Finnország az Európai Unió 2010-es Palma de Mallorcai-i informális védelmi miniszteri ülésén, - az afganisztáni helikopter felajánlásokkal összefüggésben - a Többnemzeti Helikopter Kezdeményezés keretében térítésmentesen ajánlott fel két Mi-8-as közepes szállítóhelikoptert. A helikoptereket 2011. augusztus 25-én szállították át Magyarországra a Stratégiai Légiszállítás Ideiglenes Kezdeményezés program keretén belül egy An-124-100 Ruszlán típusú ukrán szállító repülőgéppel az MH Pápa Bázisrepülőtérre.
A leszállítást követően a helikopterek közúton, szétszerelve érkeztek meg az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repülőterére, ahol az összeszerelés után 2011. szeptember 7-én ünnepélyes keretek között kerültek hivatalos átadásra.
A Finnországtól kapott helikopterek azzal a céllal érkeztek hazánkba, hogy segítsék a Magyar Honvédség Mi-17-es Légi Tanácsadó Csoport helikoptervezetői állományának hazai felkészítését, valamint részt vegyenek az itthoni helikopteres hadmüveleti feladatok, kiképzési feladatok végrehajtásában és a helikopteres képességek növelésében.
2011. december 20-án müszaki célú ellenőrző repülést hajtottak végre, mely az első nyilvános repülésük volt.
A helikopterek a felszállópályára történő kigurulásukat követően egy-egy rövid, néhány perces iskolakört repültek. A müszaki célú ellenőrző repülés célja, hogy a müszaki munkák, és a földi hajtómüpróbák befejeztével a berepülő személyzet meggyőződjön a helikopter súlyponthelyzetéről, a megfelelő kormányozhatóságáról, bizonyos berendezések üzemképességéről, valamint a hajtómüvek repülés közbeni teljesítményéről, az előírt paraméterek tartásáról. Az ilyen típusú müszaki célú ellenőrző repülés még nem jelenti a helikopterek teljes körü berepülését, de a későbbi üzembe állítási folyamat fontos mérföldköve.
A müszaki célú ellenőrző repüléssel nem ért véget a helikopterek üzembe állítása. Ezt követően kezdődik meg a müszaki és hajózó állomány teljes körü elméleti kiképzése a következő év elején finn szakemberek és finn hajózók bevonásával és a ZMNE együttmüködésével, valamint a helikopterek állami légi jármüként történő lajstromba vétele az NKH hozzájárulásával.
Ezen munkák befejeztével kezdődhet meg a helikopterek teljes körü alkalmazása.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.