Élete a repülés

A repülés Langó százados számára a világ egyik legtermészetesebb tevékenysége, a „földön” elképzelni sem tudná az életét. Nem is lehet csodálkozni ezen, hiszen a vadászgépek közvetlen közelében, a kecskeméti repülőtér melletti honvédségi lakótelepen nőtt fel. Édesapja nyugállományú katonatiszt, fegyvermérnökként szolgált a bázison.

„Remegtek a lakótelep ablakai, amikor egymás után szálltak fel a MiG–21- esek, a lenyügöző látványért a legkedvesebb játékaimat is azonnal félretettem. Kamaszkorom egyik legnagyobb élménye pedig az volt, amikor édesapám elvitt az első kecskeméti repülőnapra. Akkor jött Magyarországra először F–16-os és MiG–29-es. Egyik sem repült ugyan, de a közelükbe lehetett menni. Rengetegen tolongtak a zónában, hogy láthassák a statikus bemutató két sztárját” – emlékszik vissza a Gripenflotta új bemutatópilótája.

Tizenhat évesen, harmadikos gimnazista korában, Jakabszálláson kezdett vitorlázógéppel repülni.

Akkor már a katonai pályára készültem, abban a tudatban éltem, hogy az érettségi évében, 1997-ben indul vadászpilóta- képzés a szolnoki főiskolán. Aztán mégsem így történt, de mivel a repülés közelében akartam maradni, a Budapesti Müszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karára jelentkeztem, hiszen ott repülőgépészetre lehetett szakosodni. A „biztonság kedvéért” pedig az akkor még létező Kilián-főiskola repülésirányító és sárkányhajtómüves szakára is elküldtem a jelentkezési lapomat. Felvettek az egyetemre. Remekül sikerült az első évem, de miután vitorlázógépre oktatói vizsgát tettem, már-már többet foglalkoztam a repüléssel, mint a tanulással. Matekból és irányítástechnikából alaposan el is maradtam a kreditpontok gyüjtésével. Semmi nem motivált ugyanis a tanulásra, nem volt életcélom, elképzelni sem tudtam, hogy mit kezdek majd a diplomámmal. Egy haszna azonban mégis volt annak, hogy gyakran kijártam Jakabszállásra. Ott tudtam meg ugyanis, hogy ismét indul a pilótaképzés. Barátaim közölték: vége a linkeskedésnek! Ha tényleg ez a célom, akkor húzzak bele a tanulásba, mert a kanadai képzés alapfeltétele a diploma. Akkor voltam negyedéves, azonnal beadtam a jelentkezésemet és elkezdtem tanulni. Kemény időszak volt, de sikerült az összes elmaradt vizsgámat teljesíteni, és az orvosi vizsgálaton is megfeleltem.

Abban az évben a kanadai képzésre készülő hajózójelöltek Tapolcán estek át az egy hónapos alapkiképzésen, aminek a végén Langó Viktor szerződéses őrvezetői rendfokozatot kapott.

Következett az ejtőernyős kiképzés, majd pedig Szolnokon az elméleti felkészülés. A leghangsúlyosabb tárgy az angol és a testnevelés volt, de tanultunk repüléselméletet, müszaki ismereteket, légi jogot és navigációt is. A végén pedig Jak–52-essel repültünk. 2005. május 11-én, évfolyamom első csoportjában utazhattam Kanadába. A reginai egyetemre jártunk három hónapig. Mindvégig a nyelvtanuláson volt a hangsúly, általános és szakmai angolt tanultunk. Ez idő alatt szinte meg sem szólaltam magyarul.

Az alapvető repülési fogásokat Harvard II-n és Hawkon sajátították el a magyar csoport tagjai, a kiképzés mürepüléssel, kötelékrepüléssel, kis magasságú navigációval és jó néhány katonai és polgári repülőtér „bejárásával” zárult. A sikeres vizsga után aztán feltüzhették a „kanadai szárnyakat”.

Ezt a jelvényt azok kapják, akik teljesítik a különféle repülési teszteket és megszerzik a civil szabályoknak megfelelő müszerrepülőképesítést is. Kanadában erről azt mondják: „először pilótának képzünk ki, és majd ezután lehetsz katonapilóta.” A harcászati kiképzésünk a Cold Lake légibázison volt, ahol többek közt már a légi harcot, az elfogást, a földi célok leküzdését és a négygépes csapásmérést is gyakoroltuk.

Langó Viktor 2007-ben, a tanfolyam elvégzése után, szerződéses hadnagyi rendfokozattal lett a Puma század beosztott repülőgép-vezetője. Ezt követően hivatásos állományba vették, majd rövidesen a bázis repülőmüveleti főnökségére helyezték, ahol jelenleg részlegvezető- helyettesként dolgozik. Tavaly nősült, kisfia, Zsombor, három hónapos.

Most az az egyik legfontosabb feladatom, hogy tapasztalt pilótatársaim tanácsait meghallgatva összeállítsam az idei mürepülő programot. Erről egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy ugyan lesz benne néhány új elem is, de alapvetően a kiváló elődeim által megírt koreográfiára épül. Hiszen a Gripeneknek azóta is csak egy hajtómüvük van, és a szárnyaik fesztávolsága sem lett nagyobb.

(Az eredeti cikk a Magyar Honvéd magazin 2013. májusi számában jelent meg.)

Fotó: dr. Toperczer István orvos alezredes