2017. 10. 17. kedd
Hedvig
: 308 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Emlékezés

JETfly  |  2003. 12. 02., 13:52

Az emlékezés hozzátartozik mindennapjainkhoz. Emlékezünk elődeinkről, felmenőinkről. Talán kevés szakma van, akik számon tartják és megemlékeznek az előttük járókról. A pilóták ehhez a kis csoporthoz tartoznak. A kecskeméti Puma század az elmúlt napokban több a II.világháborúban repült és hősi halált halt elődére emlékezett.

2003. november 20-án a Budakeszi melletti magyar-német katonai temetőben Ismeretlen Katonát helyeztek örök nyugalomra. Nemrégen Nagykovácsi mellett kutattak fel egy magyar felségjeles Messersmitt Bf-109G2-t. A pilóta fülkében megtalált holtest személyét nem sikerült azonosítani, de ruhájáról, a repülőgép adatairól állapították meg, hogy feltehetően a 101. Puma Vadászrepülő Osztály tagja volt.

A pilótát Szepesi József nyugállományú dandártábornok, a Magyar Veteránrepülők Szövetségének elnöke búcsúztatta. Az ökomenikus szertartással és katonai tiszteletadással búcsúztak a telki határában hősi halált halt pilótától. A díszsortüz dörrenő hangja alatt talán páran feltették magukban a kérdést. Kit temetünk ma, kinek a földi maradványait helyezzük örök nyugalomra? A kérdésre a válasz talán soha nem érkezik meg.

A II. világháború repülőharcosát a mai kor pilótái is elkísérték utolsó útjára. A sírnál Hegedüs Ernő alezredes a Puma század parancsnoka, a levegőben pedig a modern kor hajózói egy L-39 ZO Albatrosszal tisztelegtek a hősi halott emlékének.

November 25-én ismét megemlékezésre készült a Puma század. A helyszín Vásárosdombó. Buzogány Lajos posztomusz hadnagyra emlékeztek ezen a napon. 1945. január 1-én bevetésre kapott parancsot a 24 éves zászlós, amelyről nem tért vissza. Seregélyes vonalában kapott gépe találatot majd Vásárosdombó térségében kényszerleszállt repülőgépével. A leszálláskor eszméletét vesztette, és talán ez okozta tragédiáját. Az arra járó szovjet járőr az eszméletlen pilótát főbe lőtte. A halott katonát a vásárosdombói lakosok helyezték örök nyugalomra a falu temetőjében az éj leple alatt.

A november végi napon fontos eseményre érkeztek a kecskeméti Pumák. Emléktáblát helyeztek a hősi halott pilóta sírjára. Hegedüs „Gege” Ernő alezredes által szervezett ceremónia méltó emléket állított a hősi halottnak. A rövid szóbeli megemlékezés után a Magyar Légierő helikoptere érkezett a temető felé. Szöllösi János zászlós a magyar lobogóval, Molnár Tamás százados a Magyar Légierő zászlójával és Méhész Sándor a sírra helyezendő emléktáblával hagyta el a forgószárnyas gép fedélzetét.

Földet érve az ejtőernyősök és a megemlékező pilóták közösen helyezték el a nemzeti lobogót Buzogány Lajos sírjára, majd Hegedüs Ernő alezredes az emléktáblát helyezte el.

A légierő indulójának dallamait a takarodó trombita szója követte. Az utolsó hangokat az átrepülő díszelgő Albatrosz hajtómüvének hangja nyomta el.

Emlékeztek. Emlékeztek a falubeliek az éjszakára, amikor eltemették a fiatal repülőst, az unokaöcs a nagybácsira, a mai Pumák a hősi halottra.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 10. 10., 13:26
2017. október 10-én, kedden felszállás közben szenvedett katasztrófát az Orosz Légi- és Kozmikus erők egyik Szíriában állomásozó Szu-24-ese. A repülőgép eddig tisztázatlan körülmények között a felszálláshoz történő nekifutás során szaladt le a pályáról és tört össze, néhány forrás ugyanakkor lezuhanást említ.
2017. 10. 06., 09:09
Kevés olyan repülőgéptípus volt a világon, amely akkora hatást gyakorolt volna a világtörténelemre, mint a Boeing B–29 Superfortress.
2017-10-13 15:34:23
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
2017-10-05 12:02:50
Személyesen Vlagyimir Putyin engedélyezte, hogy a Nemzetközi Repülőszalon (MAKSz) továbbra is az eddigi helyszínen, Zsukovszkijban kerüljön megrendezésre és ne telepítsék át a kubinkai légibázisra.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 16., 12:43
Az átadás optimista légköre, és a mai bonyodalmak. A Singapore Airlines a legelső A380-asát már leállította, de még átvesz öt újat.
2017. 10. 16., 09:14
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tavaly álltak szolgálatba a légimentőktől átvett AS350B Ecureuil (Mókus) helikopterek. A májusi családi napon már átlépték az ezer repült órát és szeptember végén 1300 felett járt a két géppel teljesített óraszám.
2017. 10. 12., 13:22
Egy Kanadából Dubajba tartó civil utasszállító repülőgépet ért bombafenyegetés miatt riasztotta október 12-én, csütörtökön 11 óra 30 perc körül a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjeit a NATO Integrált Légivezetési Központ.
2017. 10. 12., 10:59
De ehhez először le kell szerelni a 6,7 tonnás sérült hajtóművet. Grönlandon találtak lapátot és burkolatot, vajon megvan-e az esetleg eltört tárcsa is?

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Javában zajlik a 34. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam Szolnokon. A háromhetes képzés végéhez közeledve a részt vevő hallgatók légi felderítési gyakorlaton kamatoztathatták eddig megszerzett tudásukat.