2017. 09. 20. szerda
Friderika
: 308 Ft   : 257 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Magyar vadászrepülőgép-pilótákat képeznek ki Kanadában

JETfly  |  2004. 09. 22., 21:21

Évente 7-8 magyar vadászrepülőgép-pilótát képeznek ki Kanadában a NATO kiképzési programjának keretében - közölte Pető István dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka szerdán Budapesten.

A "NATO Flying Training in Canada", azaz a NATO Kanadában folytatott repülőgép-vezető kiképzési programjának irányító bizottsága ezekben a napokban Magyarországon tartja soros tanácskozását. A Magyar Honvédség és a kanadai hadsereg 2002 márciusában kötötte meg azt a szerződést, amellyel Magyarország csatlakozott ehhez a NATO kiképzési programhoz - mondta sajtótájékoztatón Pető István. Hozzátette: a szerződés értelmében 2020-ig képeznek ki kezdő magyar pilótákat Kanadában. Tavaly négy pilótát képeztek ki, ez évtől kezdődően pedig évente 7-8 fiatal pilóta vesz részt a 2,5-3 éves képzésen. Húsz kecskeméti gyakorló pilótát is kiképeztek már Kanadában, ők rövidített idejü harcászati vadászrepülőgép-vezető felkészítésen vettek részt. Az elméleti alapoktatást, az angol nyelvképzést és a válogató repülő alapképzést Magyarországon tartják, amelyet egy 10 hetes szakmai angol nyelvoktatás követ Kanadában. A gyakorlati képzés során a pilótákat Harvard II. típusú légcsavaros repülőgépen, majd Hawk 115-ös sugárhajtású repülőgépeken készítik fel - közölte. A kiképzési feladatokban négy magyar repülőgép-oktató is részt vesz, ők NATO-beosztásban teljesítenek szolgálatot. Pető István az MTI kérdésére elmondta, hogy évente mintegy 3 milliárd forintba kerül ez a kiképzési program Magyarországnak. A pilóták összesen mintegy 200-240 órát repülnek a képzés során. A következő években a magyar vadászpilóták mintegy 60-100 órát töltenek a levegőben. Ebből mintegy 50 órát MiG-29-es vadászrepülőgépen repülnek, a többit pedig az L-39-es kiképzőgépeken. Paul McCabe dandártábornok, a kanadai központ vezetője elmondta: a program célja, hogy "olyan repülőgép-vezetőket képezzenek ki, akik a holnap repülőgépein tudnak eredményesen szolgálatot teljesíteni". Pető István kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy az L-39-es típusú, hangsebesség alatti kiképző-repülőgépek üzemidő hosszabbítására, vagy lecserélésére gazdasági szempontok miatt döntést kell hozni, "hiszen a hangsebesség feletti vadászrepülőgépen a repülés 8-10-szer annyiba kerül". Gyakorlatilag a 90-es évek közepétől nem volt repülőgép-vezető képzés Magyarországon, ezért a szakma meglehetősen elöregedett. Emiatt szükség van a fiatal pilóták kiképzésére, át kell adni a helyet a fiataloknak - mondta a dandártábornok.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 09. 18., 13:38
Oroszország és Kazahsztán szerződést írt alá további 12 Szu-30SzM beszerzéséről, nyilatkozta Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködés kérdésben illetékes tanácsadója a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 20., 11:54
A hihetetlen történet 1951. november 19-én kezdődött. Ezen a szeles, barátságtalan, őszi napon szállt fel a Erdingből, Németországból egy amerikai felségjelű C-47A típusú repülőgép, amely a belgrádi amerikai nagykövetségre szállított csomagokat.
2017. 09. 20., 11:02
Megjelent a járattörlések kétheti listája. Meddig tart az egy év? O'Leary szerint nem vesztik el az utasokat, de a rivális cég erősen szívja át – a pilótáit.
2017. 09. 19., 09:29
A tervek szerint már 2018-ban megjelenhetnek az első – használt, de korszerű és megfelelő potenciállal bíró – szállító repülőgépek, amelyek hadrendbe állhatnak, 2019-től pedig újak beszerzése is megkezdődhet.
2017. 09. 19., 09:17
Retro légiharc, román sólymok és a palástorsó. Ancsa-dörej, vitorlázó suhogás, Li-2-es királynő, tüzköpő Csirkecomb, anyósok a levegőben.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az új TVSz-2DTSz sorozatgyártására már akár 2020-ban sor kerülhet – erről tudósított legalábbis a TASzSz hírügynökség a szibériai Csapligin Kutatóintézet igazgatójával, Vlagyimir Barkusszal készített riportjában.