Magas hegyek között - Afganisztánba készülnek

Mint azt Kovács Krisztián alezredestől, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis Rubik szállítóhelikopter-zászlóaljának parancsnokától megtudtuk, több évre visszatekintő kiképzéssorozatról van szó, amelybe mindig igyekeznek beépíteni a legfrissebb afganisztáni tapasztalatokat.

– A 311. Afganisztáni Expedíciós Repülőszázad cseh parancsnok vezetésével, amerikai, cseh, horvát, szlovák és magyar katonákkal hajt végre kiképzési, mentorálási és tanácsadási feladatokat Kabulban. A misszióba indulást megelőzően a többnemzeti állomány közös tréningen vesz részt. Ennek első fázisa immár évek óta a csehországi Ostravában megtartott szimulátoros felkészítés, amelyet a zadari (harcászati környezetbe helyezett) magashegyi repülőkiképzés követ; ezek, mint mindig, ezúttal is szervesen egymásra épültek – jegyzi meg az alezredes, majd hozzáteszi: Zadarban az amerikaiak nem képviseltették magukat, a kiképzés tematikájának kidolgozásában viszont részt vettek.

– A szimulátoros felkészítés során azokra a feladatokra helyeztük a hangsúlyt, amelyeket hazai környezetben nincs lehetőségünk gyakorolni: ilyen például a magashegyi vagy a sivatagos környezetben történő repülés. Ezeken felül, kihasználva a szimulátor képességeit, a komplex vészhelyzetek (például tűz a fedélzeten, mindkét hajtómű meghibásodása) kezelésével kapcsolatos ismereteinket is felfrissítettük. Fontos cél volt még a különböző országokból érkezett szereplők együttműködésének összehangolása, hiszen adott esetben három-négy nemzet képviselőinek kell közösen végrehajtaniuk a küldetést a műveleti területen. Felkészítjük a kollégákat az afgán pilóták, fedélzeti technikusok oktatására is. Ez utóbbi keretében a gyakorlat oktatói gárdája – amelynek minden tagja jelentős missziós előélettel rendelkezik – „játssza el” a kiképzendő afgán hajózót, hozva a jellemző hibákat, felnagyítva a sztereotípiákat – avat be a részletekbe a parancsnok.

Fontos, hogy minél frissebb tapasztalattal rendelkező szakember irányítsa a felkészülést, ezért magyar részről mindig a műveleti területről frissen visszatért hajózók közül kerül ki a következő felkészítés oktatója. A kiképzőgárdát egyébként a részes nemzetek adják, ők irányítják a felkészülést az ostravai és a zadari állomáson is.

– Horvátországban a valós repülések alkalmával már bekapcsolódott a munkába a műszaki csapatunk is. Szigorúan ragaszkodom ahhoz, hogy a kiképzésen azok vegyenek részt, akik a következő váltás alkalmával együtt mennek Afganisztánba. Az összekovácsolódás fontos mozzanata ugyanis ez a két fázisból álló felkészülés – mutat rá Kovács Krisztián alezredes, akitől megtudjuk azt is, hogy a gyakorlatot a Multinational Helicopter Initiative elnevezésű alap finanszírozta, míg a repülőeszközöket, a kiképzést szabályozó egyezmény értelmében, a horvátok biztosították. A harcászati környezetbe helyezett repülések, vegyes összetételű kötelékben végrehajtott szimulált bevetések során ugyanakkor cseh Mi–24-esek is szerephez jutottak.

– Szolnokon alapvetően Mi–17-est alkalmazunk, de repüljük a Mi–8-ast is. A kiképzés során Ostravában Mi–17-es szimulátort használtunk, Zadarban pedig a horvátok Mi–17-eseivel hajtottuk végre a feladatokat. Nagy meglepetések tehát nem értek minket a kiképzésen a gépeket illetően. Déli szomszédunk ugyanakkor hadrendben tart egy saját modifikációt, Mi–171Sh jelzéssel. Most ugyan nem állt rendelkezésre, de ha a missziós felkészülésen ezt a helikoptert alkalmazzák, akkor a horvát fél elvárásainak megfelelően a kiképzés előtt, félórás repülés keretében kell megszereznünk a házigazdák engedélyét ahhoz, hogy vezethessük az említett változatot. Legutóbb azonban erre nem volt szükség, mert akkor az általunk is jól ismert típussal zajlott a tréning – mondja a parancsnok.

Az ostravai és a zadari kiképzés elemei is egymásra épültek, a feladatok az egyszerűbbtől haladtak a bonyolultabbak felé. Csehországban az ismerkedő repülések után az alapvető repülési manőverek gyakorlása következett. Az utóbbiakat mindegyik nemzet pilótáinak ugyanúgy, ugyanazokkal a módszerekkel, paraméterekkel kellett végrehajtaniuk, hogy majd Afganisztánban azonos módon oktathassák azokat.

– Azért is fontosak ezek a missziót megelőző felkészítések, hogy a műveleti területen „egy nyelvet beszéljünk” – hangsúlyozza az alezredes.

Ezután jöhettek a komplikáltabb feladatok: a repülés különleges esetei, vészhelyzetek kezelése, landolások egyre magasabb környezetben. A következő lépésként a személyzetek megterveztek egy komplett bevetést, felkészültek rá, majd végrehajtották azt a szimulátoron. A csehországi felkészítés minden napja az adott feladatok kiértékelésével zárult. Zadarban már valós repülésekre került sor; az 1700 méter magas hegyek között az Ostravában elsajátítottakat ültették át a gyakorlatba. Poros környezetben történő repülésre nem került sor, mint ahogy a vészhelyzetek kezelése sem része ekkor már a tréningnek. Legalábbis alaphelyzetben, mert ez utóbbit Horvátországban az egyik gép személyzetének „élesben” meg kellett tennie.

– Hivatásunk természetéből adódóan nem minden repülés eseménymentes. Horvátországban is szembesültünk ezzel, amikor a helikopter – fogalmazzunk így – közepes szintű meghibásodása lépett fel. Nem volt kritikus a helyzet, a szabályzók értelmében akár a legközelebbi repülőtérig folytathattuk volna az utunkat, de a gép parancsnoka, egy horvát őrnagy úgy döntött, hogy az első, arra alkalmas területen kényszerleszállást hajt végre. Nem vitatkoztam a döntésével, már csak azért sem, mert az aznapi, két gép által végrehajtott bevetés parancsnokaként a reggeli eligazításon külön hangsúlyoztam: a küldetésért én felelek, de a repülés biztonságáért a gép parancsnoka a felelős, vészhelyzetben övé a döntés joga. A levegőben aztán ennek szellemében cselekedtünk – idézi fel a történteket Kovács Krisztián alezredes.

Ezen az emlékezetes repülésen épp egy afganisztáni bevetést szimuláltak, így a gépparancsnok, a másodpilóta és a fedélzeti technikus mellett egy ajtólövész is tartózkodott a fedélzeten. Ehhez kapcsolódva a szállítóhelikopter-zászlóalj parancsnoka felidézi: az afganisztáni misszió kezdetén, 2011-ben felmerült a kérdés, hogy Szolnokon kire osszák az ajtólövész szerepét. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a szárazföldi haderőnem alakulataitól kérjenek e célra katonákat, végül azonban az a döntés született, hogy inkább a fedélzeti technikusaikat képzik ki a feladatra, hiszen az ajtólövész bizonyos esetekben a gépszemélyzet „szeme” is. Például korlátozott méretű helyen történő leszálláskor az oldalajtóból kilesve segíti a helikoptervezetőket a landolás végrehajtásában, lejtős, egyenetlen terep esetén pedig a gép „letámasztásában”. Ez utóbbi arra elegendő, hogy a katonák elhagyják a deszantteret vagy visszatérjenek oda, esetleg a gép egy sérültet vegyen a fedélzetére.

– A levegőből, különösen bonyolult terepviszonyok között, nem egyszerű megítélni a távolságot, vagy azt, hogy a leszállásra kinézett terület mennyire lejt. Ehhez komoly tapasztalat szükséges, ezért döntöttünk úgy, hogy az ilyen feladatokban is jártas fedélzeti technikusaink legyenek azok, akik a kellő kiképzés után ellátják az ajtólövész teendőit. Ebből adódóan a misszióban is ők oktatják az afgán ajtólövészeket – világítja meg az összefüggéseket az alezredes.

De miért fontos a magashegyi repülőkiképzés? A válasz egyszerű: az afganisztáni missziós feladatok miatt életbevágó, hogy legyenek ilyen tapasztalataik is a szolnoki hajózóknak. Magashegyi környezetben tudniillik bonyolultabb repülni. A kiszámíthatatlan szélviszonyok, a hirtelen változó időjárási körülmények, ebből adódóan a látási feltételek gyors romlása, a terep átszegdeltsége, a korlátozott méretű leszállóhelyek, a helikopter teljesítményére hatást gyakorló ritkább levegő mind nehezíti a küldetés végrehajtását. Arról nem is beszélve, hogy más-más módszert igényel a landolás egy hegy tetején, mint például egy völgy alján. A zászlóalj állománya egyébként a kimondottan a misszióra történő zadari felkészülés mellett más alkalmakkor is fejleszthette ilyen irányú képességeit: korábban Franciaországban és Szlovéniában is jártak már magashegyi repülőkiképzésen.

– A horvátországi tréningen jelenleg évente három alkalommal veszünk részt, jövőre viszont csak kétszer; ez abból adódik, hogy amíg most egy-egy váltás négy hónapot tölt Kabulban, addig 2018 májusától már hat hónapot. Ehhez pedig alkalmazkodik a felkészítés menete is. A csehek és a horvátok szintén négy hónapos rotációval dolgoznak, de januártól ők is átállnak a féléves váltásokra – kapcsolódik be a beszélgetésbe Kaliba Ferenc zászlós, fedélzeti technikus.

– A kabuli expedíciós repülőszázad számára nem előnyös, ha minden részes állam egyszerre cseréli le missziós állományát. Ezért a századparancsnoknak keresztváltást javasoltunk, azaz a csehek és a horvátok januárban és júliusban cserélik az embereiket, mi pedig májusban és novemberben. Így mindig van, aki segít beilleszkedni az újonnan érkezőknek – veszi vissza a szót Kovács Krisztián alezredes.

A szolnokiak afganisztáni szerepvállalása Shindandban, az Afgán Nemzeti Hadsereg légi hadtestének kiképző központjában vette kezdetét. A 2011 és 2014 között általuk kiképzett hajózókkal, ajtólövészekkel most Kabulban újra együtt dolgoznak. Az afgán fővárosban egy műveleti zászlóalj települt, ennek egyik századát alkotják a szállítóhelikopteresek. Ott már nem kezdőkkel foglalkoznak; magasabb szintű kiképzés zajlik, egyebek mellett a Mi–17-es fegyverrendszerének szakszerű és biztonságos üzemeltetésére, például éles, nem irányítható rakéták alkalmazására, illetve a gépágyúkonténerekkel történő lövészetre készítik fel az afgánokat.

– Munkánkat Kabulban is segítik szimulátorok, szám szerint kettő: egy Mi–17v5-ös és egy „sima” Mi–17-es helikopteré. Ezek az eszközök biztosítják a különleges esetek begyakorlását az afgán hajózószemélyzet részére, hiszen nekik is fontos a tudásuk naprakészen tartása, felfrissítése, illetve az, hogy egy-egy vészhelyzet kezelése rutinból menjen – mutat rá a szimulátoros képzés fontosságára Kaliba Ferenc zászlós.

Magyar Honvéd 2017. november/Feith László

Forrás: honvedelem.hu