In memoriam Gege

Megdöbbentem a hír hallatán, mert nem hittem el, hogy ez az életerős, igazi magyar repülő ember már nem szorítja meg többé a kezemet. Egymás után kerülnek elő az emlékképek, mint egy albumot lapozva, az életvidám emberről. Az egyiken egy MiG-29 száll fel a kifutópályáról erőteljesen az ég felé, utánégetővel segítve emelkedését. Egyik berepülésére indult így Gege, és a hőn szeretett típus sziluettjét csodásan festette meg a lemenő nap sugara.

Egy másik képen a Puma század új tagjait avatja fel illendően pumás szokások szerint. Elfenekelés, majd századjelvény és babos kendő átadása az ifjoncnak. A sajgó fenék kellemetlenségét rögtön elfelejti a század új tagja, mert érzi, hogy egy csapat tagja lett. Ez is Gege érdeme. Sokat törődött a hagyományteremtéssel és a hagyományőrzéssel. Tizennégy évig irányította az újkori Pumákat úgy, hogy neve egyet jelentett a századdal, a Puma névvel.

Tovább lapozgatom gondolataimban a fotóalbumot. A II. világháború pilótái, az akkori Puma század tagjai között látom, miként mosolyognak a fotós felé. Szerette és tisztelte az öreg Pumákat, és ők is viszont. Felejthetetlen élmény volt, amikor a fiatal és idős generáció együtt énekelte a légierő indulóját Veszprém mellett azon a repülőtéren, ahonnan a II. világháborúban nap mint nap éles bevetésre szálltak fel a század tagjai.

A Puma-eszme mindig meghatározó része volt Gege életének. Megfelelő emléket akart állítani a neves elődöknek, és a Puma Emléktúrával ez sikerült is. Repülő emberek járták végig gépeikkel a nevezetesebb Puma-emlékhelyeket, és emlékeztek meg az elődökről.

Egy újabb képen Gege hófehérben látható. Nem menyasszonyi ruhában, hanem megszokott, mondhatni hagyományos főzőruhájában díszelgett főkuktaként a bográcsok mellett. Híres volt vendégszeretetéről. Tudtam, soha nem mehetek át hozzá úgy, hogy ne kínáljon itallal, vacsorával. A JETfly-születésnapokon is mindig kikötötte, a birkát ő főzi, különben... Mindig engedtünk a fenyegetésnek, és soha nem bántuk meg. A nyálam összefut az emlékezetes ízek gondolatára, és az agyam sajnos tudja, hogy ezek már csak emlékek maradnak.

Újabb lap, újabb kép az albumban. Tiszaug, a kis település, amelynek ügyes-bajos dolgait tavaly októbertől intézte mint polgármester. Kis ékszerdobozt akart varázsolni e faluból, és már kialakult egy-két ötlet, amelyek segítségével ezt elérhettük volna, de a tervek csak tervek maradtak.

Albumom utolsó lapján ismét a kecskeméti repülőtér betonján vagyunk. Nagy István alezredessel készül utolsó felszállására a 135-ös oldalszámú L-39 Albatrosszal. Családtagjai, barátai gyürüjében indul az utolsó repülésre, és közéjük is tér vissza. Visszatér a repülésről, ami igazi búcsú volt. Búcsú a kollégáktól, a repülőtértől és a vadászpilóta-pályától, amely pályán Hegedüs Ernő alezredes harmincegy évig dolgozott.

Az album becsukódott, Gege örökre lehunyta szemeit, de képzeletemben látom, ahogy Puma-fejjel ellátott Messerschmitt Bf-109 repülőgépek húznak el a felszállópálya felett, és várják az új csatlakozót a kötelékbe. Hegedüs „Gege” Ernő alezredes feltolja a HVK-t, fáklyát kapcsol, és erőteljes emelkedéssel indul MiG-29 repülőgépével a többiek után. Gege csatlakozott az égi Puma-kötelékhez, miközben egy üzenetet küld felénk: Repüljetek és emlékezzetek!

Nyugodj békében, Gege!

Hegedüs Ernő ny. alezredes temetése 2007. szeptember 28-án (pénteken) 11-kor lesz a tiszaugi temetőben.