Olasz meló - Idegen rakétaőrök

Az amerikai légierő nem csupán a vadászgépeiről vagy a B–2-es stratégiai bombázórepülőiről gondoskodik nap mint nap. Kevéssé ismert talán, de a manőverezni képes, nukleáris robbanófejekkel felszerelt, interkontinentális hatótávolságú LGM–30H Minuteman IV-es rakéták is a haderőnem kezelésében várják a remélhetően soha meg nem érkező indítási parancsot. Az atomfegyverek csapásának is ellenálló, speciális vasbeton silókba (mintegy 400 ilyen áll hadrendben ma is) rejtett fegyverek többségét távolról őrzik: nincs minden ilyen, föld alá rejtett objektum mellett egy komplett laktanya. A Malmstrom, Minot és Warren légibázisokhoz tartozó, kisebb csoportokban szétszórt, kamerákkal és más eszközökkel is vigyázott silókhoz, ha kell, helikopteren érkeznek a gyorsreagálású erők. Erre a feladatra a mai napig egy veterán, de sokszor továbbfejlesztett típust, az UH–1N Huey-t használják. Az évtizedek óta megbízhatóan működő kéthajtóműves forgószárnyasokat ugyanakkor hamarosan lecserélik, ám azokat sokak meglepetésére nem hazai, hanem olasz gép, az MH–139-es váltja fel.

Ciao, Leonardo!

A gépeket persze az Egyesült Államokban, Philadelphiában, a Boeing közreműködésével és irányításával gyártják majd. Ott, a Leonardo üzemében több mint 260 gépet építettek már össze az amerikai és az exportpiacra. Nem véletlen a helyi összeszerelés: az USA kormánya elvárja, hogy a neki eladott, nagy értékű katonai eszközöket náluk szereljék össze, lehetőleg minél nagyobb amerikai beszállítói részvétellel. Ennek megfelelően például az UH–72A Lakota (leánykori nevén Eurocopter H145) típusú helikopter is az Egyesült Államokban felépített gyártósoron készül.

A közlemény szerint a Boeing és az olasz Leonardo (korábban AgustaWestland) közösen fejlesztheti ki az MH–139 típusjelzést kapott közepes szállítóhelikoptert, majd adhat át négy példányt 2021-ben a légierőnek, mindezt 375 millió dollárért. A szerződés értelmében a légierő a sikeres teszteléseket követően akár 84 helikoptert is vásárolhat, ekkor az üzlet értéke a megszokott üzemeltetési, képzési és logisztikai támogatással rögtön 2,4 milliárd dollárra szökik fel. Igaz, a program elindításakor még 4,1 milliárd dollárral számoltak: a megtakarítás tehát tetemes. A cél az összes UH–1N leváltása a modern, a 21. századnak megfelelően kialakított, gyors forgószárnyassal.

A gép mindazonáltal csak részben új: az alap a jól bevált, számos variációban készülő Leonardo AW139-es, melynek talán a legismertebb változata az olasz légierő „hosszú orrú” HH–139A harci kutató-mentő helikoptere; ez 2012 óta teljesít szolgálatot.

Okos és gyors

Érdemes megjegyezni, hogy a katonai AW139-es tulajdonképpen éppen az amerikai megrendelés reményében született meg 2011-ben. Ekkor mutatták be az AW139M változatot, amely a durva, terepen végzett leszállásokhoz szükséges, megerősített futóművekkel, nagy felbontású, előre tekintő infravörös kamerával, az infravörös légvédelmi rakéták elleni önvédelmi rendszerekkel, csökkentett zaj- és hőkibocsátású hajtómű-kialakítással készült. A rendelhető extrák között szerepeltek a repesz- vagy lövedék találata esetén „öngyógyító”, robbanásbiztos üzemanyagtartályok, a páncélozott ülések, a jégtelenítő rendszer és persze a fegyverzetfelfüggesztő konzolok.

A mostani nyertes MH–139-es hagyományos felépítésű: a két, egyenként 1530 lóerős, digitális vezérlésű Pratt & Whitney Canada PT6C–67C hajtómű egy-egy kompozit, ötágú főrotort és négyágú farokrotort hajt meg. A gép törzsébe a polgári változat esetén a két pilóta mellett 15 utas fér el. Ez persze a vásárló igényétől is függ: a bőrfoteles VIP-géptől a már említett katonai változatokig (többek között kutató-mentő, haditengerészeti, szállító, sebesültmentő) számos kialakítás megrendelhető. Minden variáns teljesen digitális, nagyméretű színes kijelzőkre alapozott pilótafülkével készül. Megfelelően kiképzett személyzettel és persze a szükséges fedélzeti rendszerekkel a gép gyakorlatilag szinte bármilyen időjárási viszonyok között képes repülni.

Ezt segítik majd az amerikai légierő megrendelésére beépített „extrák” is. 2018-ban már nélkülözhetetlen az éjjellátó szemüvegekkel kompatibilis műszerfal, illetve a külső és belső világítás. Emellett a gép orra alá építendő kameratorony nappali, éjszakai és infravörös optikai rendszerei szintén a pilóták munkáját könnyítik meg. A gépre nagy fényerejű, normál és infravörös üzemmódban egyaránt használható reflektor, illetve felderítő- és időjárásradar kerül. A kijelzőkön az inerciális és a műholdas navigációs rendszerekkel együttműködő, mozgó térkép is megjeleníthető. A négycsatornás, digitális robotpilóta külön kutató-mentő üzemmóddal rendelkezik, s ugyancsak hasznos kiegészítő a továbbfejlesztett földközelségjelző rendszer (EGPWS).

A gép két oldalsó tolóajtajában egy-egy géppuskaállvány kap helyet. A helikoptert és utasait integrált önvédelmi rendszerek óvják majd, s persze nem hiányozhat az ajtó fölé beépített mentőcsörlő, illetve a pilótafülke fölött előrenyúló kábelvágó sem. Az egyes alakulatok a saját feladatkörüknek megfelelően állíthatják majd össze az MH–139-es felszereléseit.

Futottak még

Érdemes foglalkozni a két alulmaradt pályázattal is. Az olasz győzelem éppen azért volt óriási meglepetés, mert a versenybe szállt másik két cég az UH–60-as egy-egy változatával jelentkezett. Éppen ezért könyvelték el sokan, hogy kettejük közül kerül majd ki az UH–1N-ek pótlását biztosító vállalat.

A Lockheed Martin (amely 2015 novemberében megvásárolta a Black Hawk-okat is gyártó Sikorsky-t) újonnan gyártott HH–60U típusú helikoptereket kínált. A 2017 februárjában bemutatott változattal kapcsolatban a cég kiemelte: 85 százalékban megegyezik a légierő új generációs HH–60W harci kutató-mentő helikoptereivel, és alkalmas a már meglévő, ám leváltásra váró HH–60G Pave Hawk-ok infrastruktúrájának használatára is.

A Sierra Nevada nevű vállalat a költséghatékonyságot szem előtt tartva a hadsereg használt, hadrendből már kivont UH–60A forgószárnyasait tervezte átalakítani az igényeknek megfelelően, egy teljes gyári nagyjavítás, élettartam-hosszabbítás, egyben modernizációs beavatkozás keretében. A hadsereg saját, Sierra Force elnevezésű felújítási programja során kifejlesztett UH–60V változattal nagyban megegyező gépek Garmin G5000H digitális pilótafülkét, General Electrics T–701D hajtóműveket, továbbá a már korábban felsorolt, különleges felszereléseket (csörlő, fegyverállványok, önvédelmi rendszerek stb.) kaptak volna. A Sierra Nevada azt is jelezte: ha az A helyett a fiatalabb L változatokat veheti kezelésbe, a költség és az átépítési idő is csökkenhet. Ám ez sem volt elég a győzelemhez…

Forrás: https://honvedelem.hu