Fogyatkoznak az egykori tokiói bombázás hősei

A nyugállományú Chase J. Nielsen alezredes egyike volt azoknak a bátor katonáknak, akik 1942. április 18-án sikeres légi csapást mértek a japán fővárosra. Nielsen alezredes 2007. március 23-án halt meg az utahi Brigham Cityben. Március 28-án szülőföldjén, Hyrumban temették el. A szertartáson a család, a rokonok és a barátok mellett a hadsereg is jelen volt. Unokaöccse, Thad Erickson így fogalmazott az elhunytról: „A mi szemünkben ő egy igazi hős volt!”Chase J. Nielsen 1917. január 14-én az Utah állambeli Hyrumban született. Az utahi Állami Egyetemen természettudományt tanult, majd 1939-ben mérnöki diplomát szerzett. 1939 augusztusában, mint repülőkadétot, besorozták a US Army Air Corpshoz (az USA hadseregének légi szolgálatához). 1941 júniusában kapott hadnagyi rendfokozatot.A Pearl Harbor elleni támadás után Franklin D. Roosevelt elnök elhatározta, hogy az elszenvedett sérelemért megfelelő módon fog visszavágni a Japán Császárságnak. Éppen ezért James H. „Jimmy” Doolittle alezredest megbízták a Tokió elleni bombatámadás megtervezésével és végrehajtásával. Az előkészületeket a floridai Eglin légibázison kezdték meg titokban. A terv vakmerősége abban állt, hogy egy repülőgép-hordozónak és kíséretének észrevétlenül kellett megközelítenie az ellenséges Japánt, majd 16 bombázóval célba venni a fővárost. A harci gépek személyzeteinek ezután a szomszédos Kínában – lehetőleg a szövetséges területeken – kellett épségben földet érni. A feladat korántsem volt egyszerü, ezért Doolittle alezredes 80 főt válogatott ki a 16 db B-25 Mitchell bombázóra. Így került az egyik ötfős csapatba Nielsen hadnagy is, aki akkoriban navigátorként szolgált. A bevetésre az USS Hornet repülőgép-hordozót választották ki, Doolittle pedig alaposan begyakoroltatta a pilótákkal a rövid távú felszállásokat. Hibázni nem lehetett, mert az a személyzet és a haditechnika épségét, továbbá a küldetést veszélyeztette.A támadást végül Doolittle vezetésével 1942. április 18-án sikeresen végrehajtották. Az eredeti terveknek megfelelően éjszaka indultak volna a bevetésre, azonban az amerikai különítményt a japán őrhajók felfedezték. Ekkor, kora délután Doolittle először fontolóra vette a helyzetet, majd mégis az azonnali indulás mellett döntött, viszont a tervezettnél nagyobb távolságból, több mint 900 km-ről kellett a bombákkal megrakott repülőgépeknek felszállniuk a Hornet fedélzetéről. Tokió fölött mind a 16 gép sikeresen kioldotta a bombáit a kijelölt célpontra, és gépveszteség nélkül továbbrepültek Kína irányába. Helyzetüket csak tovább bonyolította, hogy éjszaka kellett befejezniük a küldetést. A legtöbb B-25-ös elérte ugyan a szárazföldet, de nem az előre eltervezett módon. Két repülőgép, köztük Nielsené is, kényszerleszállást hajtott végre a partok közelében, miközben két fő életét vesztette. A többi nyolc túlélő viszont japán fogságba esett. Közülük négyen az embertelen körülmények következtében életüket vesztették. Nielsenre 40 hónapos hadifogság várt, amely alatt teljesen kimerült, ráadásul a legtöbb időt magánzárkában kellett eltöltenie. Őket a háború végén az Office of Strategic Services (OSS) ejtőernyős mentőcsapata szabadította ki és juttatta vissza az Egyesült Államokba.

A támadás mérlege végül úgy alakult, hogy a 80 emberből három meghalt a kényszerleszállások során, öt főt az oroszok internáltak, nyolcan japán hadifogságba estek, akik közül hármat megtorlásul kivégeztek, egy társuk pedig a fogság körülményeit nem élte túl. Doolittle viszont a társaival együtt – a kínaiak segítségével – kalandos úton hazatért, és tovább folytatták katonai szolgálatukat. Közülük 13 fő azonban már nem érte meg a világháború végét. A légi háborúk történetében e Doolittle-féle vállalkozást viszont a hadtudomány annyira számon tartja, hogy a katonai akadémiákon több helyen is kötelezően oktatják.Chase J. Nielsen 1946 januárjában a kínai Sanghajba utazott, ahol korábbi foglyulejtői ellen tanúskodott a háborús bünösök perében. 1949 márciusától a roswelli légibázison lévő stratégiai légi parancsnokságon szolgált, ahol kinevezték az 509. Bombardment Group élére. Ez volt az USA történetében az első olyan alakulat, amelyet kiképeztek és felszereltek az elsőként rendszeresített atomfegyverekkel. Emellett Nielsen olyan fontos feladatok kidolgozásában is segített a főparancsnokságnak, mint például az indítókulcsok, hadmüveleti eljárások, radarnavigációs bombázás, légi utántöltés merev csöves rendszerrel és az elektronikai ellenintézkedések végrehajtása.Fontos beosztása mellett azért mindig jutott ideje a repülésre is. Nielsen több mint 10 000 repülőórát töltött a levegőben B-29-es, B-50-es, B-36-os és B-52-es repülőgépeken. A leghosszabb repült ideje – nonstop repüléssel – 26 óra volt, amikor a Japánhoz tartozó Okinava szigetéről egy B-36-ossal feltankolva az új-mexikói Roswellbe repült. Chase J. Nielsent 1961-ben nyugállományba helyezték, de a utahi Hill légibázison még 1981-ig tovább dolgozott mérnökként. Pályafutása során több kitüntetést is megkapott, többek között a Repülőszolgálati Érdemkeresztet (DFC), a Bíbor Szívet, a légierő parancsnoki kitüntetését, valamint a kínai népköztársaság mellkeresztjét.A híres tokiói támadás túlélői a II. világháború után elhatározták, hogy minden év április 18-án összejönnek, hogy együtt emlékezzenek a múltra és az egykori bajtársakra. Az első testvéri összejövetelnek, 1947-ben természetesen még Doolittle volt a házigazdája, aki a floridai Miami Beachen fogadta a világ egyik legelitebbjének tartott katonákat.Az elmúlt évben, a 64. évfordulón még Chase J. Nielsen ezredes is szónokolt az április 18-ai ceremónián. Akkor Nielsen mellett foglalt helyet William L. Birch (Staff Sergeant), aki annak idején a 11-es számú gép személyzetének bombakioldója volt. Birch 2006. november 18-án halt meg a kaliforniai Santa Annában. Az életben maradottak ebben az évben San Antonióban találkoznak április 17–21. között. Napjainkban még 14-en élnek a „Tokyo Doolittle Raiders”-ek elit csapatából.