Különösen veszélyes

Nehéz és megbízhatatlan

A Szu-24 típusú frontbombázó több mint harminc éve áll szolgálatban a szovjet, majd orosz légierő kötelékében. Az eltelt idő alatt nem sok dicsőségben volt része a típusnak. 1998-ban az orosz légierő parancsnokának helyettese, a Szovjetunió Hőse Viktor Kot az Állami Dumában fejtette ki véleményét: „a Szu-24 napjaink legveszélyesebb légijármüve a katonai repülésben”. A helyzet gyakorlatilag az eltelt időben semmit nem változott.

A típus baleseti mutatója más, korábbi szovjet típusokhoz viszonyítva is nagyon rossz. Tíz repülőgépet még a kísérleti repülések során elvesztettek, majd a rendszerbeállítást követően évente – szinte azt lehet mondani rendszeresen – 5-6 baleset történt a típussal.

1973 és 2009 között a Szu-24 különböző modifikációival közel 80 baleset és katasztrófa történt, amelyek során tíznél több repülőgép-vezető és navigátor vesztette életét. Az első katasztrófa, melynek során a pilóta és a navigátor is életét vesztett, még 1973. augusztus 28-án, Ahtyubinszkban történt, kísérleti repülés során, amikor kigyulladt a repülőgép hajtómüve.

Az esetek többségében a Szu-24 frontbombázó baleseteinek okaként nem a pilóták hibáját, hanem technikai problémákat jelöltek meg. Legtöbbször a repülőgép kormányrendszere, valamint a hajtómüvek hibásodtak meg, amelyek kigyulladtak repülés közben.

Az esetek egy részében a változtatható szárnynyilazás mechanizációjának meghibásodása okozott balesetet, mint 1974-ben, amikor a félszárny rögzítő pontja eltört és az megsértette az üzemanyagtartály falát.

A Szu-24 (NATO kódja: Fencer) típusú repülőgép fejlesztése az 1960-as években kezdődött a Szuhoj Tervezőiroda égisze alatt. A tervezőiroda mérnökeinek feladata egy rövid fel és kifutási úthosszal rendelkező, változtatható szárnynyilazással ellátott harci repülőgép kifejlesztése volt. Az 1970-es évek kezdetétől – a sorozatgyártás beindításától – közel 1200 darabot gyártottak, amelyek a szovjet légierő és haditengerészet állományába kerültek. A bombázók többsége a Szu-24M modifikáció volt. A Szu-24 alapjain azonban gyártottak felderítő és zavaró repülőgépet is. A Szovjetunió felbomlása után a típusból nem csak Oroszországban, hanem más köztársaságokban is találhatók példányok. A volt Szovjetunión kívül a típus megtalálható (volt) Algériában, Irakban, Iránban, Líbiában és Szíriában is.

A volt szovjet tagállamok légierőinek állományában megmaradt Szu-24 típusú repülőgépeket elsősorban az 1990-es években etnikai konfliktusok során alkalmazták. Így kerültek bevetésre többek között az azeri gépek a Hegyi-Karabah Köztársaság elleni harcok során, valamint az üzbég gépek a Tádzsikisztánban zajló polgárháború során. A harcok során egy repülőgépet lelőttek.

Oroszország az első és második csecsen konfliktus során vetette be Szu-24 típusú frontbombázóit. A harcok során különböző okok miatt három repülőgépet veszített az orosz légierő. Moszkva 2008 augusztusában, Dél-Oszétiában szintén bevetette a típust. Hivatalos információ a típus veszteségeiről nem került napvilágra, azonban több adat szerint minimum egy gépet lelőttek a harcok során. Újságírók információja alapján, a harcok során grúz fogságba esett orosz pilóta, Igor Zinov a Szu-24 frontbombázók parancsnoka volt.

Napjainkban az orosz légierő és haditengerészet állományában közel háromszáz darab Szu-24 típusú repülőgép található, ami így az egyik legnagyobb darabszámú típus az orosz hadsereg állományában. A típus legutolsó modifikációja a Szu-24M2, amely elődeitől fejlettebb repülőelektronikájával tünik ki.

A Moscow Defense Brief újság adatai szerint az orosz frontbombázó légierő állományában közel 1400 repülőgép található: 300 darab Szu-24M, közel 100 darab Szu-24MP, kb. 200 darab Szu-25, megközelítőleg 300 darab Szu-27, kb. 30 darab MiG-25RB, 270 darab MiG-29 és 200 darab MiG-31. Mindezek mellett közel 900 darab található tartalékban: 200 darab Szu-24, 100 darab Szu-25, 100 darab Szu-27, 300 darab MiG-29 és 200 darab MiG-31.

Mindazok ellenére, hogy a modernizált Szu-24-eseket az orosz légierő 2007-től kapta meg, több szakértő elavultnak tartja a típust annak ellenére, hogy megpróbálták a gép technikai karakterisztikáját és alkalmazási lehetőségeit javítani. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a típus sorozatgyártását 1993-ban leállították, a legfiatalabb repülőgép is nem kevesebb mint tizenhat éves.

Nehéz megmondani, hogy mennyivel repülnek intenzívebben az orosz Szu-24-esek mint korábban, és milyen állapotban vannak a gépek. Nem kevésbé érdekes az a tény sem, hogy mennyivel tapasztaltabb repülőgép-vezetők vezetik ma ezeket a gépeket mint harminc évvel korábban.

Ma már messze nem olyan titkosak az orosz légierő pilótáinak repülései, mint voltak azok a szovjet érában, azonban a balesetek során kiváló „ászok” helyét fiatal pilóták foglalják el, akik felkészültségét tekintve nem egyszerü a megfelelő szintet elérni.

Mindazonáltal a három nap alatt bekövetkezett két baleset elegendő alapot szolgáltat a Szu-24 repülőgéppark technikai állapotának felülvizsgálatára.