2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Első repülések: Levegőben a német A400M és a katari A350-900

JETfly  |  2014. 10. 15., 16:38

Sűrű napok állnak a Német Légierő részére készült, első Airbus Military A400M Atlas közepes katonai szállító repülőgép mögött, hiszen - mint ahogy arról lapunkon is beszámoltunk - a napokban teljesítették a repülőgép hajtóműveinek első indítását, megkapta végleges festését, továbbá teljesített több gurulópróbát is. Nem kellett sokat várni ezt követően a gép szűzfelszállására sem: 2014. október 14-én, kedden, az Airbus Military Sevilla-i központjából emelkedett a levegőbe.

A400M

Az MSN18 jelü Atlas helyi idő szerint 14 óra 30 perckor szállt fel közel 5 órás első tesztrepülésére, melynek során ellenőrizték a repülőgép irányíthatóságát, a TP400 típusú hajtómüvek és a különböző rendszerek megfelelő müködését. A sikeres első repülést újabb tesztek követik, ha minden a tervek szerint alakul, akkor még 2014 decemberében leszállítják az 53 darabos megrendeléssel rendelkező Német Légierő részére.

Friss hírként egy másik Airbus szüzfelszállásáról is beszámolhatunk, ugyanis a mai napon, 2014. október 15-én levegőbe emelkedett a Qatar Airways részére készült első A350-900 típusú, nagyrészt kompozit anyagokból készült, szélestörzsü utasszállító repülőgép. A Rolls-Royce Trent XWB hajtómüvekkel szerelt A350-es helyi idő szerint 14 óra 20 perckor szállt fel Toulouse-ból. Tervek szerint a katari légitársaság idén decemberben veheti át az első A350-900-ast, a típus szeptember végén kapta meg típusengedélyét az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől (EASA). 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 01. 29., 12:12
Repülőműszaki szakmai héten vett részt január 21. és 24. között a pápai MH 47. Bázisrepülőtér repülést biztosító századának teljes állománya, hogy felkészüljön a repülőműszaki és a speciális repüléskiszolgálási feladatok szakszerű végrehajtására a 2025-ös kiképzési évben.
2025. 01. 30., 15:07
2025. január 29-én, helyi idő szerint 20 óra 48 perckor leszálláshoz készülődött a PSA Airlines Bombardier CRJ-701ER típusú regionális utasszállítója Washingtonban, a repülőtér közelében azonban összeütközött egy katonai helikopterrel.
2025. 01. 28., 09:17
Miskolc ismét a hírek szereplője repülőtere kapcsán: a 2022. április 30-án bezárt, nagy múltra visszatekintő repülőtér nagy űrt hagyott a térség repülős életében, a legfrisseb hírek azonban már egy új airport létesítéséről szólnak.
2025-01-28 13:19:16
Egy különleges élő közvetítés vár ránk 2025. január 28-án, délután: a Boom Technology által fejlesztett, XB-1 jelzésű demonstrátor tervezetten a mai napon teljesítheti első, hangsebesség feletti tesztrepülését, újabb mérföldkövet jelentő eseményként a Boom Overture szuperszonikus utasszállító programjában.
2025-01-27 09:31:22
Fontos mérföldkövet ért el a fenntarthatóság terén a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport. A Budapest Airport leányvállalata, a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. sikeresen teljesítette azon audit feltételeit, amely lehetővé teszi a fenntartható repülőgép-üzemanyag (sustainable aviation fuel, SAF) használatának bevezetését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 02. 13., 09:18
A négynapos tanfolyam február 10-én kezdődött, a Kalkar-i Német Légierő Műveleti Parancsnokság NATO Allied Command Transformation (ACT) által akkreditált kiképzőközpontja, valamint az MH ÖMP Légierő Hadműveleti és Kiképzési Főnökség fegyvernemi részlege közös szervezésében.
2025. 02. 06., 10:02
Decemberben egy, akkor a nyilvánosság előtt még nem ismert megrendelő jelentette be az igényét nyolc, a gyártási fázis utolsó szakaszához érkezett Boeing 767F-re. Most kiderült: az ügyfél a UPS.
2025. 01. 31., 09:56
Beszélgetés Könczöl Ferenc ezredessel, aki 2025. január 1-től tölti be az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoki beosztását.
2025. 01. 28., 11:13
Az EUFOR Althea művelet parancsnokaként tanúsított kiemelkedő helytállásáért, az egyéves magyar parancsnoki év eredményeiért Hadik Szablya emléktárgyat adományozott dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke dr. Sticz László vezérőrnagynak.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.