Pumák Sztálingrád kapujában

A táj, mint valami végtelen futószalag suhan alattam, és valahol, messze a messzerem mögött gyurmaként olvad össze. Fák, bokrok, emberek, roncsok bukkannak fel elszórtan az orosz sztyeppén, mely mint valami rossz álom, sosem ér véget. A nap bezzeg nem marad hátra a száguldó föld-szõnyeggel, hanem óriás szemként rám mered, és a plexi-üvegen keresztül kihipnotizál belõlem számtalan izzadságcseppet. Messzerem motorjának dübörgése egy idõ óta már morajlássá tompult, és erõsen kell koncentrálnom, nehogy ez a fülemben kellemesen elfáradt hang álomba ringasson. Társam, Wick a nap mellett a másik biztos pont a mellettem rohanó világban. Csak õ -a nappal ellentétben- nem fölülrõl, hanem oldalról kisér kissé lemaradva. Igazán szerencsések vagyunk, ugyanis kaptunk egy benzintanknyi "madárkodást" a reptérparancsnoktól a tegnapi sikeres bevetés jutalmaként. Mi természetesen ezt arra használjuk ki, hogy ellátogassunk a tegnapi légiharc helyszínére, és roncsokat keressünk.

Szoros kötelékben

Ahogy közeledtünk az ominózus területhez, kezdtek felrémleni az események... Szóval Wickkel 6000 méter fölött voltunk bõven, mikor az elsõ ellenséges pontocskát megpillantottuk. Két másik gép is jött vele, és úgy látszik nem vettek észre minket, mert pont alattunk szállnak tova olyan ötezer méteren. -Pumák, fegyvereket bekapcsolni! -adom a vezényszót. A vadászösztönömet most nem kellett visszafognom: ellenséges gép biztosan nincs egy magasságban velem. Sõt körülöttem messzereikben Wick (a kisérõm) és rajtársaim, Yosser, Rudi, Artesz és NateDog szelték az eget önbizalmat gerjesztve. Szép kis csapat! Egy pillanat sem telik el, mióta elmentek alattunk, és máris gépemet leborítva száguldok az egyik gyanútlanul szállingózó randa, ruszki gépmadár felé. Rövidesen egyértelmûen kiderül, hogy LaGG a gép típusa. Ilyenkor szívverésem felgyorsul, és szûk kabinomban összekuporodom, mintha ezen múlna, hogy észrevesz-e a kiszemelt áldozatom. A feszültség óriási! Úgy érzem a gégemikrofonom megduzzadt, annyira szorítja a torkomat! Szépen lassan -illetve, dehogy lassan: villám-gyorsasággal!- elõtünnek az ellenséges gép részletei. Elõször a forma, aztán a vörös csillagok, a gép száma, sõt valami primitíven felfestett orosz firka-mirka. -Adok én neked gépfestést bolsi-koma!- gondoltam magamban, és ezzel meg is eresztettem gépem három tûzhányóját: a két kicsit és a nagyot, mely kétcentis, kék tûzgolyókat szórt a messzerem orrán keresztül. Néhány villanás után sok-sok füstpamacs borítja a ruszki masina orrát, majd szárnytövét! Elzúgok mellette és szinte látom, hogy olaj-, vagy talán vérfoltok borítják a kabint. Azonban úgy tûnik pilótája még uralja a gépet, mert késõn ugyan, de leborít és beleolvad a földháttérbe.

Eltaláltam!

Majdnem elindulok utána, mikor hallom Wick nyugodt, de határozott hangját: -Mögöttem az egyik LaGG! Spirálozok fölfelé! -Ne izgulj! -mondom- Le van maradva, és jövök rá. Azonnal odahajlítom gépem útját a borzalmasan csúnya LaGG mögé. Látom ez sem valamelyik orosz ász, mert pillanatok alatt az elõbb üldözött Wick is mögötte van. Azonban én hamarabb kerülök lõpozicióba, és messzirõl szórom a zöld gépet. Egyre közelebb érek és egyre jobban ülnek a találatok, de ez a LaGG úgy látszik ácélból van, mert csak úgy nyeli a golyókat! Ránézek a lõszer-mutatóra és épphogy van még néhány kétcentis! Na ezeket megbecsülvén igazán közelrõl eresztettem el õket és... Igeen! Letörtem a szárnyát, a mindenit! Wick, mint mindig, nyugodt hangon gratulál.

Letörtem a szárnyát!

A rádió ilyenkor megtelik hangokkal, és néha nehéz lekövetni az eseményeket. Néhány Puma Sztálingrád északi gyártelepei fölött küzdött egy LaGG-al. Én azonban egy messzer-LaGG duóra lettem figyelmes. Ebben a légitáncban a messzer tolta maga elõtt a LaGG-ot. Yosser lángvörös-orrú messzere volt az. Mindig ugratjuk, hogy nehogy egyszer a lángok életre keljenek a motorburkalaton... Õt ez igazán nem zavarja. Agresszívan, jól repül, és ezt kitünõ célzással párosítja. Az ádáz küzdelmet az orosz a házak, illetve romok fölött néhány méterrel akarja folytatni- mindhiába. Yosser találatai végzetesek, és ugyan nem mondja ki, de tudom, hogy gondolja magában: -ugorj öreg, vagy meghalsz! És csodák csodájára a ruszki felhúzta, majd kiugrott! Szerencsés fickó! Én gratulálok Yossinak a gyõzelméért, amit szemtanúként igazolok majd.

Amint ezeken a tegnapi eseményeken merengtem, villámcsapásként hatott Wick hangja: -Hahó Mahgar! Alszol? Nem látod a gépet? -Mit? Merre?- hebegem. - 3 óránál odalenn a földön!-válaszolt. Azzonnal felismertem a tegnapi csicsamicsa LaGG-omat! Néhány páncélos egység állomásozott a közelben. Biztos az õ embereik vizsgálták a viszonylag épen maradt gépet. Elõszõr megijedtek tõlünk, majd látván a fehér keresztet gépeinken, vadul integettek. Én válaszképpen alacsonyan, a LaGG-tól pár méterre csináltam egy gyõzelmi áthúzást, jelezvén, hogy az bizony az énáltalam lelõtt "vad"! -Megyünk haza! -mondtam Wicknek.

A lelőtt "vad"

Leszállás után elsõ utunk a "kantinba" vezetett. A kantin egy kis sátor volt, benne egy boros-hordó, néhány szék, egy asztal és persze legalább 4-5 ember, akik -italmennyiségtõl függõen- hol vadul kártyáztak, hol sakkoztak vagy óriási beleéléssel éneketnek. Amint beléptünk, elújságoltuk Yosseréknek a jó hírt (õ mindig a kantinban van, ha éppen nem ruszkit lõ), majd a reptérparancsnokságon átrádióztunk a páncéloscsapatnak, akik megerõsítették, hogy a gép erõsen megrongálódott, sõt ki is gyulladt, de csak egy kis részen. Légvédelmi találat, mint a lelövés oka kizárt. A pilótának már arra sem maradt ereje, hogy kimásszon, mert szerencsétlen elvérzett... Amint visszaértünk a kantinba, Yosser éppen magyarázott valamit a borról és a becsületes tiszteletadásról... Hát egy biztos, mi mindig, minden tiszteletet megadunk halott bajtársainknak, sõt a lelõtt ellenségnek is. Ezért alig akad olyan perc a Pumásoknál, mikor a kantin üres!