2017. 10. 20. péntek
Vendel
: 308 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Emlékmű a lezuhant vadászgép legénységének emlékére

JETfly  |  2009. 08. 06., 09:45

Emlékművet állít a II. világháborúban Jászszentandrásnál lezuhant angol bombázógép szerencsétlenül járt legénységének a helyi önkormányzat. Az elhunyt négy angol és egy dél-afrikai katona tiszteletére készült emlékmű egy betonalapzatba ágyazott embermagasságú diófacsonk, amelynek ágaira áldozatok neveit őrző bronztáblákat helyeztek.

A bronztáblák előállítási költségét a helyi képviselők adták össze. Banka Ferenc polgármester tájékoztatása szerint az emlékmüvet augusztus végén avatja fel Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Az eseményre meghívót küldtek a budapesti brit és a dél-afrikai nagykövetségre is, a visszajelzések alapján a két ország képviselői jelen lesznek az ünnepségen. A katonai repülőgép lezuhanásának körülményeit a hadtörténelem iránt érdeklődő Dávid Áron helyi képviselő derítette ki.

Az átnézett dokumentumok szerint az angol légierő gépei 1944. augusztus 22-én azt kapták parancsba, hogy támadják meg Budapestet és miskolci rendező pályaudvart. A szóban forgó repülő az olaszországi Foggia melletti Tortonella nevü repülőtérről szállt fel, és feltehetően még célpontja elérése előtt találatot kapott, úgy repült tovább. A Wellington Mk X típusú bombázó a jászsági falu felett felrobbant, darabjai szétszóródtak, és több tanya udvarába is beestek. A katonákat a jászszentandrási temetőben kaptak nyughelyet.

A legénységből a pilóta V. W. Westlake főhadnagy, a navigátor W. E. Guy törzsőrmester, a bombakezelő F. R. White hadnagy, a rádiós/légi lövész F. Smith törzsőrmester, míg a másodpilóta/légi lövész R. Brown törzsőrmester volt. A háború után a holttesteket exhumálták, és Solymárra, az angol katonai temetőbe szállították, a sírok mai napig ott találhatók. A repülőgép egyes darabjait a település lakói hasznosították, hiszen a háború miatti nehéz gazdasági helyzetben egy csavar is értéknek számított. Az ásó néha még most is a felszínre hoz kisebb fémlemezeket, csavarokat, bombaszilánkokat.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-10-16 16:19:45
Kanada hivatalosan is kifejezte érdeklődését az ausztrál F/A-18A/B Hornetek iránt. A kanadai Királyi Légierő CF-18-ainak ideiglenes pótlására kiváló lehetőséget nyújtanának az ausztrálok használt vadászbombázói.
2017-10-13 15:34:23
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
2017-10-12 12:54:19
6 darab F-22 Raptor érkezett Angliába az Egyesült Államok légierejétől, az Európai Elrettentési Kezdeményezés (European Deterrence Initiative) keretében.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 20., 10:19
Az MSz-21-es első hosszabb repülése gond nélkül megtörtént. Zsukovszkij külön új hangárral fogadja a gépet. A negyedik példány kap orosz hajtóművet.
2017. 10. 19., 09:59
A hónap végéig aláírják a szerződést a honvédség Mi–24-es harci helikoptereinek nagyjavításáról – tudtuk meg kormányzati forrásból.
2017. 10. 18., 10:13
Az idén az SMi Group szervezésében, Londonban szervezték meg a katonai repülőkiképzéssel foglalkozó nemzetek és szervezetek éves konferenciáját.
2017. 10. 16., 12:43
Az átadás optimista légköre, és a mai bonyodalmak. A Singapore Airlines a legelső A380-asát már leállította, de még átvesz öt újat.

  Legfrissebbek most

Az Egyesült Államok kormánya a napokban jóváhagyta Görögország azon kérését, miszerint az FMS program keretin belül F-16V verzióra modernizálná 123 darab Falconját. Az üzlet összértéke elérheti a 2,4 milliárd dollárt is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A Mianmari Légierő a napokban átvette az első, nagyjavításon és modernizáción átesett Mi-24P típusú harci helikopterét. A most átadott példányt további 3 követi majd, melyeket már Mianmarban modernizálnak.