Két évtized. Kimondani is sok, hiszen az ember életének jelentős részét teszi ki, ha valamivel ennyi éven keresztül aktívan foglalkozik. Esetünkben ez most a repülés, a repülőgépek szeretete: egy olyan hobbi, illetve hivatás, ami végigkíséri a repülésrajongók életét. Boldog Születésnapot JETfly!
A JETfly online repülős magazin létrehozásának ötlete is egy repülésrajongónak köszönhető, Koncsik Istvánnak, aki 1996-ban alapította informatikával foglalkozó cégét, a Silicon Dreams Kft.-t. A repülőnapokra járás, a repülőgépek szeretete, a fotózás, a repülős barátok megjelenése volt a kezdeti kiindulópont, a cég informatikai fejlesztéseinek köszönhetően viszont már meg is valósulhatott az az ötlet, hogy létre kell hozni egy olyan felületet, ahol a téma iránt érdeklődő Olvasók egy helyen tudják követni a repülés híreit, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Sokan tévesen önálló cégnek hiszik a JETfly-t, ami valójában a fent már említett Silicon Dreams Kft. tevékenységi körébe épül: a cég fő profilja az informatikai szolgáltatások: szoftverfejlesztés, számítógép karbantartás, internetes megoldások, illetve 2000-től haditechnikai tartalomszolgáltatás. A cég alapító tagja, Koncsik István 2003-ig résztulajdonosa volt az ország egyik első internetszolgáltató cégének az Externet Internetnek, ahol a feladat a tartalomszolgáltatás kiépítése volt. Ekkor hozták létre az évek során többször megújuló, immáron a friss fejlesztésű DREAM4SYS CMS webes motoron működő online magazinokat, a JETfly magazint (2000-ben) és a Háború Művészete magazint (2005-ben).
Manapság már természetesnek tekinthető, hogy az emberek webes hírportálokon tájékozódnak a napi friss hírekről, a 2000-es évek elején ez azonban még újdonságnak számított, hiszen az Internet elterjedése, hozzáférhetősége is csak fokozatosan lett része mindennapjainknak. Akkoriban még a nyomtatott sajtó volt a népszerűbb, szerencsére a repülés kedvelői ebből sem szenvedtek hiányt, hiszen a mai napig olvasható magazinokból (pl. Aranysas, Aeromagazin) is tájékozódhattunk, ezek kiegészítésére pedig tökéletes megoldást jelentett egy repülős témájú hírportál beindítása. A JETfly magazin születésének pontos dátuma egy nagyobb eseményhez kötődik: a 2000. május 20-21-én, Kecskeméten megrendezett, akkori nevén Nemzetközi Repülő- és Haditechnikai Bemutatóval egyidejűleg elindult a hírportál is, az első cikkek és galériák már a kecskeméti repülőnapról tájékoztattak.
A kezdeti évek, a cikkek és az Olvasók számának növekedése egyértelmű jelzése volt annak, hogy az irány jó, folytatni kell a fejlesztést, bővíteni a hírkategóriák számát, az online elérhető tartalmak bővítését. Az oldal szerkesztésében, a cikkek fordításában, anyagok gyűjtésében aktív szerepet játszottak vadászpilóták, repülős fotósok és szakírók is, a Kecskeméten hagyománnyá váló Nemzetközi Repülőnap pedig folyamatos témát szolgáltatott az Olvasóknak. Egymást követték a kecskeméti rendezvények, amelyről a JETfly már repülős DVD filmeket is készített, sokunk polcain még mindig megtalálhatóak a korábbi évek (2003, 2005, 2007, 2008, 2010) filmjei. Sajnos ez a sorozat 2013-ban megszakadt, azóta pedig nem rendezték meg újra a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató elnevezéssel jegyzett eseményt.
Kecskemét természetesen csak egyike volt azon eseményeknek, melyről a JETfly tudósított: sok egyéb, nemzetközi és hazai airshow, nyílt nap, bázislátogatás, sajtóesemény és repülős rendezvény beszámolója található meg az adatbázisban, a cikkek száma megközelíti a tízezres nagyságrendet. A tudósítások mellett nem szabad megfeledkezni azokról a rendezvényekről sem, melyek már önálló szervezések voltak: ezekre legjobb példa a szimulátoros bajnokságok, hiszen a 2000-es években a három Európa-bajnokságon kívül öt Magyar-bajnokság is lezajlott, a JETfly mindig is kiemelt területként foglalkozott a szimulátoros repüléssel, az összes ilyen rendezvény nagy sikerrel zárult. Az oldal mind a mai napig alapul szolgál a repülés rajongói számára: napi szinten számtalan keresést indítanak egy-egy korábbi repeseményre, pilóta nevére, típusra vagy éppen egy-egy ország légierejének történéseire. A cikkek publikálása mellett, folyamatosan érkeznek kérdések (pl. „Hogyan lehetek pilóta?”, „Milyen repülőnapokra lehet idén ellátogatni?” stb.), megkeresések szerkesztőségünkbe, ezek megválaszolása, teljesítése is napi szintű feladat. Létrehoztuk az oldalhoz kapcsolódó Facebook oldalt, melynek frissítése szintén állandó jellegű, továbbá megújuló kínálattal, folyamatosan üzemel a JETfly Webáruház is, mely az elmúlt években sok-sok repülésrajongót öltöztetett fel kedvenc típusaik (pl. Szu-22, MiG-21, MiG-23, MiG-29, JAS 39) mintáját viselő ruházati termékekkel.
A JETfly és a hozzá kapcsolódó közösségi oldal lényegében egy komplex gyűjtőoldal is egyben: a saját hírek publikálása mellett összegyűjtjük és megosztjuk a hazai repülős életben jegyzett szakírók és egyéb hírportálok anyagait, teljes képet adva ezáltal Olvasóinknak a repülés világában történt eseményekről. Komolyabban ezzel a területtel csak egy szűk réteg foglalkozik itthon, az évek során mindenki összegyűjtötte már azokat a külföldi/belföldi oldalakat, ahol elolvassa a napi híreket, típusismertetőket: a profibbak természetesen eredeti nyelven, eredeti forrásból olvassák a híreket, de mind a mai napig jelentős azok száma, akik magyarul, a lényeget kiszűrve szeretnek híreket olvasni. A JETfly az elmúlt két évtized alatt személyesen is megismerte a hazai repülés főszereplőit, aktív és nyugállományú vadászpilótákkal, kereskedelmi és kisgépes pilótákkal, szakírókkal, fotósokkal, spotterekkel vagyunk napi szintű kapcsolatban, segítjük egymás munkáját. Jubileumi cikkünkben ragadjuk most meg az alkalmat, hogy megköszönjük minden olyan munkatársnak, partnerünknek, ismerősünknek a munkáját, aki 2000 óta valamilyen formában segítette tevékenységünket!
A sikeres két évtized, a szülinapos rendezvények, repülőnapok és a sok-sok egyéb repülős esemény mellett sajnos időnként szomorúbb időszakokat is meg kellett élnünk: jól tudjuk, a repülés az a terület, mely magában hordozza a veszélyt, a balesetek és katasztrófák lehetőségét is. Sajnos ezekből a 20 év alatt nekünk is kijutott, több barátunkat, hozzánk közel álló pilótákat veszítettünk el egy-egy ilyen eset során, emléküket megőrizzük, oldalunkon megemlékezünk elhunyt barátainkról is. Kedvenc típusok aktív szolgálatának végét is jelentette ez a 20 év: ha most csak a Magyar Légierő merevszárnyú repülőgépeit nézzük, elköszöntünk a MiG-21, MiG-29 és L-39 flottától, illetve tanúi lehettünk az új technika, a svéd JAS 39C/D 14 példánya beérkezésének és aktív szolgálatba állításának.
A JETfly 20 év után is az állandóságot képviseli: a lehetőségekhez mérten napi szinten frissül az oldal, aki már foglalkozott hasonló tematikájú hírportállal, jól tudja, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Megtalálni azokat a híreket, melyek érdekesek az Olvasók számára, melyeket ténylegesen el is olvasnak, igazi kihívás: olvasási szokásaink az elmúlt két évtizedben nagyban megváltoztak, hosszú cikkek elolvasása már nem divat, leggyakrabban csak a cikkek címeinek végigpörgetése zajlik, számunkra az a feladat, hogy továbbra is megtaláljuk azokat a témákat, melyek felkeltik az érdeklődést, a statisztikák alapján az elmúlt 20 évben ez kiválóan sikerült. Az élet közbeszólt, a kialakult járványügyi helyzetben most nem tudunk a korábbi évekhez hasonló, nagyszabású szülinapi bulin együtt nosztalgiázni, de mi folytatjuk tovább és remélhetőleg a 30., 40., és 50. jubileumot is megünnepelhetjük majd!
Nagyszabású, átfogó gyakorlatot hajtott végre nemzetközi részvétellel a Különleges Műveleti Légi Osztag a Zala vármegyei Sármelléken található Hévíz-Balaton Repülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.