2017. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 311 Ft   : 263 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Komoly bajban az Airbus A400M

JETfly  |  2010. 01. 12., 15:44

2009. december 11-én érkezett el fordulópontjához az Airbus komoly csúszásokkal bajlódó A400M programja, hiszen ezen a napon teljesítette első repülését a repülőgépgyártó konzorcium közepes katonai szállítógépe. Az új esztendő azonban nem indult jól a program számára, mivel az illetékesek a közelmúltban arról számoltak be, hogy ha 2010 januárjáig nem sikerül megállapodni a fejlesztő országokkal további költségek biztosításáról, akkor az A400M-nek búcsút inthetünk.

Az EADS elnöke kifejtette, hogy a konzorcium, havonta 100-150 millió eurót költött az előzetes ütemtervhez képest kétéves csúszásban lévő programra, amit azonban a továbbiakban már nem tudnak finanszírozni. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy „ha a fejlesztésben résztvevő országok nem vállalják a további többletköltségeket, akkor valószínüsíthető, hogy a programot törölni fogják.” Szerinte a legnagyobb hibát akkor vétette az EADS, amikor az új, nagy technikai kihívást jelentő, továbbá irreális ütemtervvel rendelkező A400M fejlesztéséhez fix áras szerződést kötöttek a partnerországokkal, akik így természetesen vonakodnak újabb horribilis összegeket a szállítógépbe invesztálni. A sor tehát most a fejlesztő országokon van, az EADS pedig nem tehet mást, minthogy vár a kedvező döntésre…

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-09-22 09:58:04
A brit védelmi miniszter, Michael Fellon a napokban arról számolt be, hogy kollégájával, Khalid bin Mohammad Al-Attaiyah katari védelmi miniszterrel, szándéknyilatkozatot írtak alá 24 darab Eurofighter Typhoon eladásáról.
2017-09-18 13:38:42
Oroszország és Kazahsztán szerződést írt alá további 12 Szu-30SzM beszerzéséről, nyilatkozta Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködés kérdésben illetékes tanácsadója a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 25., 14:11
A brit Police Aviation News szakmai magazin szeptemberi számában megjelent információ szerint a magyar rendőrséghez (Légirendészet) kerül kettő – vagy az összes – olyan korábbi brit MD–902-es Explorer helikopter, amelyek eddig Nagy-Britanniában a brit rendőrség kötelékében teljesített szolgálatot.
2017. 09. 25., 12:42
Megint csúszhat, legalábbis néhány hónapot, a 179 gépre szóló program. Ha egy töltőcső megkarcol egy lopakodót, akkor az már nem képes lopakodni.
2017. 09. 22., 12:54
A Stratolaunch túlesett olyan fontos próbákon, mint az üzemanyag- és az elektromos rendszer ellenőrzése, de saját erejéből még nem gurult.
2017. 09. 21., 09:19
A kérdés adott hát: ilyen „titkos is és misztikus, kissé utópisztikus” esetekből kiindulva vajon milyen reményeink lehetnek a Zrínyi 2026-ra vonatkozólag?

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Végrehajtotta első felszállását a HForce fegyverrendszerrel felszerelt Airbus Helicopters H145M típusú helikopter. Az első repülésre még augusztusban került sor a németországi Donauwörth-ben.