Kitelepült a dániai Skrydstrup légibázisra a Magyar Honvédség öt JAS 39 Gripenje. A vadászgépek a Ramstein Flag 2025 többnemzeti repülő harcászati gyakorlaton vesznek részt, amelyet Hollandia, Németország és Dánia légtereiben tartanak április 11-ig – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A Ramstein Flag 2025 a NATO egyik legjelentősebb légierős gyakorlata, amelyet a szövetség északi régiójában rendeznek meg, hogy fejlesszék a közös műveletek végrehajtásához szükséges készségeket.
A kéthetes esemény során a hajózók különböző összetett, harci forgatókönyvek szerint hajtanak végre feladatokat, közöttük lesz légiharc, földi célpontok elleni támadás, valamint közös műveletek más nemzetek légi és szárazföldi erőivel – áll a közleményben.
A gyakorlaton a Magyar Honvédség mellett több mint 15 NATO-tagállam vesz részt, köztük az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság, Finnország, Hollandia és Dánia.
Az idei gyakorlat során Magyarország harcászati repülőgépei együttműködnek többek között az ötödik generációs F-35-ösökkel, de az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár gépei légi támadó és védelemi jellegű, komplex műveleteket is gyakorolnak majd valósághű többnemzeti környezetben – tették hozzá.
Mint írták, a Magyar Légierő már több alkalommal bizonyította felkészültségét nemzetközi viszonylatban, és a Ramstein Flag 2025 gyakorlat újabb fontos lépést jelent a pilóták, a vadászgépek és személyzetük harckészültségének fenntartásában és fejlesztésében a legújabb taktikai eljárások elsajátításával.
A Magyar Honvédség számára a Ramstein Flag 2025 nemcsak egy katonai gyakorlat, hanem egy stratégiai jelentőségű esemény is, amely hozzájárul a régió biztonságának növeléséhez és a szövetségi kötelékek megerősítéséhez – áll a közleményben.
Forrás: https://honvedelem.hu/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.