B-1-es pilóta segített a bajban lévő B737-es személyzetén

Az esetre 2013. december 30-án került sor, amikor a százados a feleségével és kislányával együtt hazafelé tartott az Iowa államban található Des Moines Nemzetközi repülőtérről, miután az ünnepeket szélesebb családi körben töltötték. A repülőgépen összesen 151 utas, és hatfőnyi személyzet tartózkodott. A felszállás utáni körülbelül fél órával, mikor Mark Gongol észrevette, hogy a hajtómüvek teljesítménye alapjáratra esik vissza, azonnal kavarogni kezdtek mindenféle gondolatok a fejében. A repülőgép szép lassan süllyedésbe és jobb fordulóba kezdett.

Az utastájékoztató rendszeren keresztül a légi utaskísérők megkérdezték, hogy van-e orvos a fedélzeten, majd az első osztályra siettek az elsősegély készlettel. Ekkor a százados azt gondolta, hogy az első osztályon lett rosszul egy utas, ezért a nagy sietség. Nemsokára jött egy újabb felhívás, amelyben a légi utaskísérők kérték, hogyha van a repülőgépen nem kereskedelmi pilóta, akkor jelezzen a hívógombbal. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a repülőgép pilótája szorul orvosi ellátásra, így Gongol százados a feleségére nézett, aki egy bólintással nyugtázta a dolgot, majd jelentkezett a gomb megnyomásával. 

A pilótafülkében négy légi utaskísérő és az utasok közül két ápoló éppen egy fekvő alkalmatosságot szerelt össze, miközben a kapitány a székében ült izzadtan, nagyra nyílt szemekkel és zavaros tekintettel, láthatóan valamilyen szívproblémával küszködve. „Amint a pilótát kisegítették az ülésből, elfoglaltam a helyét, majd az első tiszt hölgy egyből meg is kérdezte, hogy pilóta vagyok-e, és, hogy min repülők. Miután válaszoltam, hagytam neki öt másodpercet, hogy mérlegelje, hogy hasznára lehetek-e. Láthatóan nehéz helyzetben volt, ez idő alatt én is mérlegeltem magamban, hogy pánikba eshetett-e vagy képes vezetni a repülőgépet. Miután mindketten csendben kiértékeltük a helyzetet, megkért, hogy csukjam be az ajtót, és foglaljak helyet” – mondja Gongol.

Innentől kezdve a százados szerint nyugodtan, és összeszedetten mentek a dolgok, az első tiszt kérésére ő elsősorban a rádiózásban segített, emellett szükség esetén figyelt a vészhelyzetre vonatkozó ellenőrző listákra, és az esetleges szokatlan eseményekre is. A légierőben repülőgép parancsnokként Gongol százados ahhoz volt szokva, hogy ő hozza a döntéseket, azonban belátta, hogy jelen esetben azzal segít a legtöbbet, ha az első tiszt kérésének eleget téve mindenben támogatja őt, amiben szükséges.

„Kívülről nyugodtnak tünt, de azért látszott rajta, hogy megviseli ez a helyzet, de kit nem?” – meséli Gongol a másodpilótáról. „Eleinte néhányszor félbeszakítottam őt, de aztán gyorsan összecsiszolódtunk, végső soron nagyon jó benyomást keltett.”

Szinte mindent alaposan átbeszéltek a kabinnyomástól kezdve a robotpilóta programozásáig, majd végül a másodpilóta problémamentesen letette a gépet az Omaha repülőtéren. Érdekes módon a gurulás volt a legproblémásabb müvelet, mivel az első tiszt számára ismeretlen volt a repülőtér, ráadásul korábban még nem végzett gurulást a Boeing 737-essel, és a légiforgalmi irányítók sem tudták, hogy a kapitány rosszulléte volt a vészhelyzet oka.

A lépcsők lenyitása után átbeszélték az egész vészhelyzetet, és a százados minden döntését támogatta az első tisztnek, ő sem cselekedett volna másképp. Azóta a kapitány is jobban van már, a segítséget és a helytállást pedig személyesen is megköszönte Gongol századosnak.