2026. 09. 07. hétfő
Regina
: 364 Ft   : 313 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Törölték az idei Nellis Air Show-t

JETfly  |  2013. 03. 29., 09:57

A 99. Légi Bázis parancsnoka, Barry Cornish ezredes 2013. március 26-án jelentette be, hogy törlik a 2013. november 9-10-re tervezett „Aviation Nation 2013” repülőnapi rendezvényt. „Az Aviation Nation a közösségünk egy nagyon népszerű rendezvénye, és nagyon bánt, hogy az idei évben nem nyithatjuk meg a Nellis kapuit”, - mondta Cornish.

„Mindazonáltal a védelmi költségvetést is alaposan lefaragták, ami a 2013-as költségvetési évre vonatkoztatva, mintegy 46 milliárdos csökkentést jelent, és amit 2013. október végéig meg kell valósítani. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az Amerikai Légierőnek fontossági sorrendet kellett felállítania: ennek első helyén a készenléti szolgálatok ellátása áll, aminek eredményeképpen repülőnapokat kellett törölni”, - tette hozzá az ezredes.

F-22 Raptor bemutató 2010 novemberében

Az aktív, a „Reserve és Gárda” egységek törölték a repülőnapokon való részvételeket. Ez magában foglalja többek között a repülőnapokon való részvételeket, a kereskedelmi bemutatókat, az F-22 bemutató repülések és „nyíltnapok” törlését kivéve, ha a rendezvényen csak statikus bemutatót tartanak.

A Thunderbirds bemutatója a 2012-es Aviation Nation repülőnapon

„A Las Vegasi közösség Nellis légibázisnak, a bázis dolgozóinak nyújtott támogatását az Aviation Nation rendezvényen keresztül nyílt lehetőségünk megköszönni, ahol megmutathattuk az embereknek mindazt, hogy mit is csinálunk. Remélem a közeljövőben lesz lehetőségünk az Aviation Nation rendezvény folytatására”, - tette hozzá a parancsok.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 08. 01., 17:00
Úgy tűnik, a Magyar Honvédség idén két típust is nyugdíjazott a forgószárnyas flottából: a harci helikopter mellett a szállító rokont is. Ebből az alkalomból a Tizenhetest és a hazai történetét mutatjuk be.
2026. 07. 29., 14:57
Hölgyeim, Uraim! Az egykori kollégák, barátok, ismerősök és a család szervezésében szervez emlékhely avatót Dr. Csengery Attila orvos ezredes Úrnak, a kecskeméti Repülőkórház egykori Repülőorvosi Bizottság elnökének, a Repülőkórház volt főigazgató-helyettesének tiszteletére, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület!
2026. 07. 15., 21:08
Eddigi legdinamikusabb spotternapját rendezte meg az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 2026. július 14-én, kedden: a szervezőknek köszönhetően a kecskeméti alakulatnál települő összes típusból láthattunk példányokat földön és levegőben egyaránt. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni felvételeket!
2026-08-24 11:32:30
„Egy Gripen harci gépünk sajnos lezuhant, a pilóta katapultált, a jelenlegi állás szerint a mentőben van, életben van. Személyi sérülés nem történt, hiszen úgy tűnik a pilóta megtett mindent annak érdekében, hogy a honvédségi területen érjen földet a lezuhant gép” - tájékoztatott a történtekről dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026-08-18 13:04:42
Több év kihagyás után, 2026-ban visszatér Szolnokra a nagy népszerűségnek örvendő légiparádé, melynek hivatalos főpróbáját rendezték meg a Tisza-parton augusztus 17-én, hétfőn. A gyakorlás fotóiból mutatunk most egy kis ízelítőt Olvasóinknak!
2026-08-17 15:05:53
Amikor felmerült, hogy a paksi atomerőmű biztonságos működése érdekében a Duna vízszintjét meg kellene emelni, dr. Ruszin-Szendi Romulusz a Honvéd Vezérkar főnökéhez fordult, hogy a haderő mit tudna tenni az ügyben.
2026-08-15 18:00:37
Augusztus 15-én ünnepeljük a Magyar Légierő Napját, mely a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál is tartalmasan telt, hiszen ezen a napon rendezték meg az alakulat Családi Napját. A rendezvény dinamikus programjából mutatunk most egy kis ízelítőt Olvasóinknak!
2026-08-14 10:46:00
Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmából különleges program várja a szolnokiakat és a városba érkező vendégeket: 18 órától a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár repülőgépei és helikopterei veszik birtokba a Tisza feletti légteret.
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 09. 04., 10:30
„Aki Magyarországon katonai ejtőernyős, az ebben az épületben megfordul. Ezért a legjobb helyen van Szabolcs neve” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz a Gál Szabolcs főtörzsőrmesterről elnevezett épület keresztelőjén. A honvédelmi miniszter leplezte le a katonai világbajnok ejtőernyős emléktábláját szeptember 3-án, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison.
2026. 08. 23., 21:44
Budapest az egyetlen főváros a világon, ahol augusztus 20-án reggel és este is tömegek kémlelik az eget.
2026. 08. 17., 12:29
Teljesült a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének régi vágya: megépült a merevszárnyas repülőgépeknek is méltó emléket állító kompozíció.
2026. 08. 14., 10:04
A kecskeméti repülődandár központi zónájában L-39NG kiképző repülőgépek állnak, körülöttük magyar repülőműszakiak és cseh gyári szakemberek dolgoznak.

  Legfrissebbek most

2026. szeptember 2-án véget ért az L-39C aktív korszaka Csehországban: búcsúrepülés keretein belül köszönt el a típus, az ünnepség egyik fő helyszíne Kbely repülőtere volt, ahol a kötelékből kiváló L-39C-t a múzeum új tagjaként köszöntötték.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Napjaink repülőgépipari és védelmi programjaiban a digitális átalakulás segíti a szakembereket abban, hogy megbirkózzanak a korábban nem tapasztalt mértékű összetettséggel. Ennek köszönhetően gyorsabbá és pontosabbá válhat a tervezés, miközben a létrejövő megoldások minősége is javul.