1939-re a korábban oly bôkezű német repülôgépipar már leállította nagy szállításait Spanyolországnak, nem zárkózott el viszont a helyi licencgyártás lehetôségétôl. Az akkor már nagynevű spanyol repülôgépgyárak, a Hispano és a CASA (Construcciones Aeronauticas S.A.) addig is gyártott hazai és külföldi repülôgéptípusokat, de igazi fejlôdésük ettôl az idôszaktól datálható. A nyolcvanas évekre aztán a spanyol ipar büszkesége a CASA–235-ös közepes szállítógép lett.
Érdekes módon a mai sikertörténet kezdete egy elutasítás volt. Miután a spanyol légierö és a hadsereg mind a mai napig sikeresen alkalmazza a nemzetközi eredményeket is elért, és máig gyártásban lévö CASA–212 Aviocar könnyü szállítógépet, a gyártó cég úgy gondolta, hogy lesz elegendö érdeklödés a 30–40 katonát, illetve 4–5 tonna ellátmányt szállítani képes közepes szállítógépre is. A spanyol haderönemeknek akkoriban azonban még nem volt szükségük ilyen kategóriájú repülögépre. Így a CASA kereskedelmi, üzleti és gyártó partner után nézett. A gyár döntése kézenfekvö volt: Indonézia a repülögépgyártás fejlesztésében meglelte nemzeti iparának húzóágazatát, a megvalósítás során pedig akkor már évek óta a CASA volt a szaktanácsadójuk és a technológia átadója. Az ázsiai ország nem csupán repülögépeket vásárolt, de saját tervezöit és más szakembereit is a CASA getafei üzemébe küldte a megfelelö tapasztalatok megszerzésére. 1976-ban az IPTN (Industri Pesawat Terbang Nusantara) Bandungban új repülögépgyárat avatott az Aviocar licencgyártására. Az indonéz hadseregnek ráadásul szüksége volt egy, a CASA–212-esnél nagyobb kapacitású, közepes méretü és igénytelen repülögépre, mivel az ország számtalan szigetén lévö repülöterek egy része nem éppen gazdag felszereltségéröl volt híres.
A két vállalat 1979-ben kezdte meg tárgyalásait az új repülögép kifejlesztéséröl. Az már kezdetben világossá vált, hogy egy két légcsavaros-gázturbinás repülögépröl lesz szó, amelyet, hasonlóan a CASA–212-eshez, viszonylag egyszerü módszerekkel lehet gyártani, karbantartani és üzemeltetni. A tervezett repülögépnek alkalmasnak kell lennie katonai és polgári szállítási feladatokra, méghozzá mostoha körülmények között is. A munkálatokra még ugyanazon év októberében létrehozták az ötven-ötven százalékos spanyol–indonéz közös vállalkozást Airtech néven, amely 80 millió dollárt szánt a Spanyolországban és Indonéziában párhuzamosan gyártott egy-egy prototípus elkészítésére. A közös vállalat alapítólevele szerint az új gép fejlesztését, tervezését és gyártását egyenlö, fele-fele alapon végzik, és ugyanilyen arányban történik a repülögépek értékesítése is. A felmérések szerint az akkor már CASA/IPTN CN–235-ösnek nevezett típusból (a jelzéssorban a 2-es a két légcsavaros-gázturbinát, a 35-ös pedig az utaslétszámot jelölte) összességében mintegy 350 polgári és 250 katonai repülögépet lehet eladni. A kör keresztmetszetü, túlnyomásos törzsü, behúzható futómüves típushoz kinézett légcsavaros-gázturbina eredetileg a General Electric CT–7-5-ös típusú hajtómüve lett volna, ezt azonban már a tervezés korai szakaszában felváltották a valamivel erösebb CT–7-7-essel, amelynek teljesítménye különösen a szilárd futópálya nélküli repülötereken és trópusi körülmények között vált szükségessé. 
A teljes cikk az AERO magazin 2002/10 októberi számában olvasható!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.