A megelevenedett történelem

A fiatalkori álmodozások és olvasmányélmények sokunk számára meghatározzák valamilyen formában az egész életünket. Kialakulhat egy megmagyarázhatatlan vonzódás valami iránt, ami végigkíséri pályafutásunkat. A Memphis Belle-n, vagy Tobak Tibi bácsi könyvein nevelkedők számára ennek a korszaknak a repülőgépei mindig is többet fognak jelenteni egy technikai eszköznél, egy szárnyakkal ellátott gyilkoló gépezetnél. Így aztán természetes, hogy korunk ultramodern gépcsodái mellett kíváncsiak vagyunk az elődökre is.

Aki hosszú évek óta járja az európai vagy a tengerentúli légibemutatókat és haditechnikai múzeumokat bizonyára sok történelmi gépet látott már, de egyszerre, egy helyen annyit, mint a duxfordi Flying Legends repülőnapon biztosan nem. Már a helyszín sem mindennapi. A Londontól északra található Duxford katonai repülőtere ad otthont ugyanis az Imperial War Museum repülési szakkiállításának is, mely Európa legjelentősebb repülőmúzeumának számít. Ezen a „szent helyen” rendezik meg minden évben a Repülő Legendák elnevezésü airshowt, mely a maga nemében az egész világon egyedülálló. A névválasztás is kitünő, ugyanis tényleg olyan légcsavaros vadász-, bombázó-, szállító- és gyakorlógépek tartanak itt légibemutatót, melyek valamilyen oknál fogva a repüléstörténet kiemelkedő típusai lettek. A történelemkönyvek és a repülőgép enciklopédiák lapjain szereplő szárnyas masinák kelnek életre, hogy sokszor 60-70 éves koruk ellenére megmutassák magukat újra a veteránoknak és a fiatalabb nemzedékeknek egyaránt.Duxford - amellett, hogy elsősorban a múzeumáról híres – egy élő, üzemelő repülőtér. A kiállított repülőgépek jelentős része ugyanis üzemképes, melyekkel rendszeresen repülnek is az elsősorban a Royal Air Force állományába tartozó, megfelelően kiképzett pilóták. Az eredeti állapotukban megőrzött, illetve szakszerüen restaurált flotta gépei korhüen vannak lefestve, és a felségjelzésektől a legapróbb üzemeltetési feliratokig minden pontosan úgy van rajtuk, ahogy annak idején a gyárból kijöttek. A pilóták pedig – mi sem természetesebb - az akkoriban rendszeresített hajózó felszerelésben feszítenek.

A helyszín, a régi repülőgépek és a korhü öltözetben pompázó pilóták szinte filmszerüvé varázsolják az egész rendezvényt, amelynek az atmoszférája semmihez sem hasonlítható. Az embereket magával ragadja a hangulat, szinte várjuk, hogy bármelyik pillanatban megszólaljanak a szirénák és a hangosbemondók támadó ellenséges kötelékekre riasztva a Spitfireokat és Hurricaneokat. A bejárathoz közelebb eső részen, a golfpálya minőségü felszállómezőn egymás mellet sorakoznak az angliai légicsata brit hősei és a III. Birodalom szívéig nap mint nap elmerészkedő Mustangok, Thunderboltok. A Csendes-óceáni hadszíntéren a japán Zérók ellen vitézkedő „légi macskafélék” is helyet kaptak ezen az airshown. Az F-4F Wildcat, F-6F Hellcat és a kétmotoros Tigercat mellett a furcsa, törtalakú szárnyaival és hatalmas méreteivel a figyelmet magára irányító F-4U Corsair-t is megcsodálhattuk. Hátrébb igazi nagyvasak láthatóak, B-17 Flying Fortress, C-47 Dakota, és az egykori ellenfél képviseletében egy Lufthansa festésü Ju-52-es.A Flying Legends szervezői szerencsére az egész délelőttöt szabadon hagyták, így kényelmesen végig lehetett járni a ezeket a flight line-on sorakozó, zömmel a II. Világháború korából származó vadászokat és bombázókat, valamint azokat a gépeket is melyeket ugyan kiállítottak de nem repültek bemutatót. Ezek közül talán a Vulcan bombázó volt a legérdekesebb, mely egy alapítvány tulajdonában van és remélhetőleg pár éven belül újra repülőképes állapotba kerül. Az egyre szaporodó nézőközönség nagy örömére délután kettőkor aztán megkezdődött a dinamikus bemutató. Más repülőnapi tudósításokban ilyenkor általában arról írunk, hogy a MiG-29-es vagy az F-16-os repült e pontosabbat, dinamikusabbat, esetleg a Mirage 2000 kápráztatott el minket. Most nem ez következik. Ugyanis a Flying Legends nem erről szól. Itt már nem az a fontos, hogy melyik gép a jobb, melyiknek milyenek a repülési és harcászati paraméterei, hanem az, hogy ezek a gépek egyáltalán léteznek, repülnek, itt parádézhatnak sok tízezer ember előtt, tisztelegve a hősök emlékének, felidézve azt a kort, mikor nemzetek sorsát döntötték el, hónapokig, évekig tartó légiháborúkban. Békésen megférnek egymás mellett a Junkersek, Bückerek, Messerschmittek és Mustangok, melyek egykor halálos kimenetelü párharcokat vívtak.

Az egymás után felszálló és rácsapásokat, extra alacsony áthúzásokat produkáló, nem kevesebb mint tíz gépből álló Spitfire kötelék igazi háborús hangulatot varázsolt a duxfordi repülőtérre. A Merlin motorok kerepeléséhez a Griffon erőforrások mélyebb morgása párosult, remek hanghatást eredményezve. Nem nagyon volt olyan pillanat, hogy legalább egy Spitfire ne tartózkodott volna a nézők szeme előtt. Az angol blokk után következtek az amerikaiak. Láthattunk ezüstösen csillogó, egymással kergetőző Mustangokat, kötelékben repülő mélykék színü haditengerészeti vadászokat és természetesen a hatalmas négymotoros „repülő erődöket” egyaránt. A nagysikerü könyv és mozifilm révén az egész világon ismerté vált Memphis Belle névre hallgató B-17-es is repült, de felszálltak a Tokió meglepetésszerü bombázásakor legendássá váló B-25 Mitchellek is.

Az utasrepültetést végző de Havilland Dragon Rapidok is összerendeződtek egy hatos kötelékbe, valamint repült a gyönyörü formájú, svájci tulajdonú Super Constellation is. Érdekes színfoltja volt az airshownak a spanyol polgárháborúban nagy szerepet játszó Polikarpov I-15-ös kétfedelü repülése is, hasonlóan a kortárs Gloster Gladiatorhoz. A meglehetősen sajátos kinézetü P-39 Aircobra egy nemrégiben restaurált példánya is tiszteletét tette, de megemlíthetjük még a kevésbé ismert F8F Bearcatot is. Nagyon hiányzott viszont a RAF legendás négymotorosának, az éjszakai bombázó Lancasternek a repülése. Ez a gép jelenleg az egyik hangárban megtekinthető ugyan, de sajnos már évek óta nem müködőképes. Csak remélhetjük, hogy látjuk még ezt a lenyügöző bombázót Anglia egén.A program zárásaként szinte minden repülőgép a levegőbe emelkedett, hogy egy hatalmas köteléket alkotva búcsúzzanak el a lelkes közönségtől. A rendezvény mindkét napján ugyanaz volt a program, így mód nyílt az esetlegesen elmulasztott események megtekintésére vasárnap. Erre szükség is volt, ugyanis a hihetetlenül sok kiállított és repülést is bemutató gépcsoda mellett a hatalmas hangárak végignézése is sok időt emésztett fel.

Az erősen változékony, igazi szigetországbeli időjárás ellenére is teljes mértékben élvezhető volt a repülőnap, talán csak a fotózás volt néha nehezebb az átlagosnál. Az angliai repülőnapokon szinte természetes, hogy a repüléssel kapcsolatos könyvek, felvarrók, ruházati termékek és makettek mellett rendkívül igényes, különféle géptípusokat és háborús jeleneteket ábrázoló festmények és nyomatok is kaphatóak. Az viszont már duxfordi specialitás, hogy egy-egy megvásárolt alkotást az egykori pilóták, ma már hajlott korú veteránok dedikálnak személyesen. Hihetetlen élmény volt látni ezeket az idős embereket, akik mosolyogva állták az érdeklődők rohamait, néha-néha felkapták a fejüket, ha a levegőben elhúzott egy Spitfire vagy Hurricane. Vajon Ők hogyan élik meg ezt a csodálatos repülőnapot? Nekik mit jelenthet újra érezni a gépek „illatát”, hallani a motorok hangját, látni, ahogy a levegőbe emelkednek - immár nélkülük – az öreg masinák? Ilyen, és ehhez hasonló momentumok révén áll össze az a csoda, amit Flying Legends-nek hívunk, és amelyért érdemes több ezer kilométert megtenni át egész Európán. Aki a repülés és a repülőgépek megszállottja, vagy csak néhány napra vissza szeretne „utazni” az időben, mindenképpen látogasson el egyszer a ködös Albion eme zugába, hogy személyesen is megnézhesse a repülő legendákat és a legendás repülőket.   A JETfly stábja a duxfordi „Flying Legends 2004” repülőnapra idén is a Forgó Travel Utazási Iroda különjáratú autóbuszával jutott el. A kiváló szervezésért és a kényelmes utazásért ez úton mondunk köszönetet Forgó Imrének és az iroda összes munkatársának.