A honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb kitüntetéssel, a Hazáért Érdemjellel tüntette ki Hende Csaba augusztus 17-én hétfőn Litauszki Zoltán alezredest és Horváth László őrnagyot, akik sikeres kényszerleszállást hajtottak végre a honvédség egyik Jak-52-es oktatógépével, miután az a levegőben kigyulladt.
A miniszter a Honvédkórházban látogatta meg és adta át a kitüntetést a balesetben súlyosan megsérült Horváth Lászlónak; az eseményen jelen volt Litauszki Zoltán is. A tárcavezető a katonáknak elmondta: nagyon hálás, amiért a lángoló gépet lehozták a földre, hiszen így megakadályozták, hogy még nagyobb katasztrófa történjen. Mint hozzátette: a gép akár lakott területen is lezuhanhatott volna.
A két pilóta július 25-én hajtott végre kényszerleszállást a szolnoki repülőtéren, miután a kiképző repülőgép a levegőben kigyulladt. Litauszki Zoltán sértetlenül szállt ki a repülőgépből, az égési sérüléseket szenvedett Horváth Lászlót pedig a Honvédkórházba szállították. Sérüléseit ellátták, a szükséges beavatkozásokat és mütéteket követően - állapota javulására tekintettel - július végén elhagyhatta az intenzív osztályt. Jelenleg a Plasztikai és Égéssebészeti Osztályon ápolják, várhatóan a hét közepén hazaengedik.
A Hazáért Érdemjel a honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb elismerés. A kitüntetés a szolgálat vagy a honvédelem ügye érdekében kifejtett kiemelkedő, különleges tevékenység, bátor helytállás, hősies magatartás elismerésére adható.
Fotó: Tóth László
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.