A Finmeccanica – Selex ES szállíthatja a radarokat a brazilok új szállító repülőgépéhez, az Embeaer KC-390-eshez. Az olaszok Gabbiano T20 elnevezésű termékének szállítása még az idei évben megkezdődhet, a megrendelt mennyiséget azonban nem hozták nyilvánosságra.
Az X-sávban müködő Gabbiano radar számos funkcióval rendelkezik, mint például a levegő-víz irányú pásztázás közbeni követés (TWS – Track While Scan), a nagy felbontású térképezés, a hajók leképezése és osztályozása, melyek alkalmassá teszik a radart hordozó repülőgépet kutató-mentő illetve őrjáratozó feladatokra szárazföld és tenger fölött egyaránt.
Az Embraer KC-390-es az első felszállását februárban hajtotta végre, a Gabbianot pedig már korábban kiválasztották a típushoz. A radart a gyártó Selex ES kifejezetten a KC-390-eshez optimalizálja, a mostani megrendelés mellett pedig a cég igen szoros kapcsolatokat ápol a brazil féllel, hiszen több, a Brazil Légierő illetve Haditengerészet által használt típusban (pl. AMX, F-5, Lynx stb.) is az ő termékeik müködnek, továbbá a jövőbeli Saab Gripen NG repülőgépekben is Selex ES radarok lesznek. Mindezeken túl, a Brazil Haditengerészet Niteroi-osztályú fregattjainak, illetve Barroso-osztályú korvettjeinek modernizációjában is részt vállaltak. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy az olasz cég már megalapította brazíliai leányvállalatát is „Selex ES do Brazil” néven.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Új vásárlója van a Saab GlobalEye AEW&C korai előrejelző és légtérellenőrző repülőgépének: a mai bejelentés értelmében a jelzett képességgel önállóan nem rendelkező Hollandia szándéknyilatkozatot írt alá egy példány megvásárlásáról, melyet várhatóan 5 év múlva, 2031-ben szállíthat le a gyártó.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.