2017. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 308 Ft   : 257 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az Airbus A400M végrehajtotta első földi hajtómű próbáit

JETfly  |  2009. 11. 24., 09:17

Az első Airbus A400M európai fejlesztésű közepes katonai szállítógép prototípusán a napokban teljesítették mind a 4 hajtómű földi tesztelését. A tesztet San Pablo-ban az EADS Casa spanyolországi üzemében hajtották végre. Az Airbus Military szóvivője bejelentette, hogy az Europrop International Tp-400 D-6 típusú hajtóművek gond nélkül működtek. A teszt során a hajtóműveket 3 napon keresztül próbálták, mely alatt végrehajtották a hajtóművek „nedves”, illetve „száraz” próbáit.

Elképzelések szerint az MSN001 típusjelü A400M még az idén levegőbe emelkedhet. Az Airbus illetékesei hozzátették, hogy az első repülés csak akkor valósulhat meg, ha már minden rendszer tökéletesen müködik. Érdekesség, hogy az Airbus szakemberei annyira el voltak foglalva a gép felkészítésével, hogy elfelejtették eltávolítani a gép oldalán lévő dél-afrikai zászlót.(új típusok esetén mindig felfestik a gépek oldalára a megrendelő országok zászlaját). Mint köztudott, a Dél-afrikai Köztársaság november elején visszamondta 8 gépről szóló megrendelését. A döntést azzal indokolták, hogy a költségek nagyon magasra rúgnak, és folyamatosan csúszik az átadás határideje.

A dél-afrikaiak kilépésével a megrendelt gépek száma 184-re csökken. A típusból Belgium 7, Franciaország 50, Németország 60, Luxemburg 1, Malajzia 4, Spanyolország 27, Törökország 10, Nagy-Britannia pedig 25 példányt rendelt.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 09. 18., 13:38
Oroszország és Kazahsztán szerződést írt alá további 12 Szu-30SzM beszerzéséről, nyilatkozta Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködés kérdésben illetékes tanácsadója a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 21., 09:19
A kérdés adott hát: ilyen „titkos is és misztikus, kissé utópisztikus” esetekből kiindulva vajon milyen reményeink lehetnek a Zrínyi 2026-ra vonatkozólag?
2017. 09. 20., 11:54
A hihetetlen történet 1951. november 19-én kezdődött. Ezen a szeles, barátságtalan, őszi napon szállt fel a Erdingből, Németországból egy amerikai felségjelű C-47A típusú repülőgép, amely a belgrádi amerikai nagykövetségre szállított csomagokat.
2017. 09. 20., 11:02
Megjelent a járattörlések kétheti listája. Meddig tart az egy év? O'Leary szerint nem vesztik el az utasokat, de a rivális cég erősen szívja át – a pilótáit.
2017. 09. 19., 09:29
A tervek szerint már 2018-ban megjelenhetnek az első – használt, de korszerű és megfelelő potenciállal bíró – szállító repülőgépek, amelyek hadrendbe állhatnak, 2019-től pedig újak beszerzése is megkezdődhet.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A jelenlegi információk szerint nemsokára ismét a magyar égboltot fogják karcolni az ék alakú felségjelzéssel ellátott Mi–24-esek.