Ötből négy- Kanadából

Koczka Attila főhadnagy, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis „Dongó" századának repülõgép-vezetője az új generációhoz tartozik. Az ifjú pilóta - aki itthon jó, ha tizenöt órát repül egy évben - Kanadában a tizenhárom hónapos NATO NFTC- kiképzés végén, a pilóták elismerésére alapított öt díj közül négyet nyert el. („A legjobb teljesítményért", a „Hawk", az „Irány a háború!", valamint a „Levegő-föld" díjakat.) Az elsőt az elméleti és gyakorlati képzésben legmagasabb szinten teljesítőként, a „Hawk"-ot a gyakorlati repülőkiképzés során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, a „Levegőföld" díjat pedig a lövészeten elért legjobb eredményéért kapta. Az „Irány a háború!" díjat a repülőoktatók szavazatai alapján ítélik oda annak a repülőgép-vezetőnek, akit elsőként választanának háborús küldetés végrehajtására.A díjakhoz vezető út egyáltalán nem mondható könnyünek. Angliai, majd kanadai nyelvtanfolyam után következett a JET-alapképzés, majd szimulátoron és Hawk-155-ös repülőgépen a harcászati kiképzés. Ennek során kiképezték őket a NATO-eljárásmódokra, kettő- és négygépes légi harcra - mindezt többek között földi célok támadása közepette is. Megtanulták azt is, hogy mi a teendő, amikor négygépes kötelékben repülve az egyik oktató folyamatosan támadja őket. A szimulált lövészetek során gyakorolták a bombavetést, Sidewinder rakéták indítását és a gépágyúlövészetet. Nemegyszer nyolcvanméteres magasságban, nyolcszáz kilométeres sebesség mellett kellett végrehajtaniuk feladataikat. Mindez már önmagában is megterhelő, és akkor még ott vannak a nyelvi nehézségek. Igen, a nyelvi nehézségek, ugyanis a tanfolyamoknak köszönhető magabiztos nyelvtudás még nem jelenti azt, hogy légi harc közben a magyar hajózó mindig kristálytisztán „veszi" a kanadai légi irányító szlengjét. A helyzetre jellemző, hogy sokszor az angol pilóták és a kanadai irányítók között is gondot okozott az angolul elhangzott szavak, kifejezések „értelmezése". Koczka főhadnagy ilyenkor mindig oktatóinak útmutatása szerint cselekedett, ők ugyanis azt mondták neki: ha nem értesz meg valamit, ne azzal törődj, hanem a repülőgép vezetésével.Amikor 1997-ben végzett a szolnoki repülőtiszti főiskolán, valószínüleg nem gondolt arra, hogy a JAK-52-est egyszer majd lecseréli egy Hawk-ra, s NATO tagállam pilótájaként „kergeti a felhőket" a kanadai légtérben.Miután a kanadai kiképzésig eltelt esztendők alatt összesen mintegy négyszáz órát repült, érthető a bevezetőben említett kérdés: honnan a magyar pilóták talentuma? Talán a repülés szeretetéből vagy az állandó képzésből, önképzésből? Bizonyára mindkettő hozzájárul ahhoz, hogy társaiknál jóval mostohább körülmények közül kikerülve is képesek kiemelkedő módon helytállni. Persze ehhez olyan mentalitás is kell, hogy a Hawk-155-ösön lerepült százhuszonhárom órán, valamint az ötvenórányi szimulátoros gyakorláson túl valaki plusz szimulátorórákat vegyen, vagy a szabadidejében is az eljárásmódokat, az elméletet tanulja.Azonban, amint azt Koczka főhadnagy példája is mutatja, a befektetés busásan megtérül. Egyrészt szolgálja saját épülését, fejlődését, magabiztossá teszi, másrészt nemzetközi elismerést szerez a magyar légierőnek, az országnak is. Főleg úgy, hogy az öt díjból elnyert négy csak egy jellemzője a nem mindennapi teljesítménynek. A kanadai NATO NFTC-kiképzések történetében eddig mintegy háromszáz, különböző nemzetbéli hajózó végzett. Közülük-a tanfolyam vezetésének értékelése alapján - a mindenkori legkimagaslóbb összesített eredményt Koczka Attila főhadnagy érte el.