A „HIDEGHÁBORÚS” ÚJJÁSZÜLETÉS

A II. Világháború befejezésekor Németország és a német légierő még mélyebbre süllyedt, mint ahonnan a ’20-as évek elején indult. Területét a győztesek megszállták, és különböző zónákra osztották fel, a gazdaság és az infrastruktúra romokban hevert, a több milliós emberáldozat pedig pótolhatatlannak tünt. Mégis alig telt el 15 év és az angolszász hatalmak által megszállt területekből létrejövő Német Szövetségi Köztársaság légiereje, az újjászületett Luftwaffe ismét Európa egyik meghatározó légierejévé vált. A lehetetlennek tünő csoda ismét megtörtént, a külső és belső körülmények a Luftwaffe szempontjából megint kedvezően hatottak. A legfontosabb ezek közül az volt, hogy a kommunista Szovjetunió és a kapitalista „Nyugat” érdekszövetsége Németország legyőzésével elveszítette létjogosultságát. Az egykori harcostársak egymás ellen fordultak, a képzeletbeli frontvonal pedig éppen a kettészakított Németországon keresztül húzódott. A Szovjetunió irdatlan méretü haderejével szemben az amerikaiak nem akartak egyedül szembenézni. A középhatalommá degradálódó franciák és angolok mellet szükségessé vált a legyőzött németek újra felfegyverzése is, az immár közös ellenséggé váló Szovjetunió és az érdekszférájába tartozó kelet-európai államok növekvő katonai potenciáljának ellensúlyozására. Megalakult a NATO, melynek egyik bástyája lett a német haderő.

A leginkább rakétára hasonlító Lockheed F-104 Starfighter rossz baleseti statisztikája ellenére évtizedekig a Luftwaffe meghatározó típusa volt.

 A Luftwaffe tehát egy gyökeresen megváltozott világrendben ugyan, de újra lehetőséget kapott a felemelkedésre. Ez a folyamat - bár sok elemében hasonlít a ’20-as ’30-as években lejátszódott fejlődésre – alapvetően másképpen zajlott le. Az első világháborús vereség után saját emberi, és ipari, technikai erőforrásokra támaszkodva kezdték meg a felemelkedést, míg most a legyőzők által biztosított fegyverekre és anyagi erőforrásokra építettek. A háború alatt felduzzasztott amerikai hadiipar a hidegháború kialakulása után hatalmas profitra tett szert termékeinek értékesítése révén. A „vörös veszedelemtől” tartva az amerikai fegyveres erők és a csatlós államok néha erőn felül növelték katonai kiadásaikat. A közepes és kis országok háttérbe szorítva az időigényes saját fejlesztéseket, inkább kész technológiát, komplett fegyverrendszereket vásároltak. Így tettek a németek is, az ’50-es évek elejétől szinte kizárólag amerikai haditechnikával szerelték fel haderejüket, benne a Lufwaffét is. Az F-84-esek, F-86-osok rendszerbeállítása után megjelent a hidegháborús szimbólumként is ismert F-104 Starfighter, melynek legnagyobb üzemeltetőjévé a Luftwaffe vált. A vietnámi és a közel-keleti háborúkban kiválóan szereplő F-4 Phantom is beszerzésre került felderítő és vadész feladatkörben. A hajdan élenjáró német hadiipar szépen lassan elsorvadt, összegészében eljelentéktelenedett. A német pilóták amerikai gépeken repültek, amerikai rendszerü kiképzést kaptak, a sokszor több száz gépes megrendelések pedig a tengerentúli repülőgépgyárakat gazdagították, megalapozva ezzel a további fejlesztéseket. Azonban nem csak a legyőzött németek jártak így, hanem a győzteseknek számító angolok is, akik egykori világbirodalmukat fokozatosan elveszítve az USA gazdasági és politikai alárendeltjeivé váltak. Bár mindmáig jelentős hadiipar fejlesztő háttérrel és gyártási kapacitással rendelkeznek, a két szuperhatalommal nem tudtak lépést tartani.

A McDonnell-Douglas F-4 Phantom „F” változatát kizárólag a Luftwaffe állította rendszerbe.

Ez a tény vezetett a ’60-as években ahhoz a felismeréshez, hogy a totális függéstől szabadulni igyekvő nemzetek közös fejlesztésekbe fogjanak. Míg az ’50-es és ’60-as években a Luftwaffe szinte kizárólag amerikai technikát alkalmazott, a ’70-es évektől folyamatosan igyekezett kiváltani azokat saját, illetve közös fejlesztésü eszközökkel. A franciákkal közösen C-160-as szállító- és Alpha Jet kiképzőgépeket fejlesztettek, az angolokkal, olaszokkal pedig a Tornado vadászbombázókat gyártottak. A hidegháborús fegyverkezési láz következtében a ’80-as évekre a Luftwaffe ismét hatalmas erőt képviselt, de már zömmel nem amerikai technikát üzemeltetett. Az elöregedő, évtizedekig meghatározó jelentőséggel bíró, szinte minden feladatkörben alkalmazott F-104-eseket nagy mennyiségü, saját fejlesztésü haditechnikával váltották ki. A több száz rendszerbe állított Tornado révén ismét Európa egyik legerősebb légiereje lett a Luftwaffe, olyan csapásmérő potenciált birtokolva, mely egy esetleges háborúban döntő lehetett volna. A doktrina mintha mit sem változott volna a ’30-as évekhez viszonyítva. Nagy sebességü, precíz csapásmérésre képes taktikai légierő, mely a védelemmel szemben a megelőző támadást helyezi előtérbe, már a földön elpusztítva az ellenfél repülőgépeit. A történelem ez esetben ismétli önmagát…

A Tornado vadászbombázók egymás légi utántöltésére is alkalmasak.

A VÁLTOZÁS SZELEI

Szerencsére nem került sor arra, hogy a Luftwaffe megmutathassa, mit is tud valójában. A kelet-nyugati szembenállás a Szovjetunió meggyengülésével fokozatosan elhalványult, a kelet-európai szocialista országok pedig önállósulási törekvéseikkel voltak elfoglalva. A vasfüggöny lehullása és a szovjet csapatok kivonulása megteremtette a rég várt lehetőséget, hogy Németország keleti és nyugati fele ismét egyesüljön. Az NDK légiereje az egyesüléskor beleolvadt a Luftwaffeba. A nagy mennyiségü, vegyes technikai színvonalú szovjet eredetü technológia azonban egyrészt – kevés kivételtől eltekintve – nehezen volt üzemeltethető a NATO keretében, másrészt igazából szükség sem volt rá. Néhány helikoptertípus és szállítógép mellett a korszerü, nagy harcértékü MiG-29-eseket tartották csak meg, melyek az elöregedő F-4 Phantomokkal közösen légvédelmi feladatkörben lettek alkalmazva. A változások azonban nem csak pozitívak voltak a Luftwaffe szempontjából. Az új, békésebbnek tünő világrendben nem volt már szükség minden alakulatra, így számos repülőezredet és légibázist számoltak fel.

A 21. SZÁZAD KÜSZÖBÉN

Miközben a tipikusan a hidegháborús igényeknek megfelelően kifejlesztett Tornado vadászbombázók alkotják még ma is a Luftwaffe gerincét, a háttérben már bontogatja szárnyát a hatalmas európai összefogással kifejlesztett Eurofighter Typhoon. A megújuló Luftwaffe immár szinte teljesen szakítva az amerikai technológiával, tisztán európai fejlesztésü harceszközzel kívánja felszerelni alakulatait az új évezred első évtizedében. Az AIRBUS konzorciumban készülő szállító és tankergépek mellett az EUROCOPTER által gyártott harci és szállítóhelikopterek valamint a többfeladatú, korszerü Eurofighterek fogják alkotni a Német Légierőt.

Az új Airbus szállító és légi-utántöltő repülőgépek repülési-, és rendszertesztjei már zajlanak.

A gazdaságilag egyesülő Európa vezető országának számító Németország katonailag is vezető szerepbe kerülhet. A ’20-as években a semmiből létrehozott, a második világháború elejére a világ legerősebb légierejévé váló, majd teljesen megsemmisülő Luftwaffe a hidegháborús évtizedekben külső segítséggel ismét újjászületett, megerősödött, majd pedig immár saját erőforrásaira alapozva a 21. század küszöbére európai szinten meghatározóvá vált.    

A tisztán európai fejlesztésü Eurofighter Typhoon „szupervadász” rendszerbe állítása 2004-ben kezdődik meg a Luftwaffenál.