Deltaszárnyú elrettentők - francia atomhordozók

Franciaország mind a mai napig ragaszkodik a nagyhatalmi státusához, melynek része az is, hogy atomfegyvert birtokolnak. A katonai doktrínájukban az elrettentést hangsúlyozták ki, de egyben azt is deklarálták, hogy az ellenség hátországára is csapást mérnek, ha kell. Ehhez először a Mirage IV-es bombázót fejlesztették ki, amely megfelelő hordozó platform lett. A nagy távolságú repüléshez az USA-tól C-135F tankereket szereztek be.

A 70-es évek végére már egy új típusban gondolkodtak, hogy leváltsák a Mirage IV-est. Egyértelmüen az elődhöz hasonló képességeket akartak elérni, de ehhez a méret nem volt olyan fontos. A tervezett váltó típus gyakorlatilag a rokonának számított, de jóval kisebb volt. Úgy döntöttek ugyanis, hogy a Mirage 2000-esből alakítanak ki nukleáris fegyver bevetésére alkalmas változatot. Ezzel egyben azt is elérték, hogy az egy hajtómüves géppel olcsóbban megoldhatták a kérdést, ami azért jött jól, mivel hasonló mennyiséget akartak hadrendbe állítani belőle.

Kis túlzással a gombhoz varrták a kabátot, ugyanis alapkövetelményként az ASMP rakétát akarták a géphez integrálni. Ezt még a Mirage IV-eshez fejlesztették ki, 1979-ben kezdtek rajta dolgozni, és 1986-ra lett hadra fogható. Az ASMP nevü (Air Sol Moyenne Portée) közepes hatótávolságú földi célok elleni repülőgép-fedélzeti rakétára azért volt szükség, hogy ne kelljen berepülni a jól védett területek fölé. A repülési profiltól függően 80-300 km-re lévő célpontokra lehetett indítani, a megközelítés során háromszoros hangsebességre gyorsult fel. A hajtóanyaga folyékony volt, a tömege 860 kg, a TN82-as robbanótöltet hatóerejét pedig 150 és 300 kt közötti értékekre lehetett beállítani.

Az új atomhordozónak tehát ezt kellett hordoznia, amire a kisebb gép is alkalmas volt. Kezdetben Mirage 2000P (penetrator) néven futott a projekt, de ezt Mirage 2000N-re változtatták, a nuclear szó egyértelmüen jelzi, milyen feladatra szánták. A Mirage 2000B kiképzőgépből indultak ki, mert szükségesnek látták, hogy kétfős legyen a személyzet, a munka és talán a felelősség megosztásának érdekében. A tervezett bonyolult fedélzeti rendszerek, valamint a különösen hosszú időtartamú repülések miatt is kellett a két ember. Először két prototípus készült el, az első 1986-ban szállt fel. Az elődjéhez hasonlóan azt tartották célravezetőnek, ha a kijelölt, jól védett területre kis és földközeli magasságokban repülnek be, csak akkor van esély a túlélésre és a feladat elvégzésére. Ehhez igazították a berendezéseket is, az orrba az Antelope 5 radart építették be, amely terepkövető és térképező üzemmódban is müködhetett már. Lehetővé tette földközelben a biztonságos repülést 1100 km/h sebességgel. A duplikált INS használatával, vagyis a tehetetlenségi navigációs rendszerrel pontosan meghatározhatták a gép helyzetét, a megjelenítés mozgó térképen történt. Azonban a kabinban további képernyők nem voltak, a korábbi változatoktól örökölte a hagyományos analóg müszereket, ezen a téren nem történt látványos fejlődés.

A kétüléses elrendezés miatt az üzemanyagkészlet eleve csökkent, és a Mirage 2000-esek által használt törzs alatti póttartályt sem lehetett használni, hiszen oda az ASMP-t kellett függeszteni. A szárnyak alá ezért új 2000 litereseket fejlesztettek ki. A hatósugarat természetesen légi utántöltéssel is meg lehet növelni, az ehhez szükséges csonkot merev módon építették a fülke elé.

Habár kizárólag a nukleáris töltetü fegyver bevetése volt a feladata, azért infravörös légiharcrakétákat is felfüggeszthettek, hogy az ellenséges vadászok számára mégse legyen olyan könnyü préda. Gépágyú viszont egyáltalán nem került az új gépbe. Az önvédelmet szolgálta a besugárzásjelző, az aktív zavaróberendezés és a dipólszóró.

Először 30 darabra kötöttek szerződést, de a K1-es széria kezdetben még nem hordozhatta az ASMP-t, mert késett az integráció. Ideiglenes megoldásként a 15 kt-s AN52-es harcászati atombombákat rendszeresítették hozzá. A következő 44 gép, vagyis a K2-es sorozat lett teljes harcértékü, de később az elsők is megfelelő platformok lettek.

A repülőgép alapján egy hagyományos csapásmérő változatot is kihoztak, a Mirage 2000D nagyon hasonló volt, de korszerübb berendezésekkel készült. Mirage 2000N esetében is mód volt nem tömegpusztító fegyverzet bevetésére, de ezt csak másodlagos lehetőségnek tartogatták.

Habár a francia hadiipar erőteljesen exportorientált, de az elrettentő erőnek szánt gép tiltólistán volt, azt soha nem szándékoztak eladni senkinek.

A repülőgépek 1988-tól álltak hadrendbe, az utolsó 1993-ban gördült ki az összeszerelő üzemből. A világpolitikában bekövetkező változások miatt azonban már nem volt szükség mind a 75-re. A számukat folyamatosan csökkentették, összhangban a haderőreformokkal. Mindemellett sor került egy nagyon fontos változtatásra, amely a fegyverzetet érintette. 2009-től rendszeresítették az ASMP-A (améliore - korszerüsített) rakétát, amelynek 500 km-re növelték a hatótávolságát. Az átalakítást követően a Mirage 2000N K3-as szériájába tartozó gépek így még messzebbről vethették be a rakétát.

Más módosítás is történt, például alkalmas lett felderítésre, elektronikus hírszerzésre. A tervek közt pedig szerepel, hogy a rakétaközeledésre figyelmeztető szenzorokat szerelnek az indítósínekbe.

Napjainkban a hadászati légi parancsnokság állományába tartozó gépek száma alaposan megfogyatkozott. A Mirage 2000N gépekből mindössze a 2/4-es Lafayette század maradt meg, az alakulat az Istres melletti 125-ös számú, Le Tube nevü légibázison állomásozik. Azért is csökkent a számuk ennyire, mivel egy új atomhordozó típus is megjelent. 1/91-es Gascogne század Ra­fale F3-asait jelölték ki erre a feladatkörre. A szép vonalvezetésü Szélrohamok a 113-as Saint Dizier-Robinson repülőtérre kerültek.

Az újabb gépek hiába korszerübbek, a Mirage 2000N típus még mindig nagyon fontos része a francia elrettentő erőknek. Jól szemlélteti ezt a repülőterük, melynek 5000 méteres a felszállópályája, ez Európában a legnagyobb. A légierő egyik kommandójának a feladata az atomfegyverek őrzése, ezeket egyébként bunkerekben tárolják. Az szintén nem meglepő, hogy légvédelmi alakulat is települt a repülőtéren.

A Mirage 2000N mellett a légierő egyetlen légi utántöltő százada, a 2/91 Bretagne otthona szintén itt van, az állományába 11 C-135FR és 3 KC-135R tartozik. A tankerek gyakran dolgoznak együtt a deltaszárnyú atomhordozókkal, a személyes ismeretség biztosan sokat segít a koordinálásban.

A 2/4-es század egyébként négy rajból áll, összesen kb. 20 géppel rendelkeznek, melyhez 30 bevethető személyzet tartozik. Az alakulathoz kerülés előtt a pilótáknak az előrehaladó kiképzést kell elvégezniük Alpha Jeten, majd átülhetnek a Mirage 2000B-re. Az Orange-Caritat bázison kerül erre sor, 50-60 órát repülnek a kétkormányos változaton. Itt egyébként még mindegyik Mirage 2000-es változatra aspiráló pilóta egy ideig ugyanazon a kurzuson megy át. Megismerkednek a típus alapvető tulajdonságaival, majd légiharc- és földi csapásmérő feladatokat repülnek. Már ekkor végrehajtanak kis magasságú repüléseket, de még csak 150 m-re süllyednek le, és erre persze kizárólag nappal, jó látási viszonyok közt kerül sor. Ezt követően már szétválasztják a vadászgépre és a csapásmérőkre kerülő növendékeket. Külön kasztot képeznek az N változatra kijelöltek, hiszen ott egy sor olyan követelménynek kell megfelelni, ami máshol nem jellemző. Kifejezetten azokat jelölik ki, akiknek jobban megy a földközeli repülés, hiszen a jövőben nekik az lesz a spe­ciali­tásuk. Bár nem beszélnek erről, de minden bizonnyal a pszichológusok és az oktatók azt is felmérik, hogy mennyire alkalmas nukleáris alakulatnál szolgálatot ellátni az adott személy. A fegyelem ugyan minden katonai repülőgép-vezetőnél követelmény, de az atomfegyver célba juttatóinál még magasabb az elvárás. A felelősség, a titkok megtartása próbára teszi a jellemet. A tömegpusztító eszközöket csak olyan emberre bízhatják, aki valóban erős és eltökélt jellem, a hazájának elkötelezett katonája.

Az alakulatnál 18 hónapos típusátképzés következik, ezt követően lesznek harci pilóták, és később érik el a bevethetőséget. A további előmenetel során géppár-, majd rajparancsnoki minősítést kaphatnak.

A feladatkörnek köszönhetően a 2/4-es sok tekintetben egyedinek számít. Franciaországban a repülőalakulatoknál a müszakiak nem tartoznak egy századhoz, hanem a bázis parancsnoksága alá vannak vezényelve, más munkákat is kell végezniük. A Mirage 2000N esetében ez másképp van, kizárólag a század állományában lévő személyzet dolgozik náluk, másra nem fogják be őket. A müszakaik két nagyobb csoportba tartoznak, az egyik a repülőgépek üzemeltetését, karbantartását látja el, míg egy másik részleg az atomfegyverekre specializálódik. Ők végzik az ezzel kapcsolatos munkákat, az ellenőrzéseket, a függesztést. A rakétákat és a robbanófejeket egyébként külön tárolják, az összeszerelésre csak meghatározott esetekben, az arra kijelölt készenléti zónában kerülhet sor. Az ASMP-A fegyverek és a töltetek pontos száma nem ismert, ez szigorúan titkos adatnak számít.

A francia légierőben egyébként több fokozata van a nukleáris harckészültségnek. Az elsőnél a rakétát és a repülőgépet előkészítik a bevetésre, a másodiknál elvégzik az összeszerelt ASMP-A függesztését, a harmadiknál már felszállásra kész a gép, a negyediknél pedig már a levegőbe is emelkedik, és megközelíti a bevetési területet. A csapásmérési módozatokat is különböző kategóriába sorolják. A célpontokat osztályozzák a tervezett pusztítás mértéke alapján. A lakott területektől távolabb lévő katonai objektumnál nem várható nagy veszteség, míg azok közelében magasabb lesz az áldozatok száma.

Az első három készenléti fokozat begyakorlását rendszeresen elvégzik a próbariasztások során, a személyzet gyors eligazításon vesz részt, utána beszállnak a repülőgépbe. Mindent teljesen a valósághoz hüen hajtanak végre, egészen a hajtómüindításig, akkor leállnak. Vagyis a negyedik készenléti fokozatig nem mennek el. Békeidőben ugyanis szigorúan tilos éles atomfegyverrel repülni, erre csak akkor kerülhet sor, a bevetésre kiadják a parancsot.

A kiképzéshez természetesen szükség van a harchelyzethez hasonló körülményekre, ezért az ASMP-A rakéta makettjét függesztve emelkednek a levegőbe, ez nemcsak külsejében, de tömegében is megegyezik az igazival.

A repülések során nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy azok felkészítsék a pilótákat a nukleáris csapásmérésekre. A hajózók évente átlagosan 180 órát repülnek, ennek 60%-át a kis magasságú feladatok adják. A tipikus bevetési profilon 1000 km/h körüli sebességen száguldanak 70-80 méteren. Nagy odafigyelést igényel az ilyen manőverezés, alig 5 másodpercnyire vannak földtől, a veszélyes tereptárgyaktól. Akár kis mozdulat is megbosszulhatja magát, mint ahogy az történt 2011-ben, akkor ilyen kiképzési repülés közben zuhant le egy Mirage 2000N.

A terepkövető lokátoron három különböző módot állíthatnak be ilyenkor, hogy mennyire akarnak a felszínhez közel lenni, milyen mértékü túlterheléseknek megfelelő parancsot adjon a rendszer a kitérések esetén. A terepkövető radar ugyanis automatikusan ad parancsot a kormányszerveknek, ha emelkedni kell.

A hátsó fülkében lévő fegyverrendszer-kezelő is sokat segít, ő az, aki az útvonalat folyamatosan figyeli és előre jelzi a veszélyes dolgokat a pilótának. Az ilyen kiképzések persze nem túl hosszúak, 10-15 percesek, hogy ne terheljék nagyon a személyzetet.

Éjszaka szintén sokat repülnek, az összes óraszám 20%-át erre fordítják. Ekkor is végeznek hasonló gyakorlatokat, természetesen a terepkövető radarral. Na, ez az igazán félelmetes feladat a személyzetnek, mert nem látják a hegyeket, csak lazán fogják a botot. Rábízzák magukat a technikára, de felkészülnek arra, hogy közbelépjenek, ha valami rendellenesség történik.

A viszonylag rövid feladatokat hazai területen elvégezhetik, de a hosszabbakra már más országok légterét is igénybe veszik. Ezek időtartama akár 10 óra is lehet, ehhez természetesen légi utántöltést vesznek igénybe, több alkalommal. Legtöbbször afrikai országokban végzik a kiképzést, például Dzsibutiban.

Nemcsak szólóban teljesítik az ilyen feladatokat, több Mirage 2000N is részt vehet a gyakorlatokon, attól függően, hogy milyen célpontok leküzdését szimulálják. A kiképzés megkoronázásának számít, amikor hagyományos töltetü rakétákkal éleslövészetet végeznek. A takarékosság persze a franciáknál is fontos szempont, így erre 2-3 évente kerülhet sor.

A bázison persze tisztában vannak azzal, hogy veszélyes eszközökkel rendelkeznek, és azzal is, hogy maguk szintén célpontnak számíthatnak. A kiképzések során emiatt gyakran szimulálnak nukleáris balesetet, ellenük irányuló atomcsapást, és a különböző fokozatú vészhelyzeteknek megfelelően tevékenykednek, végzik el a mentesítést. Arra szintén több különböző forgatókönyvük van, hogy mit tegyenek olyan esetekben, amikor éles töltettel repülő gépük zuhan le.

Természetesen ma már egyetlen légierő sem engedheti meg magának, hogy a potens csapásmérő gépeit kizárólag egyetlen feladatra használja. Emiatt a Mirage 2000N is befogható hagyományos fegyverek alkalmazására. A Mk82-eseken kívül GBU-12/16/24-es irányított bombákat is hordozhatnak, de a bevetésükre önállóan nem képesek. Mivel célmegjelölő konténert nem integrálták a Mirage 2000N-hez, ezért segítségre van szükségük ehhez. Másik repülőgép, pilóta nélküli eszköz vagy a földön a katonák célmegjelölője vezérelheti a bombákat a megfelelő helyre. Természetesen a kiképzésbe beillesztették az ilyen jellegü feladatokat, melynek során közepes vagy nagy magasságban repülnek, akárcsak a többi csapásmérő.

A Mirage 2000N gépek számára persze elsődlegesen továbbra is az atomfegyverek hordozása a prioritás. A franciák büszkék erre a képességükre, melyet nem is szándékoznak feladni. A Mirage 2000N gépeket 2018-ig tervezik hadrendben tartani, jelenleg ez a kivonásuk kijelölt időpontja. Azt követően kizárólag a Rafale lesz atomhordozó kapacitású.

Zsig Zoltán