2024. 05. 30. csütörtök
Janka, Zsanett
: 388 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Elfelejtett hősök - Csernobil forgószárnyas likvidátorai

Elfelejtett hősök - Csernobil forgószárnyas likvidátorai
Trautmann Balázs  |  2023. 05. 09., 10:25
Elfelejtett hősök - Csernobil forgószárnyas likvidátorai

1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.

Az ukrajnai Pripjaty városa mellett felépített atomerőmű katasztrófáját igazi „szovjetes” módszerrel próbálta kezelni az akkori pártvezetés. Az első és legfontosabb lépés az elhallgatás volt: teljes hírzárlatot rendeltek el, amely természetesen Magyarország esetében is érvényesült. Ugyanez a szigor vonatkozott a helyi, erős radioaktív sugárzásnak kitett lakosságra is: a legközelebb fekvő Pripjaty városának kiürítéséről csak másnap, április 27-én született döntés. Pedig a moszkvai vezetés pontosan tudta, hogy milyen következményekkel járó nukleáris katasztrófa történt előző nap hajnalban. Végül, hosszas halogatás után és több lépcsős zónahatár-tágítással az erőmű körüli 30 kilométeres sugarú körben telepítettek ki mindenkit. Ez a mai napig a Zónát jelenti - persze azóta számos idős ember illegálisan visszaköltözött már.

Radioaktív szél

A másik természetes lépést a fegyveres erők mozgósítása jelentette. Az hamar kiderült, hogy a lakosság elszállítását is csak a katonák segítségével lehet megoldani. Ez bizonyult talán a könnyebb feladatnak: ember akadt elég, járműveket kerítettek, és a nép is ahhoz volt szoktatva, hogy engedelmeskedjen a hatóságoknak. A nagyságrendekkel durvább problémát azonban a felül nyitott, félig összedőlt 4-es reaktor generálta, amelynek parázsló belsejéből, mint egy rossz kéményből a füst, ömlött kifelé a borzasztó sugárzással járó, többféle izotóp. Az életveszélyes, halált hozó részecskéket a még mindig izzó grafitmag okozta hőhatás repítette felfelé, majd a légáramlatok vitték szerteszét Európa minden szegletébe, így Magyarország fölé is. Ez okozta az eset nyilvánosságra kerülését is: április 28-án reggel a kelet-svédországi - a Szovjetunióhoz aránylag közel fekvő - Forsmark atomerőműnél a dolgozókat ért sugárterhelés számottevő növekedését mutatták ki a műszerek. Miután az épületen belül nyoma sem volt az eltérésnek, így világossá vált: a szennyezés csakis kintről érkezhetett. Hamarosan több mérőállomás és más erőművek is hasonló jelentéseket adtak. Az elemzés kimutatta: a Svédországban landolt részecskék csak egy nukleáris balesetből származhatnak, s a meteorológiai viszonyok ismeretéből nyomban kiderült, merről fújt a szél. A semleges Svédország azonnal jelezte a világnak, mi történt: így aránylag hamar kiderült, hogy hol keletkezett a robbanás.

Akadtak azonban olyanok, akik ekkorra már a saját szemükkel is látták a baleset helyszínét, méghozzá életveszélyesen közelről. A szovjet légierő is beállt a likvidátorok közé - csak éppen a levegőből. Ez semmivel nem volt kevésbé veszélyes, mint kezdetleges, gyakran helyben barkácsolt védőruhákban a szomszédos 3-as reaktor tetejéről puszta kézzel ledobálni az odahullott „forró”, azaz radioaktív törmeléket… Az első, riasztott helikopteres egységek már április 27-én megérkeztek: a 15 ezres lélekszámú Pripjaty kiürítése még be sem fejeződött, amikor az aprócska Mi-2-esek leszálltak a határában. Aznap estére már több mint nyolcvan forgószárnyas települt a környező kiépített és szükségrepülőtereken: úgy látszott, hogy a mentőakció minden erőforrást megkap, amit csak igényel a helyszíni parancsnokság. A gépek azonnal munkába is álltak, a radioaktivitás jelentette, láthatatlan veszéllyel mit sem törődve. Az első helikopter április 27-én közelítette meg a reaktort, a levegőből felmérve a károkat. Igor Kosztyin fotóriporter ma már legendás felvétele nem véletlenül erősen szemcsés: ez is jelzi, milyen erős háttérsugárzás várta a gépen odaérkezőket. Májusig már több mint ezer bevetés során igyekeztek lefedni az április 26-ot követően a szabad ég alatt parázsló, iszonyúan veszélyes 2500 tonnányi grafitot, a reaktormag maradványait. Az izzó pokol befedését csak légi úton, a megfelelő anyagok pontos és nagy tömegű ledobásával tartották megoldhatónak a mérnökök. A feladatra a Szovjetunió legjobb hajózószemélyzeteit, köztük előszeretettel az Afganisztánt megjárt és túlélt, nagy rutinnal rendelkező ekipázsokat vezényelték Ukrajnába, az erőmű mellé. Mivel ilyen feladatra még őket sem készítették fel, így a helyszínen kellett kifejleszteni a hatékonynak tűnő módszereket. Az első napokban a fedélzeti technikusok dobálták ki a gépből a homokzsákokat, de ez nem bizonyult megfelelő és gyors módszernek, ráadásul a kárhelyszín felett megfüggő gépek hajózói óriási sugárzást kaptak minden egyes felszállásnál. A megoldások egyike ipari, a másik pedig „sufnituning” lett: ez utóbbi esetében ejtőernyőket varrtak össze, majd azok zsinórzatát a gép külső teheremelő horgára erősítették. A házi készítésű, homokkal töltött „Bambikat” igen eredményesen használták és gyorsan megtöbbszöröződött az egy nap alatt a reaktormagra ledobott mentesítőanyag tömege. A mérnökök előírásai szerint a grafitmagot egy speciális „tortával” kellett lefedni, amelynek rétegei különböző anyagból készültek és a tűz, illetve a radioaktivitás más-más hatását hivatottak semlegesíteni. Az első feladatot a parázslás megszüntetése és a radioaktív nuklidok megfogása jelentette. A reaktorra 27-én 150, 28-án 300, 29-én 750, 30-án 1500, május elsején 1900, míg másodikán 400 tonna mentesítőanyagot szórtak le. 40 tonna bórvegyület, 2400 tonna ólom, 1800 tonna agyag és homok, 600 tonna zúzott dolomit, illetve nátrium-foszfát és polimer folyadék (Bu93) került a gócpontra mintegy 1800 felszállás eredményeként.

A mentesítésnek hamarosan lett egy sokkal professzionálisabb eszköze: az alig három nap alatt kifejlesztett Mi-26Sz nehéz teherszállító helikopter. A lényeg a raktérben lapult: itt egy speciális tartályrendszert helyeztek el, melybe a földön lehetett betölteni a mentesítőfolyadékot vagy más, könnyen szórható granulátumot. A gépből ezután a célterület fölé repülve kipermetezték a betankolt anyagot, széles sávban végezve így a mentesítést.

Szintén nagy szerepet kapott a műveletek során a Mi-24R kifejezetten vegyi és sugárfelderítésre kifejlesztett helikopter. Bár a tervezők elképzelése szerint ezekkel a gépekkel egy atom- vagy vegyifegyvercsapás következményeit kellett volna feltérképezniük a deszanttérben kialakított két munkahely operátorainak - a gép oldalsó pilonjain konténerekben elhelyezett műszerek, légi és leszállás után üzemeltethető talajszondák segítségével -, de a speciális Hind-változat jó szolgálatot tett Csernobilban is. A Mi-24R a veszélyes feladathoz a hajózókat védő, megerősített szigeteléssel, légszűrőkkel és fedélzeti létfenntartó berendezésekkel, illetve a minták eredményét a fedélzeten elemezni képes rendszerrel is fel volt szerelve, amely a kapott mérési eredményeket azonnal továbbította rádión a parancsnokságra.

Repülés az ismeretlenbe

A Mi-8-asok igazi mindeneseknek bizonyultak a kárfelszámoló munkálatok során. Több ezrednyi gép fordult meg a térségben, hiszen nem csak a személyzetet, de magukat a helikoptereket is rettenetesen igénybe vették az előre nem tervezett üzemeltetési körülmények, a radioaktivitás. Mint az egyik visszaemlékezésben olvasható, a Csernobiltól 70 kilométerre fekvő Goncsarovszkoje repülőtérről üzemelő gépekkel többek között rendőröket vittek Pripjatyba és vissza, építőanyagokat szállítottak a likvidátorok, majd a helyszínre telepített és ott hosszú hónapokig dolgozó tudósok táborainak építéséhez. A hajózók reggel hattól este hatig repültek - azaz napfelkeltétől naplementéig. Mint a pilóták elmondták: a legfurcsább a kihaltság volt. Nem láttak madarakat, amikre repülés közben vigyázni kellett volna az ütközések elkerülése érdekében, se vadmalacokat vagy rókákat és őzeket lenn a földön. De ha elég alacsonyan repültek a falvak felett, megfigyelhették, hogy sok helyen még sokáig ott maradtak az április 27-én száradni kiteregetett, frissen mosott ruhák…

A csernobili pokol a legjobb pilótákat emésztette el: ilyen kiemelkedő tudású és tapasztalatú hajózó volt Gurgen Karapetian, a Mil tervezőiroda vezető tesztpilótája is, akinek telefonja május kilencedikén éjjel csengett. Ekkor értesült arról, hogy őt is átvezényelték az atomerőmű mellé. Másnap már, mint a Mil moszkvai helikoptergyárának hivatalos képviselője érkezett a katasztrófa helyszínére társával, Anatolij Gricsenkóval, az ismert tesztpilótával, aki a híres Gromov Kutatóintézettől jött, hasonló, támogató szerepkörben. A két szakember nem csupán szóbeli tanácsokat osztogatott: maguk is több bevetést repültek az erőmű fölött, egy Mi-26-ost irányítva, 200 méter hosszú kábelekre rögzített, 15 tonnás külső terhükkel óvatosan és pontosan a megrongálódott reaktor fölé manőverezve. Eközben azonban óriási sugárterhelést szenvedtek el - 200 méter magasságban óránként 500 röntgent, mely a normál háttérsugárzás többezerszerese.

Anatolij Gricsenko később még visszatért Csernobilba és aktívan részt vett a szarkofág szellőzőrendszereinek légi beemeléseiben, mint pilóta. Szervezete nem viselte jól a többszörös sugárfertőzést: leukémiát állapítottak meg a legyengült pilótánál, majd 1990 április 11-től Gurgen Karapetian hathatós támogatásával és szervezésében az Amerikai Egyesült Államokban, a Seattle melletti Fred Hutchinson Daganatos Betegségek Kutatóközpontjában ápolták. A kemoterápiát követően csontvelőátültetésre is szüksége volt, melyhez egy 42 esztendős francia hölgy jelentkezett alkalmas donorként. Az értékes és életmentő szervet a British Airways szállította le Seattle-be, egy BAe Concorde szuperszonikus sebességű utasszállító géppel. Az április 27-i, hét órás műtét sikeresnek tűnt, de az azután fellépő tüdőelégtelenség miatt, július másodikán elhunyt a hős pilóta. Rá emlékezve Seattle városa félárbócra eresztett zászlókkal ünnepelte 1990-ben július negyedikét. Gricsenko a Zsukovszkij melletti Bikovszki temetőben alussza örök álmát.

Életveszélyes hivatás

A világ sokat köszönhet az akkor 49 esztendős rutinos és bevállalós Igor Kosztyinnak: ő volt az a fotóriporter, aki finoman szólva nem minden engedély birtokában ugyan, de felülről, helikopterről fényképezte végig Csernobil borzalmait. A rettenetes bajszáról is ismert, az állami Novosztyi Hírügynöség (APN) ukrajnai osztályán dolgozó fotós saját visszaemlékezései szerint „fű alatt”, egy régi, már sokszor vele dolgozó helikopterpilóta barátjától tudta meg április 26-án, hogy valami nagyon nagy baj történt az egyik reaktorral, és a helikopterezred is a helyszínre tart. Kosztyin természetesen ott ült a gépek egyikén: mire az egység Csernobilba ért, addigra a tűz már kialudt. Felülről minden úgy nézett ki - mondta később a fotós -, mint egy normál katonai művelet. A körülményekre azonban minden jelző illett, csak nem a normális: fényképezőgépe húsz felvétel után elromlott és az előhívott film is megsérült az erős radioaktív sugárzás miatt - egyetlen, a legutolsó kockát kivéve. A többi képkocka mind olyan lett, mintha túlexponálták volna őket, pedig nem a tapasztalt fotós hibázott. Elmondása szerint szokatlan volt a még csupasz, leolvadt reaktormagból áradó hőség és a mérgező füst is, ilyet nem tapasztalt korábban ő sem. Az elkészült képeit nem engedték lehozni egyetlen újságban sem: a Pravda szerkesztősége elsőként csak április 29-én számolt be szűkszavúan a balesetről - természetesen fényképek nélkül. Kosztyin tovább dolgozott: így készült el a híres „37. képkocka” is. Az éppen vele repülő gép parancsnoka kérte, hogy fényképezze le Csernobilt számukra emlékül, hiszen Afganisztánt is egyetlen elkészült fotó nélkül harcolták végig. Azt már csak a gépen vette észre, hogy korábban már ellőtte mind a 36 filmkockát - de nem akarta megsérteni a hajózószemélyzetet, így beállította az optikát és exponált - s a gép kattant. Azon ritka esetek egyike történt meg ott és akkor, hogy az elhibázott vágás miatt ez a tekercs 37 kockás lett. Szerencsénkre…

Nincs felelős

A csernobili helikopteres mentési műveletek fekete napja lett október másodika. Pedig aznap ünnepeltek a reaktor mellett, a betonszarkofág építésének újabb szakaszát sikerült befejezni: végre állt az első főfal. Az ünnep fényét emelte a felemelt betonpumpára erősített és a gémmel a magasba emelt, nagyméretű szovjet zászló is. Ott tartózkodott persze egy forgatócsoport is, Viktor Grebenyuk operatőr szorgalmasan dolgozott a kamerával, amikor egyszer csak felhangzott az összetéveszthetetlen rotorhang: Mi-8-as szállítóhelikopterek érkeztek, külső függesztésű, a fedélzetről nyitható konténereikben sugármentesítő anyaggal. Aznap a harmadik körüket teljesítették már a gépek. A rémült ünneplők szeme láttára 17:34-kor az egyik beérkező Minyó forgószárnya az anyag kiszórása közben jobbra sodródva beleütközött a Német Szövetségi Köztársaságból érkezett, s a reaktor mellett már korábban felállított, 160 méter magas DEMAG toronydaru horogszerkezetének jelöletlen acélkötelébe. A hatás azonnali volt: mint Grebenyuk ma már világhírű felvételén jól látható, a letört forgószárnyak miatt a 30-as oldalszámú Mi-8MT a hátára fordul, a farokrész a rendkívüli terhelés miatt letörik és a gép pillanatok alatt a reaktor melletti turbinaterembe zuhan. A katasztrófát senki nem élhette túl, s a hivatalos vizsgálat végül nem állapította meg, ki a felelős a veszteségekért. A hajózószemélyzet nagyon kimerült lehetett, jelentős sugárdózist kaptak már a korábbi repülések során és a terep is rendkívül nehéznek számított a távvezetékek, a magas szellőzőkémények, illetve a romok miatt, a lenyugvó nap sugarai pedig vakíthattak… Bevetés közbeni veszteség. Ennyit ért a 30 esztendős Vlagyimir Vorobjev gépparancsnok, első osztályú pilóta és másodpilótája, a 28 esztendős Alekszandr Jungkind, a 33 éves Leonyid Hrisztics fedélzeti technikus és a 26 esztendős Nyikolaj Ganzsuk műszaki altiszt élete…

Nem meglepő talán az sem, hogy a forgatócsoport még a szerencsétlenül járt katonák nevét sem tudhatta meg sokáig, s a gép oldalszámát is „fű alatt” sikerült csak kideríteniük. A szerencsétlenül járt ekipázs emlékét ma emléktábla őrzi. Érdekesség, hogy a gép maradványainak egy részét, pontosabban a faroktartó végét és a hátsó rotor agyát a szarkofág későbbi építési munkálatai során megtalálták és lefényképezték. A súlyosan szennyezett darabokat természetesen nem lehetett kiemelni.

A cikk nyomtatott változata az Aranysas magazin 2023. májusi számában jelent meg.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 23., 12:42
Túl sok információ továbbra sem érhető el az Amerikai Légierő stratégiai csapásmérő flottáját megújító B-21 Raider típusról, de 2024. május 22-én új felvételeket publikáltak a tesztrepülését teljesítő bombázóról.
2024. 05. 17., 11:26
Nem könnyű a semleges országok élete. Pláne nem, ha kicsik és védelmi iparuk nem fejlett. Így járt Ausztria is: éppen ezért jelent most komoly fejtörést légierejének fejlesztése.
2024-05-27 12:14:23
2018 után újra hazánk ad otthont a Nemzetközi Katonai Sporttanács által szervezett 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokságnak – jelentette be dr. Bali Tamás ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár dandárparancsnoka a Szolnok-Szandaszőlős Sportrepülőtéren tartott sajtótájékoztatón, május 24-én, pénteken.
2024-05-21 10:57:16
Életükben először szálltak fel önállóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmadéves, állami légijármű-vezető képzésen résztvevő honvéd tisztjelöltjei nemrégiben az egyetem szolnoki kampuszán, Zlin-143, valamint Zlin-242 típusú repülőgépekkel.
2024-05-14 13:32:49
2024. május 13-án ismét bővült a Magyar Légierő H225M típusú, közepes többcélú helikopter flottája. Mutatjuk Olvasóinknak a 74-es és 75-ös oldalszámú példányok fotóit, melyek érkezésével 8 gépesre bővült a flotta.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 05. 29., 09:07
Az első képsorozat két, februári napon készült a honvédség 08-as oldalszámú H145M helikopteréről.
2024. 05. 24., 11:58
Minden ami repülés címmel szombaton kiállítás nyílik a Ballószögi Faluházban. A négynapos rendezvény fókuszában a 30 éves ballószögi repülőtér áll, és több egykori vadászrepülő pilóta is ellátogat a nagyszabású eseményre.
2024. 05. 23., 09:26
MiG és Szuhoj harci repülőket állított ki a kertjében egy kiskőrösi gyűjtő. A Dutra Fesztivál megnyitónapján Firkó János is bemutatta kedvenceit a közönségnek.
2024. 05. 22., 09:13
A második világháborút követő években az amerikai légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság legtöbb gépe még dugattyús motorral repült.

  Legfrissebbek most

„Köszönöm az elmúlt öt-hat esztendőben végzett munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ezt az emlékművet itt a bekötőút elején felállíthattuk” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, május 29-én, a 8-as számú főút és a szentkirályszabadjai repülőtérre vezető út találkozásánál felállított Mi-24 harci helikopter-emlékmű avatóünnepségén.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.