Hatvanhárom év után is jár még a kitüntetés

Meleg nyári reggelre virradt a Flak Man nevü B-24-es Liberator személyzete 1944. július 15-én az olaszországi Pantanella repülőterén. Az aznapra kitüzött stratégiai bombatámadást ezúttal a több mint 1100 km-re lévő romániai ploiesti-i olajfinomítók ellen kellett végrehajtani. A kifejezetten veszélyesnek ígérkező küldetésre számos négymotoros bombázógépet és erős kísérővadász-köteléket vontak össze. A helyszín azért volt kiemelten fontos célpont, mivel Németország olajszükségletének 60%-át biztosították az olajkomplexumok. Éppen ezért a Luftwaffe és a román légierő, valamint a földi légvédelem is erős védelmet igyekezett biztosítani a fontos olajipari létesítményeknek.A Flak Man személyzete aznap, a rendkívül hevesen reagáló ellenséges repülőgépek, illetve a földi légvédelmi tüz ellenére, mégis sikeresen célba juttatta bombáit, végül személyi veszteség nélkül visszatért Olaszországba. Így tehát ennek a B-24-esnek a legénysége eredményesen hozzájárult azokhoz a törekvésekhez, amelyekkel a német háborús gépezet hatékonyságát kívánták korlátozni.Másnap, július 16-án, újabb bevetésre küldték a „fiúkat", akik ezúttal a Black Fox nevü B-24-es Liberatorral emelkedtek a levegőbe. Ám a szerencse akkor már elpártolt tőlük. Nemsokára kiderült, hogy utolsó küldetésükre indultak. A Black Foxot Ausztria fölött ugyanis a németek lelőtték. A személyzetből egy fő, William Magill (Tech. Sgt.) meghalt, míg társai hadifogságba estek. A túlélők csak a háború befejezése után térhettek haza.Valamikor tíz évvel ezelőtt vetették föl először a Flak Man egykori legénységének a háború alatt tanúsított bátor magatartását. Akkoriban Edward „Mac” McNally, a személyzet bombacélzója próbált minden lehetőséget megragadni, hogy felterjesszék őket a Distinguished Flying Cross (DFC) kitüntetésre.Az idén, 2007. április 24-én a Capitolium-dombon végül ünnepélyes keretek között kihirdették, hogy a Flak Man még élő három tagjának, valamint az elhunytak rokonainak odaítélték a régóta áhított Repülőszolgálati Érdemkeresztet, melyet a 63 évvel korábbi, Ploiesti elleni bátor bevetésükért kapnak. A veterán pilótákat az amerikai nemzeti zászlók gyürüje, valamint több mint száz családtag, barát és ismerős vette körül. Ezután a Flak Man személyzetének még életben lévő három tagja tisztelgett a légierő- és a II. világháborús emlékmüveknél, miközben a Honor Guard tagjai díszsorfalat álltak. Az átadási ceremóniára a House Armed Services Committee épületében került sor. A veterán McNally hadnagynak, Jay T. Fishnek (Tech. Sgt.) és Robert D. Speednek (Staff. Sgt.), valamint a többi kitüntetett hozzátartozónak az amerikai légierő (USAF) vezérkari főnöke, T. Michael Moseley tábornok és C. W. Bill Young képviselő személyesen nyújtotta át a DFC medált.Moseley tábornok nyilatkozatában a múlt és a jelen párhuzamait összekapcsolva kijelentette: „Napjainkban a bombázók legénységei napi 24 órát, heti hét napot töltenek Afganisztán felett, hogy segítsék a földi erők harcait az ellenséggel szemben, csakúgy teszik a dolgukat, mint ezek a [kitüntetett] bátor emberek 63 évvel ezelőtt.” Ezzel is a terrorizmus elleni harc fontosságát hangsúlyozta a közvélemény, a példamutatást és áldozatvállalást pedig a jelenkor repülőszemélyzetei felé.

A DFC-vel kitüntetettek névsora:

James E. Jatho (1st Lt.)Edward L. „Mac" McNally (1st Lt.)Theodore D. Bell (2nd Lt.)George N. Croft (2nd Lt.)Jay T. Fish (Tech. Sgt.)William A. Magill (Tech. Sgt.)Frank G. Celuck (Staff Sgt.)Robert D. Speed (Staff Sgt.)Daniel P. Toomey (Staff Sgt.)