2026. 09. 16. szerda
Edit
: 365 Ft   : 316 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

TLP Spotters’ Day Albacete 2013 - Képgaléria

JETfly  |  2013. 10. 11., 10:53

2013 nyarán sikerült felfedezni az Albacetében működő TLP (Tactical Leadership Programme) által meghirdetett Spotters\' Day-re vonatkozó felhívást az interneten. Fanatikus spotterekként azonnal regisztráltunk, és sikeresen be is válogattak bennünket a nagy érdeklődésre való tekintettel két naposra bővített eseményre. 2013. október 2-ra kaptunk lehetőséget a részvételre (30 euro regisztrációs díj fejében) ezen az érdekesnek ígérkező programon. Az odajutásnál több verzió is felmerült, úgy mint repülővel Madridba, majd onnan bérautóval Albacetébe, illetve repülővel a tengerpartra, majd onnan bérautóval a NATO bázisra. Az utóbbi mellett döntöttünk, amit nagyban elősegített, hogy fapadossal is elérhető Alicante, ahonnan Albacete \"csak\" 200 km távolságra fekszik. 

Az alapos szervezés részeként e-mailben előre megkaptuk a részletes programot, és a bázison betartandó szabályok is kiküldésre kerültek. Természetesen megadták a regisztrációs számunkat is. Az érkezést 9:30-10:00 közé határozták meg, és megadták a címet is, viszont semmilyen egyéb jelzés, információs tábla nem jelezte, hogy jó irányba tartunk-e. Némi kétségbeesés árán, a GPS hathatós segítségével azért minden gond nélkül megérkeztünk. 

A parkolóban átadták a névre szóló belépőkártyákat, amely már tartalmazta az étel, ital, ajándék kuponokat is. A profi szervezést itt is kiemelném: a 150 belépőt a regisztrációs szám alapján 50-es csoportokra osztva 3 pultnál szolgálták ki. A bejutás a már ismert bombakereső kutyás csomag átvizsgálás után történt meg. A spanyol eb kecskeméti társához hasonló lelkesedéssel nyálazta össze a fotós hátizsákokat. A kaputól buszokkal vittek bennünket a TLP nagy hangárjába, ahol spanyol és angol nyelü briefinget tartottak nekünk, spottereknek a biztonsági rendszabályokról és a napi programról. 

A házigazdánk minden látogatót az anyanyelvén köszöntött, ehhez gyaníthatóan azért szorongatott kis cédulát a kezében, mert a szlovák és a magyar nyelvvel is megpróbálkozott egy mondat erejéig a spanyol, angol, német, holland, belga és francia mellett, több-kevesebb sikerrel. Érdekes módon angolul 7 percben összefoglalták azt, amit a pergő nyelvü spanyol parancsnok fél órában fejtett ki. Ennek ellenére nem éreztük azt, hogy bármiről lemaradtunk volna, és amúgy is csak félig figyeltünk, mert a nyitott hangárból jól látszottak a közeli apronon álló gépek, F-16-osok, Typhoonok, Mirage-ok, F-18-asok. 

A TLP kurzusain hagyományosan Spanyolország mellett három TLP tagország és három vendég ország képviselteti magát, most ezek Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország, illetve Lengyelország, Törökország és Svájc voltak. A tájékoztató után mindenki megkapta a névre szóló TLP logós láthatósági mellényét, természetesen az előre leadott méretének megfelelő nagyságban, majd kisebb csoportokra osztva, egy biztonsági ember kíséretében fél 11-körül megkezdtük a statik fotózását. Itt szembesültünk az egyetlen számunkra érthetetlen szabállyal: mindenkivel levetették a sapkát, kalapot, délben, harminc fokban, ragyogó napsütésben. 

A statikon korlátozás nélkül fotózhattuk az összes apronon álló gépet, vagyis olasz Typhoonokat, svájci F-18-asokat, lengyel és török F-16-osokat, angol Hawkokat, a franciáktól három Mirage 2000 változatot, és a házigazdák F-18-asai és Typhoonjai mellett egy igazi csemegét, egy Mirage F1-est is kiraktak nekünk. Legalább másfél óra fotózás után a hangárban gyülekeztünk, majd busszal átvittek minket a campaign lunch-nak nevezett ebédre a bázis éttermébe. Többféle előétel és gyümölcs várt minket a terített asztalon, majd paella mixtát (spanyol rizses húst) kaptunk, s hozzá vizet, kólát és vörösbort. A bejáratnál elkérték az ebéd kuponokat, amitől nehezen váltunk meg, hiszen az előző évi fotókból készített kollázzsal volt díszítve, és átadták az aláírandó nyilatkozatokat, amellyel elfogadjuk a bázis szabályait és előírásait. Ebéd után az aláírt nyilatkozatokért és az ajándék kuponért cserébe megkaptuk az ajándékcsomagot: egy TLP logós kis hátizsákot, benne kulcstartó-akasztót, és egy (előzetesen leadott méret szerinti) TLP pólót. 

Ezután újabb buszos transzferrel kijutottunk a felszálló pálya mellé kijelölt spotter helyre, amit gondosan választottak ki, hogy egymás zavarása nélkül, kényelmesen elférjünk, és még a nap állását is figyelembe vették, így nem volt szembe napos. Talán ennek is volt köszönhető a barátságos hangulat, a jobb helyekért való küzdelem nélküli felszabadult beszélgetés a spotterek között a várakozási időben. Az érkezésünk után fél órával kezdődtek a felszállások a gyakorló bevetésre. Kettesével szálltak fel a gépek, de nem géppárban. Lenyügöző látvány volt már a várakozó gépek sora is, amelyek a hangárok mögött elgurulva "line-up"-oltak. A buszon füldugót osztottak, amit kicsit kétkedve vágtunk zsebre, majd a felszálló F-16-osokat közvetlen közelről hallva gyorsan beláttuk a létjogosultságát. 

A tobzódás a felszálló gépekben legalább egy órán át tartott, és a visszaérkezésig adódó szünet alatt hideg italokat kaptunk az ital kuponokért. Az utolsó felszállás és az első visszaérkező között nem volt több fél óránál. A leszállás hasonlóan mozgalmas volt, mint az indulás, folyamatosan jöttek az újabb géppárok, és ez feledtette azt, hogy low pass és touch and go nélkül rögtön leszállt egy kivételével az összes gép. A pálya hossza lehetővé tette, hogy fékernyő nélkül, magasra tartott orral, aerodinamikailag fékezzék a gépeket. A több mint 30 repülőgép és helikopter közül az utolsók már a lemenő nap elé beúszó fátyolfelhők szürt fényében érkeztek vissza, mindemellett nem lehetett panaszunk az időjárás kegyességére. Élményekkel, ajándékokkal és ismerősökkel gazdagabban és kellemesen elfáradva hagytuk el a bázist a tervezett időben, fél hétkor. Egy biztos, ha lehetőségünk lesz rá, akkor jövőre ugyanekkor, ugyanitt! 

Alt Judit és Király M. Csaba (AviationSpotters.net Team)

Kérjük látogassanak el a közelmúltban indult aviationspotters.net oldalra, ahol további fotókat találhatnak a TLP Spotters\' Day-ről, illetve egyéb hazai és külföldi repülőnapokról!

Galéria: TLP Spotters’ Day Albacete 2013 - Képgaléria

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 16:22
„Eldöntöttük, hogy jövő év augusztusában repülőnap lesz Kecskeméten” – jelentette be dr. Ruszin-Szendi Romulusz a város katonai repülőterén, az egyik KC-390 Millennium szállító repülőgép fedélzetén tartott rendhagyó miniszteri értekezlet után.
2026. 08. 23., 17:00
Az együléses vadászgép-típusok jelentős részének készül kétüléses változata is. Gondoljunk csak az F-15 Eagle-re vagy az F-16 Fighting Falconra. Sőt, a Szu-57 Felonnak is repül már a „megkettőzött” változata. Igaz, az amerikai légierő új generációja, az F-22A Raptor és az F-35-család viszont maradt egyke…
2026. 07. 29., 14:57
Hölgyeim, Uraim! Az egykori kollégák, barátok, ismerősök és a család szervezésében szervez emlékhely avatót Dr. Csengery Attila orvos ezredes Úrnak, a kecskeméti Repülőkórház egykori Repülőorvosi Bizottság elnökének, a Repülőkórház volt főigazgató-helyettesének tiszteletére, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület!
2026. 08. 01., 17:00
Úgy tűnik, a Magyar Honvédség idén két típust is nyugdíjazott a forgószárnyas flottából: a harci helikopter mellett a szállító rokont is. Ebből az alkalomból a Tizenhetest és a hazai történetét mutatjuk be.
2026-09-16 12:45:46
Komplex helikopteres erdőtűzoltási gyakorlaton vett részt az MH 86. Szolnok Helikopterdandár H225M forgószárnyasa a Varbói-tónál. A magyar-szlovák Ergodic projekt alapvető célja a szélsőséges időjárási viszonyok következtében kialakuló erdő- és vegetációs tüzek kezeléséhez szükséges mentő-tűzvédelmi képességek fejlesztése, ahol különös figyelmet fordítanak a légi tűzoltás földi kiszolgálására.
2026-08-24 11:32:30
„Egy Gripen harci gépünk sajnos lezuhant, a pilóta katapultált, a jelenlegi állás szerint a mentőben van, életben van. Személyi sérülés nem történt, hiszen úgy tűnik a pilóta megtett mindent annak érdekében, hogy a honvédségi területen érjen földet a lezuhant gép” - tájékoztatott a történtekről dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026-08-18 13:04:42
Több év kihagyás után, 2026-ban visszatér Szolnokra a nagy népszerűségnek örvendő légiparádé, melynek hivatalos főpróbáját rendezték meg a Tisza-parton augusztus 17-én, hétfőn. A gyakorlás fotóiból mutatunk most egy kis ízelítőt Olvasóinknak!
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 09. 15., 11:35
Komplex helikopteres erdőtűzoltási gyakorlaton vett részt az MH 86. Szolnok Helikopterdandár H225M forgószárnyasa a Varbói-tónál.
2026. 09. 10., 15:44
Az Air Wolf Hunting 2026 légi kutató-mentő gyakorlaton az MH 86. Szolnok Helikopterdandár kitelepült állománya a készenléti szolgálat riasztási, vezetési és irányítási rendszereit teszteli éles, hegyvidéki körülmények között a Mátrában.
2026. 09. 07., 10:11
Május 15-én egy kis csapat gyűlt össze a HungaroControl Igló utcai épületében, hogy élve a nem mindennapi lehetőséggel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ikonikus irányítótornyának teraszáról dokumentálja a péntek délutáni forgalmat.
2026. 09. 04., 10:30
„Aki Magyarországon katonai ejtőernyős, az ebben az épületben megfordul. Ezért a legjobb helyen van Szabolcs neve” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz a Gál Szabolcs főtörzsőrmesterről elnevezett épület keresztelőjén. A honvédelmi miniszter leplezte le a katonai világbajnok ejtőernyős emléktábláját szeptember 3-án, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison.

  Legfrissebbek most

Új vásárlója van a Saab GlobalEye AEW&C korai előrejelző és légtérellenőrző repülőgépének: a mai bejelentés értelmében a jelzett képességgel önállóan nem rendelkező Hollandia szándéknyilatkozatot írt alá egy példány megvásárlásáról, melyet várhatóan 5 év múlva, 2031-ben szállíthat le a gyártó.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A repülőgépipari és védelmi ágazat szereplőire hatalmas nyomás nehezedik: egyre rövidebb határidők mellett kell megbirkózniuk a növekvő összetettséggel, miközben a hibák lehetőségét is minimálisra kell csökkenteniük. Bár számos gyártó sikeresen digitalizálta már a tervezési szakaszt, az igazi próbatételt az jelenti, amikor a digitális modellek átkerülnek a tényleges gyártási környezetbe, és találkoznak annak gyakorlati korlátaival.