Korszerűbb légi filmek a megfigyelő repülésekhez

A második világháború után kibontakozó fegyverkezési hajsza következményeként az 1970-es évekre a NATO és a Varsói Szerződés (VSZ) tagállamai olyan pusztító potenciált halmoztak fel, amely még a mértéktartó becslések szerint is többszörösen elég lett volna Földünk elpusztításához. Talán ez a felismerés ültette a feleket tárgyalóasztalhoz, és teremtette meg a kölcsönös leszerelési tárgyalások lehetőségét. Az első, igazán jelentős lépés a haderőcsökkentés felé a helsinki záródokumentum 1975-ös elfogadása volt; ekkor három területen született megállapodás. Ezek egyikéből – a biztonság katonai aspektusait magában foglaló csomagból – eredeztetjük a mai értelemben használt fegyverzetellenőrzés folyamatát, ami alapvetően két részre osztható: a fegyverzetkorlátozásra (fegyverzetcsökkentésre), valamint a bizalom- és biztonságerősítésre. Az utóbbi egyik fontos területe a Nyitott Égbolt-szerződés, amelyet 1992. március 24-én Finnország fővárosában, Helsinkiben, huszonöt ország külügyminisztere látott el kézjegyével; ennek nyomán létrejött a NATO és a volt VSZ tagjai között a Nyitott Égbolt-rendszer. A dokumentum ratifikációs folyamata azonban elhúzódott, így az csak közel tíz évvel később, 2002. január 2-án lépett életbe.

A Nyitott Égbolt-szerződés rögzíti a megfigyelő repülések fogadásának és végrehajtásának feltételeit, valamint mennyiségét is. A fogadó nemzet felajánlhatja, hogy területe fölött az általa üzemeltetett (a szükséges müszaki eszközökkel felszerelt) repülőgéppel hajtsák végre a megfigyelő repüléseket. Amennyiben ezzel a jogával nem él, akkor a feladatot végrehajtó állam igénybe veheti saját, vagy egy harmadik ország repülőgépét, utóbbit természetesen térítés ellenében.

Problémát jelent ugyanakkor, hogy a részes államok megfigyelőrendszereinek képességei eltérnek egymástól. Ebből következően a csúcstechnikát felvonultatók adott esetben több információt szerezhetnek, mint a megfigyelési feladatokat kevésbé korszerü felszereléssel végzők. E probléma kezelésére a tagországok meghatározták az úgynevezett terepi felbontási képességet, ami érvényes az összes alkalmazott technikai eszközre (fényképezőgépek, videokamerák, infravörös kamerák, radarok), majd ehhez a felbontási képességhez igazították a minimális repülési magasságot. Így a különböző fejlettségi szinten álló berendezésekkel azonos minőségü felvételek készülhetnek; értelemszerüen ehhez az kell, hogy a jó felszerelésekkel nagy, míg a kevésbé korszerüekkel kis magasságban repülve hajtsák végre a megfigyelő repülést.

A megfigyelőrendszer (a repülőgép, illetve a fedélzetén hordozott eszközök) müködtetéséhez elengedhetetlen annak – szigorú előírások szerint, külföldi ellenőrök jelenlétében történő – hitelesítése. Erre most azért volt szükség, mert a Magyar Honvédség által alkalmazott, optikai kamerákkal üzemelő berendezéséhez új légi-filmeket szereztek be. A procedúrára a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, augusztus 30. és szeptember 5. között került sor.

– A Nyitott Égbolt-szerződésben foglaltak szerint az optikai kamerával készített felvétel terepi felbontása nem lehet jobb 30 centiméternél. Az új filmek alkalmazásakor – melyek érzékenysége eltér az eddig használttól – tehát ismét meg kell határozni a minimális repülési magasságot – mondta Lukács Péter alezredes, a magyar Nyitott Égbolt-csoport vezetője. Hitelesítő repülést csak akkor kell végrehajtani – folytatta a főtiszt –, ha a megfigyelőrendszer valamelyik komponensében olyan változás következik be, amely hatással lehet a már említett minimális repülési magasságra. A mozzanat keretében a külföldi megfigyelők azt is vizsgálják, hogy az eszközök megfelelnek-e a szerződés előírásainak. Megfigyelő repülést ugyanis csak olyan eszközökkel és beállításokkal végezhetünk, amelyeket a hitelesítés során elfogadott a többi részes állam.

E feladatra egyébként a magyar légierő három An–26-osát alakították át; a megfigyelő repülés előtt ezek egyikére telepítik a szükséges eszközöket, egy-két nap alatt.