Egy korszak véget ér a katonai repülésben

A korszakalkotó típusból a gyártás nyolc éve alatt összesen 59 példány épült, ezek közül a különféle balesetekben hét pusztult el. Éles, harci körülmények között azonban mindössze egy példányt vesztettek (Jugoszlávia 1999-es bombázása közben) az amerikaiak, pedig Panamától Irakig számos konfliktusban bevetették. Ez az adat is mutatja a koncepció életképességét. Az éjszakai bevetésekre, illetve a jól védett és megerősített célpontok precíziós támadására specializálódott F–117-eseket sok legenda övezi, érdekesség például, hogy évekig még a létezését is tagadták.

A kizárólag együléses modifikációban épült típus a fénykorát az 1990-es években élte. A Sivatagi Vihar hadmüveletben például az amerikai légierő egyik legfontosabb csapásmérő gépének számított, mivel észrevétlenül tudta megközelíteni és meglepetésszerüen támadta az iraki légvédelem által jól védett célpontokat is

Az elmúlt időszakban már 37 példányt kivontak a rendszerből, a maradék nyugdíjazása pedig folyamatban van. Április 22-én az utolsó leszállást a nevadai sivatagban lévő Tonopah légi támaszponton hajtja majd végre az F–117-es, ez az a bázis, ahonnan 1981-ben először felszállt.

Szakítva minden hagyománnyal

Az F–117-es tervezése során nem túlzás azt állítani, hogy a Lockheed Martin szakemberei szakítottak szinte minden addigi hagyománnyal. Már első ránézésre, a gép formája alapján is megállapítható, hogy az aerodinamikai tökéletességet alárendelték a funkcionalitásnak. A szögletes formák, a speciális bevonatok és a fekete festés mind-mind a lopakodóképesség (csökkentett érzékelhetőség) kialakításában játszanak fontos szerepet. Ezek a sajátosságok azonban a repülési jellemzők drasztikus romlását is eredményezték, így az F–117-es légi harcban gyakorlatilag képtelen megvédeni magát az ellenfél vadászgépeitől. Mivel a radarok nehezen vagy egyáltalán nem derítik fel, vizuálisan azonban könnyen észlelhető, ezért szinte kizárólag éjjeli bevetéseken alkalmazták.

Az F–117-esek egy ideig a nevadai Tonopah bázison, majd pedig az új-mexikói Holloman repülőtéren állomásoztak a 49-es vadászezred parancsnoksága alatt

A típus fejlesztése már az 1970-es években megkezdődött, az első repülésre 1981-ben, míg a hivatalos szolgálatba állításra 1982-ben került sor. Létezését – a hidegháborús légkörben a Szovjetunióval való szembenállás miatt – egészen 1988-ig titkolták, a nagyközönség először 1990-ben ismerhette meg ezt az akkor még egyedülálló repülőgépet. A két hajtómüves, hangsebesség alatti támadógépet korszerü elektronikai és irányítási rendszerekkel látták el, a fegyverzetet pedig a törzsben, egy zárt bombakamrában lehetett elhelyezni. A precíziós bombák segítségével nagy pontosságú támadásokat tudott végrehajtani a megerősített bunkerek, vezetési pontok ellen, így a hadmüveletek első szakaszában, az ellenfél politikai és katonai vezetésének megbénításában, valamint a kommunikációs rendszerek szétzilálásában kapott hangsúlyos szerepet. Az F–117-esek áldásos tevékenységének hatására aztán már egy jelentősen meggyengített légvédelem ellen vethették be a hagyományos, nem lopakodó csapásmérő és vadászgépeket.

Trónkövetelők

A fejlesztések azonban – részben az F–117-essel szerzett tapasztalatokra épülve – nem álltak le, így napjainkban már a lényegesen nagyobb B–2 Spirit stratégiai bombázó és az F–22A Raptor légifölény-vadászgép is rendelkezik lopakodóképességekkel. Az úttörő jelentőségü F–117-es felett eljárt az idő, hatótávolsága, fegyverterhelése és sebessége alapján is kiszorult az élvonalból, így az amerikai légierőben a jóval modernebb és kiforrottabb technológiát képviselő, egyre nagyobb példányszámban rendelkezésre álló Raptorok váltják majd fel.

A jelenlegi tervek szerint a még mindig nagy harcértéket képviselő típust nem állítják újra szolgálatba, de a politikai érdekek még közbeszólhatnak. Nem lehetetlen ugyanis, hogy például Izrael a jövőben ne tegyen lépéseket annak érdekében, hogy hozzájusson néhány F–117-eshez. A lopakodó csapásmérők révén hatékonyan támadhatnák akár az iráni nukleáris létesítményeket is, ha a szükség úgy kívánja. Ez azonban még a jövő zenéje…

Legfontosabb müszaki adatok:Hossz: 20,08 mFesztávolság: 13,20 mMagasság: 3,78 mSzárnyfelület: 73 m2Maximális tömeg: 23814 kgMaximális sebesség: 0,92 MachHajtómü: két darab General Electric F404–F1D2Fegyverzet: beépített fegyverzet nincs, a bombakamrában két függesztési ponton különféle hagyományos és precíziós bombákat hordozhat