Mint ismeretes, 2015. január 26-án a spanyolországi Albacete légibázison megrendezett TLP (Tactical Leadership Programme) gyakorlaton közvetlenül felszállás után a zónában álló repülőgépek közé zuhant a Görög Légierő F-16D típusú repülőgépe. A balesetben a két görög pilótán kívül kilenc francia katona is életét vesztette. A közelmúltban a francia védelmi minisztérium hozta nyilvánosságra a baleset vizsgálatának eredményét, amely a kabinban rosszul elhelyezett ellenőrző listát nevezi meg a tragédia kiváltó okaként.
A vizsgálat megállapította, hogy a becsapódáskor, a repülőgép kiegyensúlyozása érdekében a kormányfelületek finom beállítását biztosító ún. trimm rendszer rendellenes helyzetben volt, a csürőlapok és az oldalkormányok maximálisan jobbra voltak trimmelve. A repülőgép parancsnoka egy tapasztalt, 35 éves százados volt, aki a felszállást követően egy erős bal kormánymozdulattal próbálta korrigálni a váratlan és rendellenes mozgást, mégsem sikerült elkerülnie a becsapódást. Ezt felismerve még elindították a katapultálási folyamatot, azonban már túl késő volt, a repülőgép 7,8 másodperccel a felszállás után, háthelyzetben becsapódott a zónában álló többé gép és a katonák közé, további kilenc személy halálát és több másik repülőgép megsemmisülését okozva ezzel.
Az F-16-oson a trimm rendszer gombjai elölről és hátulról is biztonsági zárral vannak védve, így elméletileg ezek elállítása csak szándékosan történhetne. A vizsgálat során végzett tesztek azonban rávilágítottak arra, hogy az első biztonsági zár és a gomb közé behelyezett ellenőrzőlista szerencsétlen esetben kitérítheti jobbra gombokat. A vizsgálóbizottság jelentése szerint a felszállás előtti biztonsági ellenőrzéseket a görög pilóták a repülés megkezdése előtt 20 perccel végezték el, a katasztrófát pedig az ezt követően rosszul elhelyezett ellenőrzőlista okozhatta.
Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.