In memoriam Matyó

A szertartás alatt pörögnek az emlékképek a gyászolók szeme előtt. Szülőfalujának lakói látják a hancúrozó srácot, aki haverjaival éli a kamaszok mindennapi csintalan életét a Matyóföldön fekvő faluban. A középiskolás osztálytársak felelevenítik a közös kalandokat, nagy bulikat, valamint az izgalmat és az örömöt a sikeres érettségikor.

Pilótanövendék-társai első képei a napfényes Kirgíziában pörögnek a hetvenes évek legelején. A felejthetetlen élmények a legendás 888. csoporttal, amikor megtanulták a helikopterirányítás csínját-bínját, és amikor a közös szerelmükért élték napjaikat, a repülésért. Ez a kis közösség lesz keresztapja, és adományozza neki a Matyó becenevet. A következő kép a hazaérkezés és a szolnoki ünnepélyes esemény, amikor hadnagyi csillagját kapja meg 1971 novemberében. A hallgatóból pilóta lett, és a kollégák látják is a pillanatot, mikor először ül be a magyar felségjelü Mi-8-asba mint másodpilóta, majd két év múlva már gépparancsnok. Itt van az a pillanat, a nyolcvanas évek elején, amikor az új típus, a Mi-24 pilótaülésébe ül, és arcán látszik az a mosoly, ami a legjobb bizonyíték, hogy ők elsőre jó barátok, társak lettek. Ezek a képkockák a legszínesebbek. A mosolygós, mindig jókedvü, humoráról ismert Matyó mindenkit szeretett, és mindenki szerette. Segített a barátain, társain, oktatta a fiatalokat, és oroszlánrésze volt abban, hogy ma már lányok is vezetik a harci helikoptereket.

Emlékezik a család a közös pillanatokra, amikor megismerte feleségét, mikor megszületett szeme fénye, a lánya, és amikor nagypapa lett. Matyó másik nagy szerelme a család volt, és ezt tudta mindenki.

Emlékezni jöttünk, így emlékezem én is. Az első pillanatra, amikor találkoztunk, a szentkirályi Nyílt Nap gyakorlásán. Vidáman fogadott, mintha rég nem látott barátja tért volna vissza. Repülni mentünk vele, nem mindennapi felvételek elkészítéséhez. Kötelékben Vári Gyula vezette MiG-29-essel, a Balaton és a Tihanyi-félsziget felett egy morgós szürke zivatarfelhő alatt.A kötelező orvosi vizsgálatok miatt sokat járt városunkba, és sohasem hagyta ki, hogy minket meglátogasson. A jó hangulatú beszélgetések alkalmával mindig előjött a nagy szerelem, a repülés. Ilyenkor jöttek az ötletek a közös kirándulásokra, aminek mi más lehetett a célja, barátokkal átélni a repülés publikus élményét, elmenni repülőnapra. Így voltunk Pozsonyban és legutóbb Rivoltóban is. Gondolataimban felcseng utolsó telefonhívása, mikor csak érdeklődött, mi van velünk, kellemeset beszélgettünk, és a viszontlátás reményében búcsúztunk el, ami már sajnos nem következett be.Emlékezem, és leveszem a polcról az első közös repülésünket megörökítő videofelvételt. Könny szökik a szemembe, mikor látom helikopterének táncát a felvételeken, és a film végén olvasom nevét a stáblistán.

Antal "Matyó" István 1949-2006

Búcsúzunk és emlékezünk. Búcsúzunk a jó baráttól, bízunk a viszontlátás reményében, és emlékezünk rá, aki annyi boldog pillanatot adott mindannyiunknak. Nyugodj békében, Matyó!