ szárazföldi betörés irányát most még nehéz lehet meghatározni. Szaúd-Arábia nem valószínû, inkább Kuvait jöhet szóba. De az is lehetséges, hogy a fõerõk is légi úton érkeznének az ellenséges területen kialakított bázisokra. Ehhez viszont nagyszámú szállítórepülõ-bevetésre lesz szükség. Az már biztosra vehetõ, hogy a légi úton eljuttatott nehézfegyverzet mennyisége rekordot fog dönteni a katonai légi szállítás történetében.

Az elsöprõ szövetséges haditechnikai fölényel szemben a siker nem lehet kétséges, de az iraki diktátornak mégis van némi esélye a visszavágásra, vagy a mûveletek lelassítására. Egyetlen reménye az lehet, hogy olyan nagy emberveszteséget okoz a szárazföldi hadmûveletek során a szövetségeseknek, amelyek meghaladják a közvélemény által elfogadható mértéket.

Erre a tömegpusztító fegyverek bevetésén kívül a városokban, elsõsorban Bagdadban megvívandó helységharcok során kínálkozik alkalom. Ez igen nehéz feladatnak ígérkezik a szövetségesek számára. Bagdad azt a lehetõséget kínálja az irakiaknak, amit Vietnamban a dzsungel, Afganisztánban pedig a magas hegyek. A városok épületei kitûnõ rejtési lehetõséget nyújtanak a katonák és a harci technika számára. A harckocsik és más harcjármûvek, a tüzérség széttelepítése, valamint nagyobb épületekben való elrejtése után azok váratlanul bukkanhatnak fel a bevonuló erõkkel szemben.

Amennyiben a város elfoglalása mellett döntenek az amerikaiak, az a történelem egyik legnagyobb helységharca lesz. A közelmúltban ilyenre csak Groznjban került sor, de ott mindössze százezres nagyságrendû lakosság élt a csecsenföldi háború kezdetén. Bagdad közel négymilliós fõváros, melynek kiterjedése is hatalmas. Itt nem lehetséges a nyílt terepen alkalmazott harceljárások alkalmazása, mint ahogy az 1991-es sivatagi hadszíntéren történt. Az épületek és utcák mind kitûnõ védekezési pontok kialakítására alkalmasak. Mód nyílhat a támadók elõremozgásának lassítására, nagy veszteségek okozására.

Ráadásul a támadóknak nem lesz lehetõségük minden eszközt bevetniük, hiszen a lehetõségekhez mérten meg kell kímélniük a polgári lakosságot. Ezért a teljes ostromot a szövetségesek nyilván szeretnék majd elkerülni, de a legrosszabb esetben fel kell készülni erre is. Minden bizonnyal ez lesz a harci robotok alkalmazásának elsõ komoly próbatétele.

A fõváros védelmét egy speciális alakulat fogja végrehajtani. Ez a Különleges Köztársasági Gárda (KKG), és az Elnöki Palota Különleges Rendeltetésû Dandárja. (De említik õket Arany Gárda néven is.)

Az alakulat elsõdleges feladata az elnök védelme, és a különbözõ felkelések, rendzavarások elleni, karhatalmi mûveletek végrehajtása. Ez az egyetlen katonai egység a katonai hírszerzés különleges csoportjain kívül, amely Bagdad központjában is állomásozik. 1992-ben alapították, vagyis az Öböl-háborút követõ felkelések után, az új fenyegetettségek miatt hozták létre. A külsõ beavatkozások, a különleges rendeltetésû alakulatok ellen is ki vannak képezve. Nevének ellenére semmi köze nincs Köztársasági Gárdához, teljesen más a rendeltetése és a felszerelése is. A KKG-t nem a hagyományos katonai egységek elleni harcra készítették fel. A feladataik végrehajtása során szorosan együttmûködnek a Különleges Biztonsági Szervezettel is.

Akárcsak a titkosszolgálatnál és a testõrségnél, itt is bizalmi beosztásnak számít szolgálni. A beosztottakat Szaddam al-Bu Nasir törzsébõl, és más rokon törzsekbõl, Tikrit, Baiji al-Shorquat városokból, Mosul környékérõl válogatják, akik feltétlenül hûségesek az elnökhöz és rendszeréhez.

A KKG katonái jobban fizetettek és az élelemmel, valamint gyógyszerrel való ellátásuk elsõbbséget élvez más katonai alakulatokéval szemben. A harcászati képességeik és felszerelésük is jobb azokénál.

A feladatuk, elsõsorban a diktátor és családjának személyi biztosítása, a paloták és rezidenciák õrzése, de felelõsek emellett a fõváros biztonságának fenntartásáért is.

Szerepük van a tömegpusztító fegyverek rejtegetésében is. Az ENSZ fegyverzetellenõreinek egyik panasza abból származott korábban, hogy nem léphettek be az egyik elnöki palota területére. Valószínûsítették, hogy ott is tiltás alá esõ harcanyagokat rejtettek el.

1996-ban a nemzetközi ellenõrök elektronikus eszközökkel végzett vizsgálataik után egyes KKG-bázisokról is azt állították, hogy ott raktároznak ilyesmit. 1997-ben a bagdadi egyetem és a KKG bázisa közti teherautó konvojokat figyeltek meg, melyek valószínûleg biológia harcanyagot szállítottak el. Az ellenõröket persze ide sem engedték be. Nekik egyébként nehéz munkájuk volt és van jelenleg is. Ugyanis már 1997-tõl harminc naponta áttelepítést hajtanak végre a veszélyes anyagok tárolásánál. A KKG 2. és 4. dandárjának feladatkörébe tartozik a tömegpusztító fegyverek rejtése és õrzés-védelme.

A KKG becsült létszáma 2002-ben 12000 fõ volt, 4 dandárba szervezve, ezeken belül zászlóaljak és egyéb alakulatok találhatóak. A dandárokon kívül önálló egységeket és alegységeket is felállítottak. A zászlóaljak szakaszokból állnak, azonban ezek létszáma akár 100-200 fõ is lehet, tehát nem az általánosan ismert kb. 30 fõs létszámúak.

Az alakulat parancsnokai csak azok lehetnek, akikben Szaddam személyesen megbízik, elsõsorban saját családjából választja ki õket.

A KKG alakulatai, bázisai is célpontként szolgáltak az 1998-as Desert Fox mûvelet idején. Mintegy 600 katonájuk vesztette életét a légicsapások során.

A KKG fõparancsnokának közvetlen alárendeltségébe tartoznak az önálló egységek. Ezek között van tüzér-aknavetõs, vegyi-híradós parancsnokság. Logisztikai alakulatokként saját szállító-, ellátó-, javítóparancsnokságokat állítottak fel. A KKG-n belül külön katonai rendészet is létezik, a katonáikat csak õk ellenõrizhetik.

Független alegységként harckocsizó szakaszuk is van. A hírszerzõ szakasz feladata az elnöki palota kamerás és más technikai eszközökkel való ellenõrzése is. Saját hírmûsor-közvetítõ szakaszuk a televíziós és rádióadásokkal segíti a központi propaganda eljuttatását az elnyomott lakossághoz.

Az elit mobil szakasz, valamint a különleges osztag gyorsreagálású erõként állandó készültségi szolgálatot ad.

A KKG fõ erejét azonban a különbözõ dandárok adják. Ezek közül az 1. dandár alá tartozik a parancsnoki, a vegyi, a kommandós és a híradós szakasz.

Az 1. (biztonsági) zászlóalj feladata Szaddam gépkocsikonvojának kísérete és útvonalbiztosítása. Mintegy 150, különbözõ típusú Mercedesszel rendelkeznek, biztosítják a védelem harmadik vonalát, az elnöki testõrség és a különleges védõk után.

Szállítási feladatokat is végrehajtanak, de van egy légvédelmi osztaguk is, mely a közvetlen elnöki védelemért felelõs.

A 2. (biztonsági) zászlóalj, 8 szakasznyi katonája gyalogos kíséretet biztosít az elnöki gépjármûkonvojnak. Útakadályokat állítanak fel, és a forgalomtól teljesen elzárják azokat, gondosan átvizsgálják azonban a konvoj áthaladása elõtt. A védett területeket már távolabbról is biztosítják, megakadályozva az illetéktelen behatolást.

Az 5. (biztonsági), a 7. és 8. zászlóalj a szokásos elnöki közlekedési útvonalakon, a palotákban, és fõváros repülõterén látnak el õrzés-védelmi feladatokat.

A 2. dandár rendeltetése tényleges harcfeladatok ellátása, arra folyamatosan felkészülve várakoznak. Egy zászlóaljuk a Mosulban lévõ elnöki palotát védi.

A 11. lövészzászlóalj gyorsreagálású alkulat. Terepjáróira légelhárító fegyvereket is felszereltek, a katonák többsége RPG-7 típusú kézi páncéltörõ rakétákkal is el van látva.

Ezeken kívül rendelkezésre áll még két harci lövészzászlóalj, és egy különleges rendeltetésû zászlóalj.

A 3. dandár is harci feladatokra készült fel. Négy harci zászlóalj tartozik az alárendeltségébe. A gyors mozgékonyság követelménye miatt közel 100 autóbusszal is képesek szállítani a katonákat. Toyota kisteherautókkal, Mercedes és Landcruiser terepjárókkal is el vannak látva. Ezekkel a jármûvekkel hordozzák a támogató fegyverzetet. Zászlóaljanként két-két 106 és 82 mm-es, és 12 db 60 mm-es aknavetõjük van. A saját légvédelmi csöves tüzérségük állományában megtalálható az összes orosz gyártmányú gyorstüzelõ, két- és négycsövû gépágyú, valamint a Sztrela és az Igla légvédelmi rakéta. A katonáknak szakaszonként 10 RPG-rakétájuk van.

A KKG 4. harckocsizó dandárja T-72-es típusokkal van felszerelve. Minden bizonnyal a meglévõ iraki harckocsik legjobb állapotú példányaival õk rendelkeznek.

A KKG légvédelmi parancsnoksága alá két ezred és három üteg tartozik.

A harckocsizó parancsnokság két ezrede is T-72-esekkel rendelkezik.

Mindezekbõl látható, hogy a KKG hatalmas erõt képvisel. Az alakulat katonáinak kiképzettsége nem összehasonlítható az iraki hadsereg más egységeivel. A fizikai állóképességüket folyamatosan fejlesztik és sokrétû kiképzésben részesülnek. Ebben biztosan nagy szerepet kap a helységharc, és a különleges harcfeladatok megvívása is. A katonákat felkészítették a legrosszabb lehetõségre, így a bagdadi védekezõ harc megvívására is.

Azonban az, hogy hogyan fog a KKG a legrosszabb lehetõségként bekövetkezõ városi harcban beválni, majd a tényleges hadmûveletek során dõl el. A valódi harci morálról egy totális diktatúrában igazán senkinek nem lehet fogalma. Az amerikai hírszerzés minden erõfeszítést megtesz annak érdekében, hogy errõl adatokat szerezzen.

Személyes véleményem szerint azonban a legfontosabb tényezõ az iraki nép. Az õ hûségük a diktátorukhoz, vagy ellenkezõleg, az ellene való lázadásuk fogja eldönteni az ország sorsát, jövõjét. A kérdés az, hogy a hazájukat megtámadó amerikaiakban látják-e a nagyobb ellenséget, vagy a honvédõ szerepében tetszelgõ diktátorban. A legbizonytalanabb tényezõ ez, ugyanis Irak és a közel-keleti országok lakossága nem a mi erkölcsi rendszerünknek megfelelõen gondolkodik. Erre jó példa, hogy miként tálalták az araboknak a két legnagyobb vereséget. Az egyiptomi Nasszert 1967-ben gyõztesként ünnepelték a hatnapos háború után, Szaddam is hasonlóan járt el 1991-ben. Propagandagépezete által elhitette a népével, hogy gyõzött. Hiszen õ hatalomban maradt, míg az idõsebb Bush elnök elveszítette a választásokat.

Reméljük, hogy az irakiak megelégelték a zsarnoki elnyomást és a közelmúlt példáit követik. Emlékezzünk saját 1956-os forradalmunkra, a rendszerváltások szocialista országaira, Milosevics Jugoszláviájára. Még ezek a stabilnak tartott, kõkemény diktatúrák népei is egyik napról a másikra kivonultak az utcára. Az akkori fegyveres erõk és testületek nagy része nem vette fel velük a harcot. Elõször csak tétlenséggel segítették a tüntetõket, majd aktívan is a változások és a népük mellé álltak. Tehát itt sem az iraki hadsereg, vagy a KKG fogja ezt a háborút eldöntetni, hanem az elemi erõvel feltörõ népakarat. Természetesen lesznek majd olyan egységek, melyek az utolsó töltényig ellenállnak, és a polgári lakosság ellen sem haboznak erõszakot használni. De az emberek szabadságvágyát sokáig nem lehet büntetlenül

A teljes cikk az "Aranysas" magazin 2003 februári számában olvasható!