2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Forgószárnyas daru Budapest felett

JETfly  |  2008. 10. 09., 12:59

Vannak olyan tereptárgyak és építmények, amelyek szerelése, felújítása igen körülményes a földről felépített állványzatról. Ilyen többek között a 400 méter magas Széchenyi-hegyi adótorony is, amelynek a tetejére bármit is feljuttatni csakis a levegőből lehet, méghozzá helikopterrel. Egy ilyen látványos teheremelési akciónak lehettünk szemtanúi szeptember 22-én.

A hazai televíziózás új fejezete kezdődik meg azzal, hogy decemberben áttérünk a földfelszíni digitális sugárzásra (DTF), amely még több csatorna elérhetőségét teszi lehetővé a tévénézők számára, méghozzá a jelenleginél is jobb minőségben. Ennek a programnak a keretében vált szükségessé a Széchenyi-hegyen lévő adótoronyban lévő antennarendszer rekonstrukciója is.Ennek részeként először le kellett szerelni a régi antennát, illetve annak a helyére fel kellett helyezni az újat. Ami így leírva igen könnyen kivitelezhetőnek tünhet, ám a munkálatokat 400 méter magasan, a torony tetején kellett végrehajtaniuk a szakembereknek. Az első pillanattól kezdve nem volt kétséges, hogy egy ilyen jellegü feladatot csakis helikopterrel lehet megoldani, hiszen nincs olyan daru Magyarországon, amely alkalmas lenne egy három és fél tonnás szerkezetet 400 méteres magasságba emelni.

A különleges feladatot a német Kathrein cég vállalta magára, amely egy 12 szintes UHF-antennarendszert tervezett a régi adó helyére, amely egyaránt alkalmas az egyidejü analóg és a digitális sugárzásra (simulcast), illetve az átállást követően mindenben megfelel az új elvárásoknak.A kivitelezést a szintén német Turmbau Steffens & Nölle cég végezte, amely az antenna rekonstrukciója mellett két 180 méteres új főkábelt is behúzott a toronyba.

A legnehezebb és egyben leglátványosabb munka azonban a svájci Heliswiss cégre várt, amely azt a megbízást kapta, hogy egy orosz gyártmányú Ka–32A12-es helikopterrel a torony tetejére emelje az összesen 3,5 tonnás új antenna elemeit. Szerencsére igen kedvezőek voltak szeptember 22-én az időjárási viszonyok Budapesten, így a forgószárnyas végre tudta hajtani a nem mindennapi feladatot. Az összesen 5 tonnás teher emelésére is alkalmas helikopter több ütemben szállította az alkatrészeket az adó tetejére, amely fölött addig kellett függeszkednie, ameddig a torony tetején lévő szakemberek biztonságosan nem rögzítették azokat. Az akció teljes sikerrel zárult, és kora délutánra már minden elem a helyére került a tévétorony csúcsán.

A Ka–32-es helikoptert eredetileg a szovjet haditengerészet használta tengeralattjáró-vadász feladatokra, de a ’90-es évek óta már több példánya is repül polgári lajstromban. Svájcban experimental kategóriában használják a típust, és az ország sajátosságaiból adódóan az Alpok csúcsai között emelnek velük olyan terheket, amelyeket a terepviszonyok miatt más módon nem lehet a helyszínre szállítani. Többek között villamostávvezeték-oszlopokat, sílifttartóoszlopokat emelnek be a Ka–32-esekkel.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin