A csendes-óceáni flotta élén Housband E. Kimmel tengernagy állt, akit 1941. február 1-jén nevezték ki posztjára. A tenger felőli védelmet a Bloch tengernagy irányítása alatt álló 14. haditengerészeti körzet látta el. A támadás napján – a repülőgép-hordozók és 40 db egyéb hadihajó kivételével – az amerikai flottának valamivel több mint a fele, összesen 96 (más források szerint 104 db) különböző osztályú hajója tartózkodott Pearl Harborban.

A cikksorozat első része: A támadáshoz vezető út
A cikksorozat második része: Pearl Harbor a támadás előtt
Közöttük voltak a haditengerészet legfőbb ütőerejének tartott csatahajók. Név szerint az Oklahoma, a Maryland, a West Virginia, a Tennessee, az Arizona, a Nevada, a Kalifornia és a flotta zászlóshajója, a Pennsylvania. A 8 db csatahajón kívül, 8 db cirkáló, 29 db torpedóromboló, 9 db tengeralattjáró és 50 db egyéb hajó horgonyzott a kikötőben. A flotta hajóinak torpedó-védőhálókkal való felszerelését a kikötő sekély vízmélységének indokával utasították el a haditengerészeti minisztériumban. Így a hajók teljesen védtelenek voltak a japán torpedókkal szemben.A hadsereg parancsnoka – a Kimmellel csaknem egyidőben kinevezett – Walter C. Short altábornagy volt. 1941. december 7-én a Hawaii-szigetek helyőrsége 2.490 tisztből és 40.469 katonából állt. A légvédelméhez 82 db 76 mm-es ágyú tartozott, holott 96 db-ra lett volna szükség. A kisebb kaliberü fegyverek területén még rosszabb volt az arány. Ugyanis az igényelt 135 db 37 mm-es löveg helyett mindössze 20 db, a nagy kaliberü géppuskákból, pedig 309 db helyett csak 109 db állt rendelkezésre.
A legújabb technikai vívmányok közül még június 3-án a szigetekre szállítottak 3 db rögzített, majd augusztus 1-jén pedig további 6 db mozgó radar berendezést. Ezekből december 7-én 5 db mozgó berendezés volt müködőképes, melyekkel 241 kilométernyi távolságban lehetett megfigyelést végezni. Jellemző, hogy közülük is mindössze csak az Oahu-sziget északi végén, az Opana-hegyre telepített SCR-270 típusú rádiólokátor-állomáson egész véletlenül észlelte a japán repülőgépek első hullámát két közlegény. Megfelelő lépések azonban a felsőbb vezetés hanyagságai miatt nem történtek. A rögzített radarokat ráadásul még nem szerelték fel, mert hiába várták az ezekhez szükséges fémpilléreket az USA-ból.

A Hawaii-szigetek repülőterein névlegesen 394 db – többségében Boeing P-26, Curtiss P-36 Hawk, Curtiss P-40 Tomahawk vadász, Consolidated PBY-3 hidroplán, Boeing B-17 Flying Fortress bombázó – repülőgép volt nyilvántartva, ám ezek közül reménytelenül sok elavult vagy javítás alatt állt. Ebből a hadseregnek 93 db, a flottának pedig mindössze 15 db (máshol 49 db járőrgépet említenek) használható repülőgépe volt. Valamint a hadsereg légierejéhez még 35 db (ebből 12 db B-17-es) bombázógép is tartozott. A 39 db üzemképes P-36-os vadászgépek többsége Wheelerben települt. De a Haleiwa-i kisegítő repülőtéren is akadt 4 db P-36-os és 3 db P-40-es bevethető gép. A japán támadás idején már 99 db P-40-est rendszeresítettek, s ebből 12 db a legújabb változatú P-40C Bellows repülőterén állomásozott.

![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.