2017. 10. 22.
Előd
: 308 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Végleg hazatért a II. világháborúban eltűnt pilóta

JETfly  |  2006. 11. 30., 08:33

Az amerikai Department of Defense POW/Missing Personnel Office (Védelmi Minisztérium Hadifogoly és Eltűnt Személyek Hivatala) napjainkban is több mint 92 000 katonát keres, akik az I. és II. világháború, valamint a koreai, vietnami, illetve az Öböl-háború harcaiban vettek részt. Idén ősszel egy pilóta földi maradványait sikerült Németország területén azonosítani.

A hivatal 2006. szeptember 9-én jelentette be, hogy egy, a II. világháborúban bevetés közben eltünt amerikai katona maradványait találták meg. Az előkerült tárgyi bizonyítékok, majd pedig a DNS-minták sikeres beazonosítása kiderítette, hogy az elhunyt a légierő pilótája volt. Megállapították, hogy Shannon Estill főhadnagy eredetileg az iowai Cedar Rapids repülőterén állomásozott egységével. Estill hadnagy 1945. április 13-án Németország keleti részén P-38J Lightning típusú repülőgépével földi célpontokat támadott. Egy rácsapás során azonban erős ellenséges légelhárító tüzbe keveredett, majd ennek következtében gépe felrobbant és lezuhant. Az esetet egy, a közelben tartózkodó másik amerikai pilóta megfigyelte és jelentette is. Ám a lezuhanás helyének későbbi pontos beazonosítását nehezítette az a körülmény, hogy a német kapituláció után szovjet ellenőrzés alá esett az érintett terület. 1945 után, a hidegháborús politika következtében pedig már nem sikerült az amerikai katonai szerveknek fellelni Estill hadnagy földi maradványait.Több mint 50 évvel később, 2003-ban a Joint POW/MIA Accounting Command = JPAC (eltüntek és fogságba esettek kutatását végző egyesített parancsnokság) emberei a németországi Elsnig város közelében folytattak vizsgálatokat. Munkájuk során két helybeli német roncskutatóval is találkoztak, akik szabadidejükben II. világháborús helyszínek felderítésével foglalkoznak. Végül az ő állításaik és útmutatásaik alapján sikerült beazonosítani a lezuhanás helyszínét, amit két előkerült egykori szemtanú szintén megerősített. A roncsok feltárását 2005-ben a JPAC egy másik csapata végezte el. A földmunkák során emberi maradványokra és egy P-38-as roncsaira bukkantak.

A kiemelés utáni müszaki azonosítás viszonylag gyorsan haladt, ugyanis a repülőgép előkerült adatlemeze minden kétséget kizáróan tisztázta, hogy Estill hadnagy gépét találták meg. A földi maradványokon és az anyai ágon elvégzett DNS-vizsgálatok összehasonlító eredményei pedig egyértelmüen bizonyították az egykori pilóta kilétét. Ezek után 2006. október 10-én teljes katonai tiszteletadással Washington D. C. közelében, az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezték örök nyugalomra.Egy hősi halált halt pilóta végleg hazatért megpihenni, ám a JPAC tevékenysége napjainkban is tovább folytatódik, hiszen számos eltünt vagy fogságba esett katona családja vagy leszármazottja várja még reménykedve a híreket…

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-10-20 15:08:26
Hónap végén ismét jön az óraátállítás, ezzel pedig kezdetét veszi a légiközlekedésben is a téli szezon. A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv.
2017-10-16 16:19:45
Kanada hivatalosan is kifejezte érdeklődését az ausztrál F/A-18A/B Hornetek iránt. A kanadai Királyi Légierő CF-18-ainak ideiglenes pótlására kiváló lehetőséget nyújtanának az ausztrálok használt vadászbombázói.
2017-10-13 15:34:23
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 20., 16:43
A SkyMaster öv visszatért a JETfly Webáruház kínálatába! A polgári repülőgépeken használatos biztonsági övekhez hasonló, a hétköznapi viseletet feldobó öv, mely ugyanazon heveder és csat felhasználásával készült.
2017. 10. 20., 15:21
Nemrég tért vissza Németországba a Landshut névre keresztelt, D-ABCE lajstromú Boeing 737-es gép, amelyet épp negyven évvel ezelőtt kerítettek hatalmukba palesztin terroristák, és támadásukból minden idők legdrámaibb – összességében pozitív kimenetelű – túszejtő, illetve túszmentő akciója kerekedett ki.
2017. 10. 20., 10:19
Az MSz-21-es első hosszabb repülése gond nélkül megtörtént. Zsukovszkij külön új hangárral fogadja a gépet. A negyedik példány kap orosz hajtóművet.
2017. 10. 19., 09:59
A hónap végéig aláírják a szerződést a honvédség Mi–24-es harci helikoptereinek nagyjavításáról – tudtuk meg kormányzati forrásból.

  Legfrissebbek most

Az Egyesült Államok kormánya a napokban jóváhagyta Görögország azon kérését, miszerint az FMS program keretin belül F-16V verzióra modernizálná 123 darab Falconját. Az üzlet összértéke elérheti a 2,4 milliárd dollárt is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A Mianmari Légierő a napokban átvette az első, nagyjavításon és modernizáción átesett Mi-24P típusú harci helikopterét. A most átadott példányt további 3 követi majd, melyeket már Mianmarban modernizálnak.