2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Emlékművet avattak Kereki községben

JETfly  |  2005. 06. 20., 09:47

2005 június 19-én a Balaton déli partjától 6 km-re fekvő Kereki községben emlékművet avattak az itt 1944. június 16-án hősi halált halt Pászty István repülő hadnagynak (1922-1944). Az ünnepség keretében felavatott hősi emlékműnél beszédet mondott Kereki polgármestere, Marton Lajos, Pető István dandártábornok a Magyar Légierő nevében illetve dr. Gyenesei István a Somogy megyei közgyűlés elnöke.

Az emlékmü leleplezése után ökumenikus egyházi szertartással áldották meg azt dr. Szabó Tamás dandártábornok római katolikus tábori püspök, Lackner Pál ezredes protestáns tábori püspök és Kereki plébánosai. Az ünnepség végén az emlékezés koszorúit helyezték el a vendégek, miközben a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis nevében L-39 Albatrosz gépének fedélzetén Pinkóczi József alezredes tisztelgő áthúzásokkal rótta le kegyeletét.

A hősi emlékmü története

A Balaton légterében 1944 június 16-án a délelőtti órákban olaszországi repülőterekről több mint 800 db amerikai bombázó és vadászrepülő gyülekezett különböző hadiipari célpontok bombázására. A Veszprémben állomásozó honi légierő 101. Puma vadászrepülőezred 28 db Messerschmitt vadászgépe Heppes Aladár őrnagy parancsnoksága alatt megtámadta a köteléket. Az egyenlőtlen harcban ezen a napon öt magyar vadászpilóta vesztette életét az ezredből, közöttük Pászty István repülő hadnagy, akit Kereki község felett lőttek le. Ejtőernyője beleakadt a zuhanó Me-109G gépébe és így azzal együtt csapódott be. Pászty Istvánt az Óbudai temetőben helyezték nyugalomra.

Több, ma már idős kereki lakos (a képen Király János) szemtanúja volt a légi csatának és kezdeményezésükre 2003-ban kiemelték a gép roncsait, amelyet a szolnoki repülőmúzeumban helyeztek el. A gép lezuhanásának helyszínén a település lakossága jelentős társadalmi munkával, a Balaton Fejlesztési Tanács, a Somogy Megyei Önkormányzat, valamint vállalkozók anyagi támogatásával Hősi Emlékparkot és szabadidőparkot hozott létre.Kereki lakossága a háború áldozatainak emlékét kívánja megőrizni azzal, hogy a hősi halált halt pilóta és személyén keresztül minden repülős áldozatnak emlékmüvet álllítot 2005. június 19-én.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin