Tigrisfészek a sziklák alatt - Meiringen légibázis, Svájc

Meiringen különlegessége, hogy a hegy gyomrában kialakított, sziklába vájt fedezékek itt még megmaradtak, szükség esetén akár kétszázadnyi, más bázisról érkező gépet is el lehet bennük helyezni. A fedezékek speciális szellőztetőrendszerüknek köszönhetően nukleáris csapás esetén is biztosítják a túlélést.

A Dübendorfban állomásozó F-18-asok hivatalos kitérő repülőtere is ez a bázis, rendszeresen megfordulnak itt a Tigris század Hornetjei

Az Axalp éleslövészetre áttelepült gépek miatt jelentősen megnőtt a bázis forgalma, így érdemesnek látszott egy fotózással egybekötött bázistúrát is megejteni. Érkezésünkkor meglepődve konstatáltuk, hogy kerítés vagy őrtornyok sehol, néhány hangár, kisméretü, földdel borított betonfedezék és két, párhuzamos betoncsík alkotja a bázis látható részét. A délelőtti gyakorlás megkezdésére először egy Pilatus PC-6-os érkezése, illetve a hegyek mélyén fekvő fedezékekből kiszürődő hajtómüindítások hangjai utaltak. Sorban sivítottak fel a sugárhajtómüvek, de a kigurulásra még jó ideig várni kellett. A pályát keresztező utat lezáró sorompó lecsukódott, az emberek és a jármüvek megálltak. A bázis életre kelt, üzemelni kezdett. A párban kiguruló, de kis térközökkel egyesével felszálló Hornetek kivétel nélkül használták az utánégetőt, ami az adott fényviszonyok között rendkívül látványos volt.

Rövid nekifutást követően könnyedén rugaszkodtak el a pálya betonjáról a két hajtómüves vasmadarak

A meredek hegyoldalakkal szegélyezett völgy Brienzi-tó felőli kijárata viszonylag közel van a pálya végéhez, így a gépek hamar eltüntek a szemünk elől. Alig csendesedtek el a Hornetek hajtómüvei által keltett zajok, már hallottuk is az F-5-ösök indítását. A kecses kis vadászgépek már a hegygerinc fölé emelkedett nap sugaraitól kísérve, szintén párban gurultak ki a beton túlsó végére, az F-18-asokkal ellentétben azonban a felszállást is kötelékben hajtották végre. Amilyen hirtelen beindult a látszólag alvó bázison az élet, olyan hirtelen vége is szakadt a tömeges gépindítást követően. A sorompó felnyílt, és minden ment tovább a maga megszokott módján. Az addig türelmesen várakozó polgárok a sorompónál egyedül (!) posztoló katona intésére beindították jármüveik motorját, és elporoszkáltak dolgaikat intézni, keresztül azon a felszállópályán, ahol fél perccel előtte még dübörgő harci gépek rugaszkodtak az ég felé.

F-5E Tiger közvetlenül a felszállás után. A futómüveket már behúzta a pilóta, a futóaknát fedő lemezek azonban még nyitva vannak

Időközben a forgószárnyasok is munkába álltak, elkezdték felhordani a hegygerincre a lövészetet biztosító katonákat, a szükséges felszerelést és eszközöket, valamint a kemény hegymászástól megkímélendő VIP vendégeket. Alouette III-asok, Super Puma és Cougar helikopterek jöttek-mentek, a távolban pedig néha feltüntek az imént felszálló vadászgépek is, hogy egy-egy fordulót követően ismét eltünjenek a hegycsúcsok között gyakorolva a délutáni éleslövészetre a rácsapásokat. Fél óra elteltével aztán ismét lecsukódtak a sorompók, jelezve, hogy lassan elkezdenek visszaszállingózni a Tigrisek és a Lódarazsak a meiringeni bázisra.

Egy Tiger visszatér a lövészetről a meiringeni bázisra

A délutáni program hasonló volt a délelőttihez, a Hornetek és a Tigerek sorban, párosával gurultak ki és szálltak fel. Érdekes volt, hogy a két géptípus ellenkező irányt használt a startoláshoz, az F-5-ösök a Brienzi-tó, míg az F-18-asok a völgy másik vége felé lódultak neki a betoncsíknak. Tíz darab Tiger és nyolc darab Hornet hagyta el a bázist röpke negyedóra leforgása alatt.

A gyakorlat végeztével a leszállások már azonos irányból történtek, a fákkal borított, csodálatos hegyoldal előtt nyitott futókkal ereszkedő harci gépek látványa egy egész életre szóló, felejthetetlen élményt jelentett.

Az F-18-asok egy áthúzás erejéig még összeálltak egy ötgépes kötelékbe, majd a szétválást követően besoroltak az iskolakörre, míg a szólóbemutatót repülő Hornet programja befejezését követően kis magasságban a fejünk felett átszáguldva búcsúzott tőlünk