2026. 07. 15. szerda
Henrik, Roland
: 359 Ft   : 314 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Már az idén beszerezhetik a katonai légiszállító repülőgépeket

JETfly  |  2017. 09. 27., 10:31

Már az év végén megérkezhetnek az első légiszállító repülőgépek a Magyar Honvédséghez – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter szeptember 26-án, kedden a tárca fővárosi épületében tartott sajtótájékoztatóján, miután megbeszélést folytatott Peter Hultqvist svéd védelmi miniszterrel.

A svéd delegációt kedd délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadták a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületénél. A két miniszter tárgyalását követően sajtótájékoztatót tartottak, majd a külföldi delegáció meglátogatta a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist, ahol a magyar Gripenek, a svéd gyártmányú vadászgépek állomásoznak.

Dr. Simicskó István a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kétoldalú tárgyalás során svéd kollégájával áttekintették az aktuális biztonságpolitikai helyzetet, amely mindkét országnak kihívásokat jelent például a délről és keletről érkező veszélyek miatt. Szó esett a védelmi és hadiipari együttműködés bővítéséről, valamint a Gripen-flotta helyzetéről is. A honvédelmi miniszter arról tájékoztatott, hogy svéd kollégájával együtt egyazon álláspontot képviselnek: Magyarország kiemelt referenciaország a vadászgépek használata miatt. A miniszter tájékoztatást adott a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyes elemeiről, és egyeztettek arról is, hogy a Magyar Honvédség modernizációját milyen módon támogathatná a svéd hadiipar.

Peter Hultqvist a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új biztonsági kihívások miatt Svédország 2020-ig jelentősen, 24,7 százalékkal emeli védelmi kiadásait. Ezt a pénzt új fegyverrendszerek beszerzésére fordítják, másrészt pedig fejleszteni szeretnék az együttműködést bizonyos országokkal, elsősorban a skandináv és a Balti államokkal. Megjegyezte milyen fontos, hogy egy el nem kötelezett kis ország erős hadiiparral rendelkezzen, és képes legyen maga előállítani a szükséges fegyverek egy részét, amelyekre szüksége van. A svéd védelmi miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarország volt az első ország, amely megállapodást kötött a Gripen vadászgépek beszerzéséről.

Dr. Simicskó István újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a korábban megsérült két Gripen vadászgépet a minisztérium saját forrásból rendbe hozatta. A Gripen-szerződés futamideje 2026-ban jár le, és ekkor kerülnek a gépek magyar tulajdonba. „Azt mindannyian tudjuk, hogy ez egy olyan képesség, amely ha nem lenne, akkor például a szlovén légtér védelmén túl a magyar légtér védelmét sem tudnánk ellátni, sőt nem tudnánk fölajánlani a NATO-nak sem a balti országok légtérvédelmének megerősítését” – mondta a tárcavezető, azt hangsúlyozva, hogy a vadászgépek egy nagyon komoly képességet biztosítanak a Magyar Honvédségnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a világ biztonsági helyzetétől függetlenül biztosítani kell valamilyen hadiipari termelést, hiszen ez az önvédelmi képességet nagyban erősíteni tudja, ebben pedig Svédországnak jelentős tapasztalatai vannak – fűzte hozzá. Ez utóbbi téma egyik központi eleme volt a svéd kollégájával folytatott tárgyalásnak, és a két miniszter megállapodott egy közös munkacsoport létrehozásáról, amely „direkt csatornát” biztosít majd a tárcák között. A jövőbeni konkrét fejlesztésekre ez a munkacsoport tesz majd javaslatokat, de a magyar fél elsősorban a tartalékos rendszer kiépítésében (Svédországban 22 ezer fős önkéntes tartalékos rendszer működik), felszerelésében, a Gripenekkel kapcsolatos kérdésekben és a már említett, hadiipari fejlesztésekben érdekelt.

Egy másik kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta azt is, hogy egy olyan jól működő országnak, mint Magyarország szüksége van bizonyos katonai képességekre, és ezek közé sorolta a légiszállítási képességet. Dr. Simicskó István úgy fogalmazott: bízik abban, hogy már az év végén beszerezhetik azokat a szállító repülőgépeket, amelyek biztosíthatják ezt a képességet. Céljaik között középtávon új gépek beszerzése szerepel, külön kormánygépeké viszont nem. A kormány tagjai - a tervek szerint - katonai gépeket használhatnak majd a jövőben hivatalos útjaikhoz, de ettől még nem beszélhetünk kormánygépről.

Fotó: Dévényi Veronika és Rácz Tünde

A délelőtti budapesti tárgyalást követően Peter Hultqvist a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra látogatott. A svéd védelmi minisztert a delegáció tagjaként elkísérte többek közt Niclas Trouvé, Svédország hazánkba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Torbjörn Eriksson alezredes, véderőattasé is. A vendégeket a kecskeméti légi bázison Sulyok János, a tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Gyila Péter, a Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztályának vezetője és Kilián Nándor dandártábornok, hazánk svédországi véderő-, katonai és légügyi attaséja fogadta.

A delegáció tagjainak Ugrik Csaba dandártábornok, a bázis parancsnoka mutatta be az alakulatot, majd ezt követően a vendégek a Gripen-körletben megtekintettek egy negyedik generációs vadászgépet és a készenléti szolgálat „Tangó” riasztását is.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 09., 16:27
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara (PPKE ITK) és a PandAero repülőiskola közös szakirányú továbbképzést indít AERO AI – Mesterséges Intelligencia Alkalmazása a Légiközlekedésben néven. A kétféléves, levelező formában induló program célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik egyszerre értik a mesterséges intelligencia működését és a repülés operatív világát.
2026. 06. 23., 21:30
2026. június 23-án újabb mérföldkövet jelentő eseményt ünnepelhetett az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár: teljessé vált a Magyar Légierő 18 gépes JAS 39C/D flottája, a 47-es, illetve a 48-as oldalszámú Gripen ünnepélyes átadásával. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni felvételeket!
2026. 06. 23., 09:56
Az utóbbi években, az átlaghőmérséklet emelkedésével egyre vadabb dühhel kapnak lángra Dél-Európa erdei. A tűzoltók nehéz munkáját nagyon sokban segíthetik az olyan speciális vízbombázó repülőgépek, mint a veterán Canadair CL-215-ösök. Az ARANYSAS Görögországban, a 355. harcászati szállítórepülő századnál - a szárnyas lánglovagoknál - járt.
2026. 06. 24., 16:09
Kéthétnyi, nehéz terepen végzett, megfeszített munka után lezárult a Vigorous Warrior 2026 NATO nemzetközi katona-egészségügyi gyakorlat Észtországban. Az Antonov An–124-es Ruszlán teherszállító repülőgép, amely a Magyar Honvédség balti államban használt egészségügyi és tábori felszereléseit szállította Budapestre, két fordulót végrehajtva június 21-én és 22-én landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
2026. 06. 17., 20:30
2026. június 17-én búcsúceremóniának adott otthont az MH Kiss József 86. Helikopterdandár: a főszereplő ezúttal az aktív szolgálatának végére érő Mi-17-es közepes szállítóhelikopter, illetve a Mi-24-es harci helikopter. Búcsújukkal lezárult egy korszak a magyar haderő helikopteres történetében, mutatjuk is Olvasóinknak a helyszíni felvételeket!
2026. 06. 01., 09:39
A harci helikopterek külsőre is különleges szerkezetek, a teljesítmény és az erő képviselői. Ez még inkább igaz az ellenség által szó szerint rettegett Hind-re.
2026. 05. 28., 15:23
2026. május 22. újabb mérföldkő a Lengyel Légierő történetében, hiszen megérkezett az első három F-35A “Husarz” harci repülőgép, mellyel újabb európai ország csatlakozik az ötödik generációs típust üzemeltetők listájához.
2026-06-22 12:19:56
Idén nyáron 160 úti cél érhető el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, a transzatlanti járatok pedig az átszállások révén még több kaput nyitnak meg az utasok előtt. Ebből a színes kínálatból egyetlen úti cél kiválasztása okozhat némi fejtörést, de az utazásnak egyáltalán nem kell stresszesnek lennie – ebben segít a Budapest Airport utazási kisokosa.
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 07. 14., 12:24
Mátraháza és Galyatető között, a közút mellett bokrokkal ölelve, egy alig észrevehető, egyszerű emlékhely áll.
2026. 07. 09., 15:55
A szombaton rendezendő altisztavatásra készül a MH Kiss József 86. Helikopterdandár. Tesztelik a H225M helikopter alá felfüggesztett nemzeti lobogó légi vontatását.
2026. 07. 02., 10:37
Az Airbus H145M és H225M helikopterei 2019-től új fejezetet nyitottak a magyar forgószárnyas katonai repülésben, azonban a mélypontról való kilábalás első lépéseit még 2016-ban sikerült megtenni.
2026. 06. 24., 12:31
Nagy volt a forgalom az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál június 23-án.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Mitől lehet sikeres a digitális transzformáció a védelmi és repülőgépipari (A&D – Aerospace & Defense) szektorban? Cikkünk a sikeres megvalósítás legfontosabb összetevőit mutatja be. Ha pedig szeretné megtudni, hogyan működik a digitalizáció a gyakorlatban, csatlakozzon ingyenes webináriumunkhoz.